Miután túltettem magam azon a kezdeti sokkon, hogy össze
lettem zárva a szeretett és egyben utált Zayn Malikkal, feltápászkodtam a
földről és valami menekülési útvonalat próbáltam találni. Felhívtam az egész
One Direction-t, Doniyát, Daniellet és még Eleanort is, aki bezárt minket…
Végülis a remény hal meg utoljára nem? De hát minden fölösleges volt ugyanis
senki… az ég világon SENKI nem vette fel a telefont… Én mondom ezek galád módon
összejátszanak! Gondoltam arra is, hogy Jamesnél próbálkozom, de ő épp más
szigeteken nyaral és nem hiszem, hogy ezért hazarángathatnám. Nem vagyok olyan
szívtelen. Ha már hazaküldtem, akkor nem ráncigálhatom vissza apró-cseprő
dolgokkal… Próbáltam jobban elhúzni a kertbe vezető ajtót, hogy kiférjek. Még a
szoba ajtaját is próbáltam feltörni a hullámcsattal, de minden hiába. Már arra
készültem volna, hogy betöröm az ajtót vagy kitöröm az üveget, de inkább nem
csináltam ilyen károkat. Plusz ha még be is törném az ajtót, még akkor is egy
házban lennénk. Mármint remélem, hogy így lenne és Eleanor bezárta a bejárati
ajtót… Hosszú próbálkozások után inkább valami mással kezdtem el lefoglalni
magam. Természetesen ezeket a sikertelen próbálkozásaim Zayn szórakozottan
leste végig. Cöh… Míg én a gépen ütöttem el az időt addig Zayn nézte a tv-t.
Órákon keresztül tudomást sem véve a másikról csináltunk ezt-azt. Lehet el
kellett volna kezdenünk kommunikálni a másikkal, de nekem ehhez egy csepp
kedvem sem volt. Valószínűleg abból is csak veszekedés lett volna… Épp ésszel
nem tudom felfogni, hogy Eleanor, hogy zárhatott minket össze! Már csak az is
elég abszurd, hogy Zayn pont most jött, mikor El itt volt és amikor el van
torlaszolva az ajtó… Talán erről beszélt Eleanor mikor azt tanulmányozta, hogy
befér egy pizza a lyukon. Hát igen legalább nem halunk éhen ha napokig itt
leszünk… Vajon Zayn tudott erről? Egyáltalán miért ilyen nyugodt? Engem szétvet
az ideg, ő pedig csak eszik és eszik, miközben nézi a tv-t… Idegesítő. Felvágom
kis darabkákra és kidugom egyenként azon a lyukon! Na jó azért eddig nem fogok
elmenni, hiszen ennyire nem utálom meg hát szeretem is szóval… Most akkor mit
is érzek iránta? Abbahagyva rabtársam tekintettel való kinyírását szem forgatva
fordultam vissza a laptopom felé.
- Elfogyott a süti – mondta szomorú hangon Zayn mire idegesen
felsóhajtottam.
- Milyen jó, hogy egyes embereknek ebben a szobában csak annyi a
problémájuk, hogy elfogyott a sütemény! – törtem ki magamból. – Tudod nekem
valahogy fontosabb, hogy itt ragadtam VELED! Legalább egy kicsit
megpróbálhattál volna a kimenekülésen dolgozni, de nem! TE órák óta csak azt a
hülye sütit falod – amiből még nem is ettem -, és lesed a tv-ben lévő szennyet!
Legalább egy kicsi – mutattam ujjaimmal a mennyiséget – erőlködést felfedeznék
rajtad, de nem! Csak egy pici hasznodat venném, csak egy picit – sóhajtottam
lemondóan.
- Miért szerinted mégis mi a fenét kéne csinálnom? Hívni az FBI-t
vagy mi? Mégis mit szeretnél Yasmin? - tárta szét a karját. Mennyire idegesítő!
És meg ő beszél így...?
- Hát nehogy már még te legyél felháborodva! - ordítottam teljes
erőmből.
- Hé, hé, hé! Csak nyugi - mondta nyugodt hangvételben, amivel
csak még jobban felidegesített. Eléggé gyilkos tekintettel bámultam és
szerintem észre is vette, mert rögtön megváltozott az arckifejezése. - Figyelj
- sóhajtott most először ő is. -, ha itt őrjöngsz, azzal semmit nem fogsz
elérni. Gondolom nem akarod kitörni sem az ajtót, sem az ablakot, nem de?
- De... - morogtam.
- Na látod - biccentett egyet a fejével. - A szabadulásunk
érdekében viszont én csak annyit tehetnék, hogy kitöröm valamelyiket. És csak,
hogy tudd én is próbáltam elérni a többieket - mondta egy gúnyos mosoly
kíséretében mire teljesen elképedtem. Gyorsan rendeztem arcvonásaimat majd
összeszedtem a gondolataim. Amik nem mellesleg ezerrel cikáztak ide-oda a
fejemben. Viszont nem szóltam semmit. Mély levegőt vettem majd visszaültem a
székembe és elkezdtem rajzolni. Igen... Ez volt az én csodás ötletem arra, hogy
elfoglaljam magam, addig ameddig össze vagyok zárva ezzel a barommal. És, hogy
az óriási szeretet mellett mi az amiért ennyire utálom is egyben? Az, hogy
oktalanul gyanúsított meg... Semmi alátámasztása nem volt arra, hogy én tudok
arról, hogy ő nem tud a házasságról. Pedig én mind végig abban a hitben voltam,
hogy ő tud mindent és nem éri majd meglepetésként, amikor mindent hátrahagyva -
még a szerelmét is -, kénytelen lesz teljesen hozzám láncolódni... Annak
ellenére, hogy nem szeretem - vagyis, de viszont ezt nekik nem kell tudni -,
nem venném jó néven, ha titokban Laylával alapítana családot. Ez is benne
lehetne a pakliban. De jelenleg még csak esküvőről sincs szó nem még
megcsalásról. Az ablakon ki nézve - mármint, ami még úgymond megmaradt belőle
-, meglepetten vettem észre, hogy már a nap is lebukott. A rajzokat szépen rendbe
rakva és az összes ceruzát a helyére téve álltam fel eddig oly kényelmes
pozíciómból. A törölközőmért nyúltam és a fürdőbe mentem. Zayn persze minden
egyes mozdulatomat árgus szemekkel figyelte... Mielőtt beléphettem volna a
tiszta kis légtérbe hangja megtorpantott.
- Most mégis mit csinálsz?
- Á nem is tudom. Este van, a nap vége, törölköző van a kezembe.
Csak nem fürdök?
- Megmondanád, hogy mégis mi a fene bajod van?
Már épp szólásra nyitottam volna a szám, de úgy döntöttem inkább
hagyom a fenébe és elmegyek fürdeni. Csendesen leintettem majd kulcsra zártam
magam mögött az ajtót. Levetettem aznapi ruhámat majd nem foglalkozva a renddel
szépen egymás határa dobáltam őket. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a
forró vizet. Remélhetőleg ez ki tisztítja a gondolataimat... Vegyük sorra mik
történtek az elmúlt hetekben. Megérkeztem Bradfordba. Találkoztam Zaynnel, aki
egy ősbunkó volt... Eleve szarul indult a kapcsolatunk és csodálkozok, hogy itt
kötöttünk ki? Hiszen az első benyomás a legfontosabb... Szóval a csodás
találkozás után az első közös élményünk az volt, amikor Do egy kocsiba ráadásul
egymás mellé is ültetett minket. Mi persze hoztuk a formánkat és civakodtunk.
Ezek után egyre többet találkoztunk, megismerkedtem a lányokkal is, akik
meglátogattak és később a fiúk is megjelentek. Zaynnel kimentünk pillecukrot
sütni, aztán a medencében kötöttünk ki túlságosan is közel a másikhoz. Talán
itt indult minden? Mentünk együtt vásárolni, fagyizni a tesóival. Egyre többet
beszéltünk. Vettünk együtt zongorát. Tanítottam zongorázni, ő tanított
gitározni. Én pedig egyre jobban bele estem. És itt a bibi! Én oda vagyok érte,
neki pedig barátnője van, és egyáltalán nem úgy gondol rám! Aztán kiderültek a
dolgok, galád módon ellopta az első csókom és összetaposta a lelki világomat.
Most pedig itt vagyunk összezárva egy szobában... Mit kéne tennem? Mondjak el
neki mindent majd hagyjam hátra az eddigi életemet és szökjek el? Lehet ez
lenne a legjobb megoldás... Kiléptem a zuhanyzóból majd megtörölköztem, épp
léptem volna ki a fürdőszobából, amikor eszembe jutott, hogy egy nemkívánatos
személy van a szobámba... Aish! Oké, csak nyugi Yas! - próbáltam nyugtatni
magam elég kevés sikerrel, ugyanis őrült módjára kezdtem keresni a pizsamámat
kevés sikerrel. Ez nem lehet igaz! Most mit csináljak? Se köntös, se pizsi
nincs nálam... Miért nincs ebben a fürdőszobában semmi?! Mi a fenéért nem
hoztam be magammal a pizsamámat? Tudhattam volna, hogy kelleni fog, de nem én
nem hoztam be... Gratulálok magamnak! Miután túlestem azon a problémámon, hogy
nincs nálam ruha, amit felvehetnék… nagy levegőt vettem majd kinyitottam az
ajtót. Igazán reménykedtem benne, hogy Zayn már alszik és minden jó lesz ha
zajmentesen megyek ki a fürdőszobából. De nem… Kinyitottam az ajtót és Zayn
huncut fejével találtam szembe magam. Most ez miért vigyorog így?! – jött rögtön
a kérdés, amire választ is kaptam. Szemem végig vezettem Zayn karján, ami a
magasba tartotta az ÉN pizsamámat. Hát ezt nem hiszem el…!
- Most kinyírlak – motyogtam az orrom alatt, mire füléhez helyezte
a kezét.
- Tessék? Nem hallottam jól… Kinyírsz? – kezdte el lóbálni a
ruhadarabokat. Most ez direkt hergel.
- Igen Zayn, kinyírlak! Hol találtad meg? – néztem rá
összeszűkített szemekkel. Kezemmel egyre erősebben szorítottam a rajtam lévő
törülközőt. Ennek oka volt a bennem dúló ideg és azt sem akartam, hogy leessen
rólam. Na azt tényleg nem…
- Nem volt nehéz. Még csak nem is erőlködtem! – kuncogott. –
Egyszerűen be akartam feküdni az ágyba, felemeltem a takarót és puff ott volt.
- Akkor most már ide is adhatod - nyúltam érte, azonban ő
elrántotta.
- Azt hittem mi? – csóválta fejét. Közben egyre csak halad a
fürdőszoba ajtaja felé. Így szépen lassan helyet cseréltünk. Most ez meg mi a
fenét akar?
- Inkább csak reménykedtem – tisztáztam érzéseim.
- Na szóval, ha nem akarod, hogy törölközőben kelljen töltened az
éjszakát és persze már a fürdőbe se mehetsz vissza – mondta majd meglengetette
előttem a kulcsot. Ilyen nincs! – El kell venned valamelyiket – mondta majd a
szoba másik végébe rohant és ezzel megkezdődött a rohangálás. Most komolyan?
Egy száll törölközőben próbálom megszerezni a cuccaim, miközben ő rohangál
előttem? Tényleg idáig fajultak a dolgok? Hogy ilyen gyerekesen kell
viselkednünk? Nem hiszem, hogy El és a többiek ezt szerették volna elérni…
Kellett nekem bemennem abba a hülye fürdőszobába! Az ágy két végéből néztünk
farkasszemet. Még utoljára megpróbálom, utána nem érdekel. Ha ő ebbe örömét
leli hát legyen… Nem fogok itt szenvedni… Most vagy soha! – gondoltam és az
ágyra ugrottam. Annyira sikeres volt a tervem, de annyira! A földön kötöttem ki
– ha pontosabb akarok lenni, akkor félig Zaynen -, a fejem pedig szépen
bevertem a ruhás szekrényembe. Ó! De hát én a saját szobámban vagyok… Itt van
az összes ruhám!
- Vége a játéknak – lihegtem miközben tekintetünk
összekapcsolódott.
- Nem hiszem – mondta, egyik kezével pedig a szoba másik végébe
mutatott - ahol a pizsamám hevert -, másikat pedig derekamra vezette. Mikor
dobta azt oda? Habár most már úgyis mindegy.
- Ó, dehogynem! – kúszott egy győzelemittas mosoly a számra majd
fejét felfelé irányítottam bal kezemmel, a jobbal pedig elhúztam a szekrényem
ajtaját. – Látod ezt? Ez itt mind ruha! – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Igazság szerint azt hittem hamarabb rá fogsz jönni – nevette el
magát.
- Most azt akarod mondani, hogy hülye vagyok? – húztam fel
szemöldököm.
- Pontosan – siklott másik keze is derekamra. Egy ideig csak
néztük egymást. Nem tudom meddig. Az idő érzékem teljesen cserbenhagyott már
akkor, amikor rá kerültem és arcunk csak egy-két centi választotta el. Szemei
kétségbeesetten kutatták az enyémet. Éreztem, ahogy mellkasa fel lemozog, ahogy
egyeletlenül veszi a levegőt. Vajon az én szívem is ilyen tempóban ver?
Biztosan. Csak az lehet a különbség, hogy az övé a szaladgálástól, az enyém
pedig tőle… Jobb keze megindult felfelé, gyengéden húzta végig testemen majd
megsimította arcomat. Az egyik kósza hajtincset kisimította arcomból. Keze
megállapodott. – Hiányoztál – suttogta majd szorosan magához ölelt. A szívem
szerintem kihagyhatott pár ütemet. Ő csak ölelt és ölelt én pedig teljesen el
voltam kábulva. Most ezt, hogy érti? Te jó isten! Most vissza kéne ölelnem? Ott
feküdtem a földön, pontosabban Zaynen, aki úgy ölelt, mintha nem lenne holnap,
egy száll törölközőben! Hirtelen megmozdult, majd egy jól irányzott mozdulattal
felült. Egyik kezemmel rögtön a törölközőmért nyúltam, azonban Zayn kezét
találtam meg. Arcára néztem, ahol egy ellenállhatatlan mosoly foglalt helyet.
Hetykén megvonta vállát. Fogta a törölközőm. Biztonság kedvéért – meg már csak
azért se –, vettem le kezéről az enyémet. Oké itt ülök Zayn ölében… De, hogyan
tovább? Szabad kezével mellkasához húzott én pedig nem voltam rest és jó
szorosan hozzábújtam. – Sajnálom… Egy gerinctelen, hülye, bunkó, senkiházi
voltam, aki nem vette észre, hogy mi folyik körülötte és mikor rájött a rossz
embert találta meg. Bocsánat! Nem kellett volna úgy viselkednem veled, ahogy.
Meg kellett volna, hallgassalak… Egyszerűen úgy elborult az agyam, hogy nem
tudtam gondolkodni és csak cselekedtem… Pedig te nem tehettél semmiről… Itt a
szüleim voltak a hibásak. Neked legalább elmondták! De nekem nem… Magamtól
kellett rájönnöm. De ki hitte volna, hogy ezt majd pont az én szüleim fogják
elvárni? Sose néztem volna ki belőlük ezt. Mindig is laza szülők voltak… Úgy
éreztem az egész életem hazugság és mindenki átvert. Hogy megrendezték az
egészet és nem is én irányítom… Túlságosan fájt, hogy pont azok tették ezt
velem, akikben a legjobban bíztam. Akiket az életem árán is megvédenék.
Csak hallgattam és hallgattam. Jól esett, hogy bocsánatot kért, de
egyben rossz is volt hallgatni, hogy mit érez ezzel kapcsolatban…
- Melletted legalább ott voltak a szüleid… - motyogtam, miközben
előtörtek az első könnycseppek. – Támogattak, felneveltek, szerettek. Én szinte
mindig a dadával voltam… A szüleim mindig utaztak, sose foglalkoztak velem…
Mikor otthon voltak, akkor is csak az ment, amit ők akartak. Megtanulni a sok
hülyeséget, hogy legyek úri hölgy, tökéletes feleség, pontosan megjelenni a
főétkezésekkor, vacsora után apámnak zenélni. Tisztelettudóan beszélni az
idősebbekkel. Normális iskolába sem jártam… Apa félt, hogy az ottani gyerekek
megrontanak, esetleg beleszeretek valakibe… Igazság szerint inkább apám volt
az, aki miatt így történtek a dolgok. Néha halottam, ahogy anyával veszekednek
miattam. Hogy nincs gyerekkorom… Igazából volt. Mikor ők elmentek James mindig
megmutatta, hogy is kell élnie egy korombeli gyereknek – mosolyodtam el a vele
kapcsolatos emlékek miatt. – Szerintem jó szüleid vannak. Csak vétettek egy
hibát…
- A te szüleid pedig rengeteget…
- Pontosan… Mindenkinek jár egy második esély – néztem fel rá. –
Neked is, a szüleidnek is…
- De nekem ez még nem megy… - sóhajtott gondterhelten majd hajába
túrt, kezeit pedig visszahelyezte derekamra.
- Nem muszáj most rögtön… De beszéld meg velük – mondtam majd
csend következett. Végre nem az a kínos csend, hanem a kellemes. Amikor nincs
szükség szavakra. Egyszerűen elég a tudat, hogy itt van velünk a másik. –
Szeretnék felöltözni – jelentettem ki mire elnevette magát.
- Szerintem így is pont jó! – húzogatta meg a törölközőt.
- Szerintem meg nem!
Felálltam öleléséből majd megszereztem a kulcsot és a pizsamát. A
fürdőben gyorsan átöltöztem és visszamentem a szobába. Zayn az ágyon feküdt.
Tudom csak most békültünk ki, és tudom azzal, amit most fogok tenni mindent
elronthatok… De nem érdekel. Egyszer úgyis meg kell tenni nem?
- Ülj fel és fordulj a szekrény felé – utasítottam. Ő kérdőn
nézett rám, de megtette. Én is felültem az ágyra majd az ellentétes irányba
fordultam. Hátam Zayn hátának döntöttem. Hát akkor. Mindent bele!
- Mit fogunk csinálni? – tette fel a kérdést.
- Őszinteség mindenekfelett! Most bevallok mindent őszintén.
Aztán, hogy te mit fogsz csinálni majd meglátjuk – vontam vállat.
- Előre félek… de én is beszállok. Egyszer te, egyszer én. Oké? –
ajánlotta fel. Hát még én, hogy félek!
- Oké – bólintottam. Majd elkezdtem, lányoké az elsőbbség alapon. –
Sosem akartalak megismerni.
- Hé ez most fájt! – fakadt ki.
- Nem kommentálunk! – könyököltem hátba.
- Mielőtt megérkeztél, anyámék azt mondták, hogy fontos részei
vagytok az életünknek. Nem hittem volna, hogy erre értik.
- Tetszett a tény, miszerint énekes vagy. Viszont félek a
rajongóktól.
- Teljesen belezavartál az életembe… nem tetszett.
- Igazából tudok gitározni... – mondtam és éreztem testtartásán,
hogy meghökken.
- Tudok a titkos kertről! – vágott vissza.
- Hogy mi?! – fordultam felé.
- Nincs komment! Te mondtad – nézett rám fenyegetően én pedig lemondóan
visszafordultam.
- Valahol vágytam arra, hogy te majd kimentesz az elcseszett
életemből…
- Ha fiú lettél volna, sokkal barátságosabb vagyok veled.
- Nem reméltem sokat ettől a dologtól, de egyre jobban
megkedveltem a családod és egyre több időt akartam veled tölteni.
- Már csak Layla miatt se akartam veled sok időt tölteni. Pedig
szeretek veled lenni…
- Nem tudtam, hogy van barátnőd – vallottam be. És mennyi
fejfájást okoz nekem!
- El akartam venni a barátnőm – bökte ki. Mi?! De várjunk… Miért
csak akarta?
- Hirtelen azt vettem észre, hogy egy csomót gondolok rád…
- Aztán jöttél te…
- Próbáltam mindig a legjobb formámat hozni.
- Nem vettem meg a gyűrűt. Pedig kinéztem!
- Egyre jobban elfelejtettem azon gondolkozni, hogy hogyan
vethetnék véget ennek, hogy a barátnőddel lehess.
- Mikor vele voltam, akkor is csak rád gondoltam.
- Nem akartam, hogy vele legyél.
- Nem akartam vele lenni. Veled akartam…
- Elmondtam Jamesnek.
- Elmondtam Liamnek.
- Azt mondta, hogy ez az… Hogy többet érzek irántad.
- Azt mondta, hogy még magamnak se akarom bevallani, de érzem.
- És akkor rájöttem…
- És akkor azt mondta „Szereted”
- Én szeretem őt.
- Igaza volt.
- Szeretlek Zayn – mondtam ki. És már nem érdekelt semmi. Tudtam,
hogy jól tettem. Vártam, hogy ő is kimondja. Vártam. Annak kellett jönnie. Ha
az előtte elhangzottakból következtetek, annak kell jönnie… Muszáj!
- Szeretlek Yasmine! – mondta ki és mintha ezer pillangó robbant
volna szét a hasamban. Ölébe húzott majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Ez nem
olyan volt, mint az első. Sokkal inkább hasonlított a játszótéri puszira. Ajkai
gyengéden, mégis telhetetlenül falták az enyémet. Nyelve engedélyt kért, én
pedig készségesen engedtem be. Csak csókolt és csókolt, mintha sose lenne
belőle elég. Kezem végig vezettem nyakán és hajába túrtam. Ő egyik kezével
derekam tartotta a másikkal pedig hátamat cirógatta. Életem végéig így maradtam
volna, azonban a levegőhiány miatt szét kellett válnunk. Homlokunkat egymásnak
döntöttük és így ziláltunk tovább. Percekkel később Zayn megszólalt.
- Nem lesz egy sétagalopp azt ugye tudod? – kérdezte mire
bólintottam. – A rajongók, a csapattagok, Layla. Az apja a kiadó. Nem fog
örülni… És persze a szüleink.
- Nem akarok eleget tenni az apámnak… Nem úgy akarom csinálni,
ahogy azt ők elvárják.
- Nem úgy fogjuk – húzott közelebb magához majd egy apró puszit
nyomott a fejem búbjára.
(...)
- Szerinted Eleanor holnap kienged? – kérdeztem, mikor már
összebújva feküdtünk az ágyban alváshoz készülődve.
- Reméljük – kuncogott. – Ugyanis elég éhes vagyok – jelentette ki
és a hasa korgással alá is támasztotta. Önfeledt nevetésünk töltötte be az
egész szobát. Viszont tudtuk ez nem tarthat sokáig… Még csak a kezdeti
nehézségeken voltunk túl, a java pedig csak ez után jött… De itt vagyunk
egymásnak. Ez pont elég.
Vége
Hosszú idő után itt vagyok a 26. résszel, ami nagyon úgy néz ki az utolsó... Igazából még lenne ötletem a folytatásra csak energiám nincs megírni... Látjátok ezzel is mennyi időt szenvedtem és szerintem totál nem méltó egy utolsó fejezetnek... Gondolkozom rajta, hogy majd nyáron ha lesz kedvem akkor folytatom, de ez sem valószínű. Legalábbis remélem, ugyanis iskolát szeretnék váltani és ha minden jól megy és átvesznek rengeteget kell majd tanulnom, hogy be tudjam hozni a lemaradást... Életemben először kívánom azt, hogy ne legyen időm semmire a nyáron a tanulás miatt :$ Szóval lehetséges, hogy egyszer még visszatérek erre a fanfiction-re és tisztességesen befejezem :) A remény hal meg utoljára! A történetem nem a legjobbak közé sorolható, viszont én sosem fogom elfelejteni, mert ez is rengeteget segített abban, hogy fejlődni tudjak írás terén. Remélem a ti szívetekben is elég sokáig megmarad! :) Nagyon szépen köszönöm, hogy eddig kitartottatok mellettem, hogy egyáltalán megtiszteltetek azzal, hogy olvastátok a blogot. Annak is köszönöm, aki csak egy rész erejéig, de fellátogatott ide! Az összes kommentért és díjért nagyon hálás vagyok! :$
Minirigó xX
