A Mai világban nem igazán megszokott, hogy a szülők kényszerházasságra ítélik a gyermekeiket. Velem szerencsétlenségemre vagy épp szerencsémre megtörtént.
*Visszatekintés*
A szobámba üldögéltem és próbáltam kitalálni, hogy mivel is kéne elütni a délutánt mikor a nagy gondolkozásból anyám hangja billentett ki.
- Lányom! - hallottam hangját a földszintről.
- Igen?! - nyitottam ki szám.
- Lefáradnál a földszintre légyszíves?
- Máris! - mondtam és leszaladtam az emeletről. Mikor a nappaliba értem apám szúrós tekintetével találtam szembe magam.
- Hányszor megmondtam már, hogy nem szaladunk a lépcsőn - korholt. - Még egyszer ne lássam meg!
- Sajnálom - hajtottam le a fejem. - Többé nem fordul elő, ígérem.
- Remélem is. Most pedig foglalj helyet - mutatott a velük szemben lévő fotelra én pedig bólintottam, majd illedelmesen leültem.
- Miért hívtatok le? - érdeklődtem.
- Tudod lányom amikor terhes voltam veled az egyik közeli barátnőm is gyermeket hordott a szíve alatt, méghozzá egy kisfiút. Egyik délután édesapád, Yaser, Patricia és én összegyűltünk és különböző okok miatt úgy döntöttünk, hogy mihelyst betöltitek a huszadik életévetek össze kell kötnötök az életetek - próbálta röviden elmondani édesanyám a terveiket a jövőbeli életemre nézve.
- Hozzá kell mennem feleségül? - tettem fel a kérdést.
- Igen Ayesha hozzá - szólalt fel apám.
- De, de miért? - makogtam.
- A miértek most nem fontosak csak az, hogy húszévesen összefogsz házasodni ezzel a fiatalemberrel - közölte apa. - Most pedig vonulj vissza a szobába, édesanyád nemsokára megy utánad - parancsolt rám mire én gyorsan felálltam elsiettem a lépcsőig, a lépcső összes fokát lassú léptekkel tettem meg és miután az utolsó fokot is elhagytam újra sietősre vettem a lépteim. Pár perc múlva anya tényleg megjelent a szobámban és megkezdtük az énekhangom fejlesztését.
*Visszatekintés vége*
Akkoriban hároméves fejjel nem igazán értettem, hogy ennek mekkora súlya van. Ettől a naptól fogva a szüleim próbáltak minél illemtudóbb és tehetségesebb embert faragni belőlem. Ez össze is jött, rajztudásom kiváló, énekhangomban kivetnivalót nem igen találni és rengeteg hangszeren játszom és nyelvet beszélek. Sose értettem mi értelme van annak, hogyha ennyi tudással ruháznak fel, de hátránya az nem volt... Másodjára akkor hoztam fel a házasság témát - igen én mivel anyámék mindig is kerülték az ezzel kapcsolatos dolgokat - amikor 14 évesen jobban feltudtam fogni ennek a súlyát. Elkezdtem faggatózni, hogy miért is kell nekem hozzá mennem egy vadidegen fiúhoz akit még csak nem is ismerek... A sokadik kérdésem után apám elvesztette a fejét és az arcomon csattant a keze. Akkor ütött meg életemben először és utoljára. Azóta nem feszegetem ezt a témát. Ekkor jöttem rá, hogy nekem nem mondtak el mindent és valamit nagyon titkolnak ami azóta sem derült ki. Sejtéseim szerint nem is fog. Most 19 éves vagyok, de már csak pár óráig ugyanis holnap töltöm a húszat és utazunk Bradfordba az állítólagos férjemhez. Viszont ezalatt a 17 év alatt rengeteg dolog megváltozott így korántsem olyan egyszerű a helyzet mint azt gondolnánk...
Na ez lenne a prológus. 2 hét múlva körülbelül hozom az első részt, de csak akkor ha összejön pár komi és feliratkozó. A pipákat se felejtsétek el ;) Remélem tetszik várom a véleményeket komiban, hogy tudjam érdemes-e folytatnom és a feliratkozókat!
Minirigó xX
