†Part 23†

*Zayn szemszöge*

A kanapén ültem, lábaim a dohányzóasztal tetején helyezkedtek el rajtuk pedig az édesen szunyókáló Layla buksija. Nem nagyon volt ötletünk, hogy mit kéne csinálni így hát helyet foglaltunk a tv előtt és Lay valami ritka unalmas műsorra kapcsolt. Nem is csoda ezek után, hogy így bealudt... én pedig még mindig szenvedek és ezt a semmit mondó valamit bámulom. Tudom, megtehetném, hogy elkapcsolom csak hát a távirányító túl messze van innen. Mármint nem túl messze, de csak úgy érném el ha elkezdek mocorogni meg ilyenek, akkor pedig barátnőm biztosan felébred... Régen valahogy totál megvoltam azzal a szórakozási formával, hogy néztem, amint békésen alszik. Órákat is eltöltöttem volna azzal, hogy csodálom és ujjaim újra és újra végig szántom szőke fürtjein. Most viszont… - még ha akaratlanul is -, minden egyes pillanatban a barna selymes haj, azok a tökéletes ajkak és az óriási bambi szemek jutnak eszembe. Mennyi érzelmet tükröztek már felém ez alatt a kis idő alatt, amit együtt töltöttünk. Találkozásunk alkalmával a zavartság leplezhetetlenül megmutatkozott benne aztán mikor Niall meg akarta ölelni felcsillant a félelem. Mikor a kocsit vettük páratlanul csillogtak a boldogságtól, a London Eye-on pedig a megértés jeleit véltem felfedezni benne. Mikor megettem előle az utolsó pillecukrot mérges volt, a játszótéren szégyenlős pillantásait kaptam el, zongorázás közben mindig olyan nyugodt és békés, ezt viszont nem lehetett elmondani róla miközben karjaimban tartottam és nyugtattam őt a lidérces álmai miatt. Akkor rettegett… És, hogy mi volt a legrosszabb? A sírás. Sírt. Méghozzá miattam. Azt hittem megszakad a szívem miközben gyönyörű barna szemeiből megindult az óriási könnyáradat és pár pillanatot sem várva, megállás nélkül követte az egyik csepp a másikat. Nem tehettem semmit. Semmit, mert sértette volna a büszkeségem… Lehet hagynom kellett volna a francba és oda menni hozzá, megnyugtatni és elmondani, hogy ne sírjon mert itt vagyok és minden rendbe jön? De már késő ezen bánkódni. Ami megtörtént az megtörtént… nem tudok ellene tenni csak helyre hozni. De mikor leszek én képes minden vele szemben ejtett hibám jóvátenni?
Gondolatmenetemből Pamacs rántott ki, ahogy fejével gyengéden meglökte kezemet.

- Mit szeretnél? - kérdeztem. Igen egy kutyához beszélek... Nem baj a kutyás vagy cicás emberek biztosan megértik ezeket a dolgokat. Kicsit megsimogattam a fülét, amitől még jobban hozzám dörgölőzött. Kis aranyos. Ha netán elválnának útjaim a gazdájától nagyon hiányozni fog.

- Áh, szóval csak egy kis kényeztetést mi? - vontam fel a szemöldököm mire aprót bólintott. Nagyon okos kutya. Ami most nekem épp kapóra jön – gondoltam. Ki hinné, hogy egy kutya segíthet megoldani az ember problémáit még akkor is ha csak a piciket.

- Pamacs ugye nem szeretnénk, hogy a gazdi felkeljen? Mert szerintem nem szóval legyél aranyos és hozd ide nekem a távirányítót légy szíves – mosolyogtam rá miközben még mindig simogattam, de nem reagált semmit. Ne már!

- Ha ide hozod rengeteget foglak simogatni jó? – próbáltam vele egyességet kötni mire hirtelen megindult majd szájába vette az említett tárgyat és az ölembe tette. Micsoda kis sunyi…

- Nyálas – vágtam egy fura fintort majd két újjal jó pozícióba helyeztem a távirányítót és átkapcsoltam a megfelelő csatornára.

- Okos kutya – vakargattam és simogattam továbbra is. Ezt a tevékenységet egészen addig folytattam míg Layla fel nem kelt és kezdett ő foglalkozni a szőrös barátunkkal. De hát erre elég sok időt várhattam…

A kapu kinyílt én pedig lassan behajtottam az óriási udvarra. Layjel úgy döntöttünk, hogy ma nála töltöm az éjszakát, de hát ahhoz kellenek a cuccaim. Mert addig okés a dolog, hogy én adok neki ruhát estére ellenben az, hogy ő ad nekem már korántsem olyan jó ötlet... Szememmel végig futottam az udvart és egy olyan autón állapodott meg, amin lehet nem kellett volna. Testemen érzelmek sokasága áradt végig. Most legyek boldog, mert itt van, amit hiányoltam? - kérdeztem magamtól. Nem, sajnos nem tudok az lenni. Egyáltalán nem tetszett annak a kocsinak a látványa. Mit keres ő itt?! - bosszankodtam miközben kezem meg feszült a kormányon. Nem kellett volna ide jönni.

- Minden rendben? - simított végig kezemen barátnőm mire enyhült a szorításom.

- Persze - mosolyogtam rá. - Minden a legnagyobb rendben van.

Bárcsak minden úgy lenne. Leállítottam a motort és kiszálltunk az járműből.

- Biztos bejössz? Nem leszek sokáig.

Reméltem, hogy a kocsiban maradásra tudom bírni ezzel meg kímélve őt és Yasmint is a csodás találkozástól.

- Igen. Már régen láttam Liamet, szeretnék neki beköszönni - villantott meg egy halvány mosolyt.

- Jól van akkor - válaszoltam lemondóan majd kezén fogtam és elindultunk befelé. Kimért mozdulatokkal nyomtam le a kilincset és léptem be az ajtón. Rögtön kiszúrtam Yas egy újabb halálba vezető költeményét és nyeltem egy nagyot. Egyébként is, hogy a fenébe tud ekkora magas sarkút viselni? Én biztosan kitörném benne még a nyakam is. Egy is sok lenne nem még annyi, mint amennyi neki van. Egy élet nem lenne elég megszámolni szerintem…

- Oh - szúrta ki Layla is. - Talán Danielle lenne itt? - kíváncsiskodott mire csak megrántottam a vállam. Nem én leszek az, aki beavatja őt a dolgokba. Nem érzek rá felhatalmazást. Liam majd ha akarja szépen bevallja mindenkinek a dolgokat. Elkezdtük levenni a cipőnket és hirtelen az előbb említett személy jelent meg előttünk.

- Hellósztok - nyomta meg a két l betűt meglepettségében.

- Bocsi, nem tudtuk, hogy társaságod van - sajnálkozott Layla. - Nem is tudtam, hogy Daninek új kocsija van.

- Nem is...

- Akkor?

- Az most nem számít - szóltam közbe és ezzel együtt megragadtam a mellettem álldogáló lány karját. – Menjünk a cuccaimért – mosolyogtam. Igen szépen feljön velem így nem fog találkozni egy bizonyos aljas nővel… Nem lesz probléma.

- Igazából – fejtette le karom Liam. – Jobb lenne ha itt maradna. Régen találkoztunk már ugye? – fordult Lay felé, aki bólintott. – Na látod? Szóval majd én elleszek itt vele, míg te oda fent vagy. Hidd el nem lesz gond.

Ekkor rájöttem, hogy Yasmin nincs a nappaliban, de akkor hol lehet? Minden esetre nyugodt szívvel adtam át barátnőm.

- Édesem, akkor te maradj itt, én mindjárt jövök.

Gyorsan megindultam az emelet felé, közben hallottam, ahogy a házigazda megkínálja új vendégét minden féle hülyeséggel. Magánál van ez? - gondoltam. Yasmin teljesen össze fog törni, ha netalán tán találkoznak... Vagy Liamnek épp ez a célja, hogy ők ketten összefussanak? De az istenért! Milyen cél ez?! Malik most nincs időd ezzel foglalkozni! Csak siess. Az ideiglenes szobámba trappoltam majd előkaptam a szekrényemből egy kisebb táskát. A szükséges cuccaim pakoltam csak be. Végül is csak egy éjszakára megyek, még véletlenül sem ott élni. Szűk 10 perc alatt készen is voltam. Épp mentem volna ki a szobából, amikor tudatosult bennem, hogy a slusszkulcsom az éjjeli szekrényen hagytam. Ahogy vettem volna el a nagy sietségben lelöktem a mellette elhelyezett poharat, ami ripityára tört ráadásul víz is volt benne. Hát ilyen nincs! Iparkodva kezdtem összeszedni a törött darabokat eléggé kevés sikerrel.

- Aaa! - kiáltottam fel majd elkaptam a kezem. Sikeresen beleállt egy üvegszilánk... Bassza meg! - szitkozódtam és elkezdtem rázni a sértett testrészem, hátha attól jobb lesz. - Csak én lehetek ilyen szerencsétlen...

- Úr isten mi történt? - csapódott ki az ajtó és egy barna ciklon rontott be rajta. - Zayn - makogta és fájdalom suhant át arcán. Szemét végig vezette rajtam majd vérző kezemen állapodott meg. Aggódó tekintettel szelte át a köztünk levő távolságot és elkapta kezem. - Jobban kéne vigyázni!

- Ezzel nem segítesz, tudod?!

- Ki mondta, hogy segíteni akarok és nem csak jót derülni a fájdalmadon? - kérdezte némi megvetéssel hangjában. Én viszont jól tudtam, hogy neki is legalább úgy fáj, mint nekem.

- Akkor menj. Senki nem kérte még csak azt se, hogy be gyere a szobába. Sőt arra se kértelek, hogy megjelenj az életemben.

Ezt a helyzetet most pont olyannak éreztem, mint mikor az ember megkap valamit, amiért évek óta vágyódik és nem fogadja el. Mert nem rég történt közte és az adakozó fél között valami, amiért az sértené a büszkeségét. Így inkább bolond módjára szenved és visszautasítja. Még úgy is, hogy tudja egész életében bánni fogja. De még mindig ott van az a fránya önérzet így inkább szenved és megtagadja magától azt, ami számára szinte az életet jelenti. Igen én vagyok az a bolond. De sajnos nem tudok mást tenni. Jelenleg a büszkeség és a fájdalom, amit érzek, elnyomja a szeretetem…

- Miért gondolod, hogy ehhez a kérésedre van szükségem? - vágott vissza miközben a fürdőbe sétált egy elsősegély dobozért. Leültetett az ágyra majd helyet foglalt mellettem és óvatosan elkezdte kezelni az újonnan szerzett sebemet. Idő közben fel-felszisszentem, ahogy próbálta kiszedni a szilánkot.

- Nem tudnád óvatosabban?! - förmedtem rá.

- Ennél óvatosabban lehetetlen... – nézett mélyen a szemembe. Pár pillanatig csak néztük egymást, de aztán megszakítva a pillanatot elkaptam a fejem.

- Neked talán lehetetlen. Egyszerűen nem értesz hozzá!

- Oké - állt fel védekezően maga elé helyezve kezeit. - Szólj a kis barátnődnek és majd megcsinálja ő! -  indult ki.

- Ne! - kaptam ép kezemmel utána. - Azt akarom, hogy te csináld.

Felsóhajtott majd újra helyet foglalt. Kezébe vette az eszközt és egy váratlan mozdulattal kirántotta mire én ordítottam egy kisebbet erre ő megforgatta barna szemeit. Most miért kellett ilyen durvának lennie?!

- Neked könnyű, nem a te kezedbe állt bele...

Ezt csak elengedte a füle mellett és elkezdte fertőtleníteni. Erre én megint felszisszentem, amit ő egy rosszalló pillantással díjazott.

- Nem bírod ki ugye?

- Mit?

- Hogy ne sziszegj! Hány éves vagy 5?

Ezek után már egy hangot nem adtam ki csak figyeltem. Minden egyes négyzetcentijét tanulmányoztam és rá kellett jönnöm, hogy tökéletes. Igen számomra ő az.

- Ha nézel, nem tudom csinálni...

- Nem téged nézlek. Azt nézem, hogy mikor leszel kész.

- Most - tette le a kezem majd felállt. Mi? Ilyen hamar?

- Nem köszönöm meg - mondtam egy gúnyos mosollyal.

- Ez csak természetes, hiszen nem kértem - köpte oda majd könnyed egyszerűséggel ott hagyott egyedül. Tehetetlenségemben egyet rúgtam a közelemben levő székbe. Itt kellett volna tartanom. Magam mellett… Hülye! Minden cuccom megfogtam és elindultam lefelé azonban a fürdőszobából halk szipogást hallottam. Hagyd Zayn, nem a te dolgod - gondoltam majd elhagytam az emeletet, de szívem majd kiszakadt a helyéről.

- Mindened megvan? - kérdezte barátom miközben vettük fel a cipőnket.

- Igen. Majd holnap jövök - válaszoltam.

- Hogy tudtad egyedül leápolni? - kérdezte Lay a kezemet fogva.

- Nem volt könnyű, de sikerült... - hazudtam mire Liam sunyi mosolyra húzta ajkát. Igen Yasmin volt, de Laylanak nem kell tudnia róla.

- Máskor vigyázz jobban! - dorgált.

- Oké anya - mondtam és egy puszit nyomtam az ajkaira. Már szálltam volna be az autóba, amikor beugrott egy kép, ahogy Yas sír.

- Mégis ott hagytam valamit - vakargattam a tarkóm. - Sietek.

Felrohantam a másodikra és figyeltem a hangokat. A fürdőből még mindig zokogás jelei szivárogtak ki. Egy határozott mozdulattal benyitottam. Ayesha volt az. Sírt. Megint miattam.

- Sokkal szebb vagy ha mosolyogsz és azt jobban is szeretem - vallottam be neki mire ő keserűen elnevette magát.

- Bűntudat? - kérdezte.

- Egyszerű tény - jelentettem ki és megindultam kifelé.

- Zayn! - szólt így megtorpantam. Hátrafordultam és ott állt szemét törölgetve. Nekem kéne letörölni könnyeit és ölelésembe zárni, míg meg nem nyugszik. - Azért menj el orvoshoz.

Bólintottam és elhagytam a mai napra végleg azt a szintet. Lent Liambe ütköztem. Kezét mellkasomhoz nyomta ezzel megakadályozva, hogy tovább mehessek.

- Szereted - mondta nemes egyszerűséggel.

- Mondj újat - sóhajtottam. Igen, sajnos vagy nem sajnos, de tényleg szerettem azt a lányt. És, hogy mikor történt? Fogalmam sincs, csak jött és mindent a feje tetejére állított…
- Ő is szeret - közölte ugyan abban a hangnemben. Szívem erre óriásit dobbant. Nem reagáltam. Nem tudtam mit. Tényleg így lenne? De még ha igaz is és szeretjük egymást... Mit tehetnénk?

És befejeztem! Igazság szerint az ötletem megvan, de lusta vagyok leírni :$ Viszont eldöntöttem, hogy mostantól mindig ha lesz egy kis szabad időm rögtön írni fogok valamelyik történetemhez :D Reméljük tényleg így lesz és gyakrabban tudom majd hozni az új részeket ide és a másik blogomra is :) Egyébként kinek, hogy teltek az ünnepek? Nagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy mindig kommenteltek nekem! Igazán hálás vagyok érte :3 Mindig elolvasom és annyira örülök neki, még a koliban is fel szoktam őket olvasni :D Annyira örülök, hogy ennyire tetszik nektek a blogom és, hogy ilyeneket gondoltok róla *-* Mindenkinek csodás 2014-et kívánok! ♥ Apropó, hogy tetszik az új dizi? :$

Minirigó xX