†Part 19†

*Yasmin szemszöge*

A játszótéri eset óta egy hét telt el, ez alatt az egy hét alatt sokat voltam Doniyával és az 1D-s lányokkal, na meg magával az 1D-vel persze Zayn kivételével. Hét nap, én pedig még mindig teljes sokkban vagyok a miatt a kis puszi miatt… Ez teljességgel hihetetlen! Sőt lehetetlen! Ráadásul nem is én hanem Zayn tette meg. Úr isten! Zayn megpuszilt ráadásul szájon! Oké, csak higgadjunk le. Lehet másnak ez nem nagydolog, de én itt voltam HÚSZ évesen és eddig egy fiú se puszilt meg ott. De nem, hogy ott máshol sem… Persze ez nem azért merthogy senki nem akart volna inkább én nem engedtem miszerint nekem Zayn lesz a férjem ezért tartanom kell magam. A gondolataim pedig már megint ott vannak, hogy Zayn meg még be is csajozott. Ez teljességgel felháborító.  Kezdjük ott, hogy puszilhatott meg mikor barátnője van?! Zayn Javadd Malik szégyellheted magad! Oh, és én is mert én meg hagytam… A puszi után egyébként zavartan váltunk el egymástól majd nagy nehezen kinyögte Zayn, hogy azt hiszi vissza kéne mennünk mert a többiek hiányolnak minket. Őszintén szólva örültem neki, hogy ezt mondta és végre nem kettesben leszünk. Hála az égnek még volt időm kitakarítani mielőtt anyáék hazaértek plusz a lányok is segítettek itt-ott. A fiúk persze mihelyst meghallották a takarítás szót már rebbentek is szét. Aztán Liam hívta Daniellet, hogy sürgős banda dolguk akadt a stúdióban és nem volt idejük elköszönni. Szép mondhatom… Egyébként azt sem értem, hogy a fiúknak miért kellett itt aludniuk mikor Zaynék pár utcára vannak innen… Egyébként Zayn is itt aludt csak ő a nappaliba, gondolom a történtek után inkább maradt a szobámon kívül, de jobban is teszi. Azóta egyébként nem is találkoztunk, még csak beszélni se beszéltünk. Na nem baj, túlélem.  Azt hiszem.
Megint azon kaptam magam, hogy megint a tükör előtt állok, bal karom a derekamon, jobb kezemmel pedig az ajkaim fogdosom. Mostanában nem csinálok mást csak ezt… Hirtelen kopogtatást hallottam majd oda kaptam a fejem.

- Igen? – szóltam ki.
- Kisasszony – láttam meg Jamest az ajtóban. – Nemsoká tálaljuk az ebédet.
- Rendben – bólintottam mire ő elindult kifelé. – Ö, James!
- Igen?
- Csak még egyszer szeretném megköszönni, hogy nem árult be a szüleimnek.
- Ez csak természetes Miss Kassar.
- Neked lehet, de nekem nem. Köszönöm – öleltem meg mire ő megpaskolta a hátamat. Nem igazán volt ehhez szokva. Ritkán öleltem meg. Igazából nem is lett volna szabad ”testi kapcsolatot” létesítenem az alkalmazottakkal.  Miután elengedtem egy bíztató mosolyt küldött felém.
- Engedelmével – mondta mire biccentettem ő pedig elhagyta a szobát. Az ágyamhoz bandukoltam majd leültem a szélére.  Mély levegőt vettem aztán hátradőltem. Hirtelen a plafon eléggé jó szórakozásnak tűnt. Miért ilyen kemény az élet? Miért nem lehet egyszerű és könnyen járható? Miért kell ott fent túlbonyolítani mindent? Ahhh... Olyan nehéz. Fejemet rosszallóan rázva ültem fel az ágyamon. Erőt vettem magamon majd nagy nehezen, de végül landoltam az étkezőasztal előtt. Óvatosan kihúztam a széket – hogy még véletlenül, se sértsem fel a padlót, mert azért kinyírnak – aztán pedig helyet foglaltam. Már javában a főételnél tartottunk, amikor apám letette az evőeszközeit majd megköszörülte torkát. Most vagy le fognak cseszni valamiért vagy valami fontosat osztanak meg velem, egy szem lányukkal.
- Ayesha – ne szólíts már így… - Anyád és én két nap múlva elutazunk egy hétre.
- Hova? – érdeklődtem.
- Dubaiba megyünk kicsim – mosolygott anya.
- De mégis miért? És, hogyhogy ilyen hirtelen? – csodálkoztam. Máskor legalább egy héttel az indulásuk előtt bejelentik. Tényleg nagyon, nagyon furcsák mostanában.
- Fontos üzleti dolog miatt. Pihenni is szeretnénk, mostanában nagyon elfoglaltak voltunk, teljesen kimerültünk – ecsetelte apám. Hát akkor én mit mondjak? Idegeim a plafonon vannak. Sose tudok relaxálni kicsit mert Javadd mindig tesz valamit, ami miatt törnöm kell a fejem és egy percre se tudok lenyugodni. Teljes káosz van a fejemben. Nekem is igazán jót tenne egy kis pihenés. Meg aztán úgysem voltam még Dubaiban, meg kéne ragadnom a lehetőséget. – Úgyhogy ez egy kisebb kikapcsolódásnak is betudható. Szóval lehet tovább is maradunk, mint egy hét. Ugye nem bánod?
Nem mindegy az neki? A végén úgyis az lesz, amit ők akarnak, és én le leszek pattintva. Mindig ez megy. Sose maradnak itthon, csak azért mert én kérem. Igaz nagyon ritkán fordult ez elő az utóbbi évek során, de mikor kicsi voltam igenis jól jött volna egy kis szülői szeretet, nem csak a pénzzel kellett volna mindig ”szeretni”. Ha beteg voltam esetleg lázas és nekik, épp akkor volt valami fontos dolguk, amire tényleg muszáj volt ketten menniük anyám még véletlenül sem maradhatott itthon, hogy gondoskodjon rólam. Lehet nem is akart, mindig a dadára bízott. Oké néha… ritkán voltak olyan pillanataik, amikor tényleg sok szeretetet adtak és nekem szentelték az idejüket, ezek voltak az ünnepek, szülinapok, de ezen kívül csak egy gyerek voltam, akit tisztességesen és jó feleségnek kellett nevelni.
- Ayesha! – hallottam meg anyám éles hangját mire összerezzentem. – Figyelj ránk ha hozzád beszélünk! – utasított.
- S- sajnálom – hajtottam le kicsit a fejem. – Megismételnéd még egyszer? – kértem a lehető legbájosabb hangomon.
- Azt kérdeztem, hogy hozzunk-e neked valamit? Ja és örülnék ha édesapád kérdését sem ignorálnád le.
- Ami azt illeti… Szeretnék végre én is veletek menni. Tudom, hogy ez most furán hangzik meg minden, de úgy érzem, hogy eljött az idő, hogy végre én is Dubaiba látogassak. Rám is rám férne már egy kis pihenés. Jó lenne magam mögött hagyni ezt az egész zűrzavart, ami itt van – hadartam, a szüleim pedig alig tudták felfogni mit is mondok.
- Ö… Ayesha – vágott anya és apa sőt még James is értetlen fejet. Ennyire hihetetlen, hogy menni akarok.
- Igen? – kérdeztem.
- Megismételnéd ezt angolul vagy arabul ha lehetséges? Tudod, időközben átváltottál azt hiszem koreaiba – mondta fura fejjel apu.
- Oh… bocsánat – vakargattam a tarkóm. Igen ha nagy szöveget hadarok ez gyakran előfordul, de koreaira még sosem váltottam át. Lehet ez azért van mert nemrég rögzült be normális szinten. Újra elmondtam a kis monológom viszont most végre olyan nyelven, hogy azt anyáék is megértsék.
- Sajnáljuk lányom, de ez most teljességgel lehetetlen – közölte a fájdalmas tényt apám.
- D-de – dadogtam. – Mégis miért?
- Mert. Nekünk most nincs időnk arra, hogy veled foglalkozzunk, – ki hitte volna… - neked pedig nincs időd arra, hogy a pihenéssel, nyaralással, esetleg velünk foglalkozz.
Oké, ezt most nem teljesen értem. Már miért ne lenne időm? Nem csinálok semmit. Tényleg semmi olyan dolog, nincs, amiért ne engedhetnék meg magamnak egy kis kikapcsolódást. Valaki magyarázza már el ezt nekem. Köszönöm!
- Ne vágj ilyen értetlen fejet – kérte anya. – Te is jól tudod, hogy neked most minden energiádat arra kell fordítanod, hogy magad mellé állítsd Javaddot. Mivel még mindig nem tervezitek az esküvőt, sőt szinte semmit nem haladtatok, – ez nem igaz már megpuszilt… - duzzogtam magamban. – neked muszáj itthon maradnod és azon lenni, hogy az a fiú a lehető leghamarabb megkedveljen annyira, hogy hajlandó legyen ott hagyni azt a lányt miattad.
- Tényleg? Tényleg?! – álltam fel a helyemről elég feszülten. Hát ezt nem hiszem el… Miatta? Ez már tényleg sok. – Hát ezt nem hiszem el! A teljes eddigi életemet - oké az első három évemet nem – ez a srác határozta meg! Nem lehetne, hogy a 17 év alatt egyszer, tényleg csak egyszer azt csináljak, amit akarok? Várj! Ne is válaszolj, tudom mi lenne a válasz… - mondtam majd idegesen a szobámba trappoltam, becsaptam magam mögött az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam kulcsra zártam azt. Hassal az ágyamra dőltem majd fejem a párnába fúrtam. Előjöttek az első könnyek a szememben, amik szépen lassan végigfolytak az arcomon. Az első cseppeket követte a többi is szépen sorjában… Pár pillanattal később hallottam a nagy dörömbölést, ami azt jelentette, hogy utánam jöttek.
- Azonnal nyisd ki az ajtót, kisasszony! – ordította anyám azonban, engem most pont nem érdekelt. Felálltam majd bezártam a kerti tolóajtót is és elhúztam a függönyt.
- Ayesha! Nyisd ki az ajtót, ha anyád mondja! – kezdte apa is. – Ayesha Yasmin Kassar! Ne mondjam még egyszer!
Más esetben teljesen halálra rémültem volna, ha apa kiabálja a teljes nevemet, viszont most mintha meg se hallottam volna csak sírtam tovább a párnámba, mint egy ötéves kisgyerek. Anyáék már megint ellenem vannak. Ez fáj, nagyon is fáj… Zayn pedig megpuszil aztán teljes egy hétig nem is keres. Miért csinálja ezt? Mikor azt hiszem végre haladtunk valamit tesz egy ilyet és összerombol mindent, amit eddig felépítettem. Az ő hibája minden! Hogy nem lehet normális életem, hogy ennyire tele van a fejem mindenféle vele, kapcsolatos dologgal… Hogy most nem mehetek Dubaiba. Annak is ő az oka, hogy egyáltalán el akarok oda menni. Ha ő nem lenne, minden sokkal könnyebb lenne. Miért? Miért kell részt venni az életemben?! Ráadásul ilyen nagy szerepben… Sokkal könnyebb lenne ez az egész ha ő nem létezne. Miért kell pont nekem ezt elviselnem? Egyszerűen csak el kéne tűnnie a föld felszínéről. Az lenne a legjobb számomra…

Nehezen emeltem fel tonna súllyal rendelkező pilláim. Egy puha ágyban feküdtem, testem selyem borította. Szemem körbe vezettem a szobán. Ez nem az enyém. Hol vagyok? Gyorsan felületem majd kipattantam a már-már abnormális méretű ágyból. Az erkélyre siettem és körülnéztem. Megkönnyebbülés fogott el amikor felfogtam, hogy még mindig Bradfordban vagyunk. Igaz, hogy egy óriási hotel legfelső és szerintem legnagyobb szobájában is, de legalább Bradford.

- Oh édes felkeltél? - ölelt át hátulról két kidolgozott kar. Rossz érzés fogott el így  hátra fordultam és egy teljesen ismeretlen, félmeztelen emberrel találtam magam szembe. 

- Engedj el! - löktem el magamtól.

- Mi van cica játszani szeretnél?

- Ki vagy te és miért hoztál ide?! Hol vannak anyáék? Egyáltalán hol vagyunk?

- Hé Yas mi történt? Tudom, hogy nem bírod a fejem, de hé, nem tehetsz semmit tudod megállapodtunk - vigyorgott rám. Undorodok ettől az embertől. - Na, gyere ide - mondta majd erőszakosan megcsókolt. Ellöktem magamtól majd azzal a mozdulattal pofon vágtam. - Kurva.

- Hol vannak anyáék?! - üvöltöttem.

- A helyükön a pincében.

- Haza akarok menni a szüleimmel együtt.

- Yas, Yas, Yas hiszen itthon vagy. Tudod mióta a családod csődbe ment és kénytelen voltál hozzám jönni a szüleid pedig nekünk adni a szállodaláncukat - mondta önelégült vigyorral a képén.

- Tudod ez egyáltalán nem vicces!

- Még ha csak egy vicc lenne.

Miután ezt kimondta elkezdtem rohanni a pincébe. A liftben állva elindultak az első könnyeim. Ez nem lehet. Biztosan hazugság... Csak egy rossz vicc ennyi. A pincéhez érve szinte betörtem az ajtót. Odabent anyám mosta a koszos olcsó ruháit valami még olcsóbban apa pedig a rozoga - ágynak egyáltalán nem mondható - helyen aludt. Nem ez nem lehet.

- A-anya? - dadogtam.

- Yasmin te meg mit keresel itt? Max nem lesz boldog ha megtudja - mondta kétségbeesetten.

- Yasmin? Miért szólítasz így? Ki az a Max? Miért viselsz ilyen göncöket? Sose vennél fel ilyet, semmiért. Mi ez az egész anya? - kérdeztem remegő hangon.

- Kicsim már mikor megmondtad, hogy ne szólítsunk Ayeshának. Max pedig a férjed.

- Kómában voltam vagy mi? - suttogtam. - Anya kérlek, meséld el, hogy kezdődött ez az egész.

Nem igazán értette miért kérek ilyet, de mesélni kezdett. Hat évvel ezelőtt úgy tűnt a család pakisztáni vállalkozása csődbe megy és elveszik a házunkat. Sajnos ez nem sokkal később meg is történt... Bradfordba költöztünk, mert úgy tűnt itt akad egy jó üzleti lehetőség. Anyáék persze kaptak az alkalmon és felépítették az első szállodájukat, ami ez volt. Két éve romlott az üzlet és nagy adósságba keveredtünk, ekkor jött Max és az apja. Max szemet vetett rám az apja pedig a szállodára. A szállodát rögtön megszerezték viszont engem nem. Nekünk persze nem volt hova menni a szálloda és a ház elvesztése után így Max felajánlotta, hogyha hozzá megyek a szüleim lakhatnak a szállodájuk pincéjében. A szüleim persze aláírták a szerződést ezzel kényszerházasságra ítélve és megteremtve nekem egy "szebb" jövőt... Szóval megint kényszerházasság... De mi történt Zaynnel?

- Anya mi történt Zaynnel? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Kivel? - értetlenkedett. Tényleg Zaynről és a családjáról egy szót se ejtett.

- Anya nem tudod ki az a Zayn Javadd Malik?

- Még soha életemben nem hallottam róla. Miért ki ő?

- Az nem lehet - ráztam a fejem. - Most mennem kell.

Felpattantam majd elindultam kifelé a szállodából.

- Asszonyom itt az autója - terelt a vezető üléshez egy egyenruhás férfi. Megköszöntem majd gondolkodás nélkül bepattantam. Amilyen gyorsan csak tudtam száguldottam Zaynék háza felé. Mikor odaértem nem láttam mást csak gépeket.

- Maguk mégis mit csinálnak itt?

- Lebontjuk ezt a házat, miért? - kérdezett vissza.

- Hogy miért? Talán mert itt lakik Zayn Malik a híres énekes?

- Itt mar több évtizede nem él senki - Hogy mi? - Mrs. George jól van?

- Maga honnan ismer? - akadtam ki.

- Mr. George az ön férje akarja, hogy lebontsuk ezt a hazát és a mellette levő másik 4-et. Itt lesz az új üdülő.

- És mi lesz a családokkal, akik ott élnek? - akadtam ki.

- Már két hete ki lettem költöztetve.

Ezt nem hiszem el. Ez lehetetlen. Mi történt Zaynnel. Hol van? - Mutatni szeretnék valamit - mondta majd elhúzott jó messzire a háztól.

- Mit csinál, engedjen el – rántottam ki karom a keze közül.

- Rendben lebonthatják – mondta az adóvevőjébe mire én hirtelen megfordultam majd szaladni kezdtem a ház felé, de már csak annyit láttam, ahogy az egész összeomlik. Előttem rombolták le. A két szemem láttára az Ő otthonát. Ez nekem túl sok...

- Nem, nem! Ez nem lehet! – ráztam a fejem majd a könnyeim újra utat törtek önmaguknak.

- Asszonyom most már nyugodjon meg. Ez ellen semmit nem tehet.

- Maga csak ne nyugtasson engem! – ordítottam majd idegesen beszálltam az autóba és elhajtottam. Miközben vezettem könnyeim teljesen ellepték az arcom. Alig láttam valamit. A szállodához érve amilyen gyorsan csak tudtam a recepcióhoz rohantam.

- Asszonyom jól van? – kérdezte a nő.

- Igen minden rendben. Nem tudja, hogy a férjem megy-e el valamikor?

- Tíz perce ment el egy kétórás értekezletre.

- Rendben köszönöm – mondtam majd felszáguldottam a szobánkba.  Rendben összegezzük a dolgokat. A családom teljesen csődbe ment és szétesett. Van egy kényszerházasságom egy bunkó, undorító erőszakos gyökérrel. Zayn sehol, mintha elnyerte volna a föld. Mi a fene folyik itt?! Niall igen, ő és a fiúk biztosan tudnak valamit. One Direction! Mi van a One Direction-nel? Felkaptam az asztalon heverő MacBookot majd beírtam a google-be, hogy One Direction, de semmi. Nem adott ki semmit. Ez nem lehet. Beírtam egyenként a tagok nevét. Mikor Harryt kiadták lesokkolódtam. Börtönben van, több embert is meggyilkolt. Úr isten! Louis egy putriban énekelget és épp, hogy csak el tudja tartani a beteg anyukáját és testvéreit. Niall árvaházban éli mindennapjait. Szüleit 3 évesen vesztette el egy tűzbalesetben. Zaynre semmit nem adott ki. Még a legismeretlenebb emberre is ki ad valamit ez a szar, de Zaynre semmi. Talán… Nem az nem lehet. Nem lehet miattam. Nem tűnhetett el a föld felszínéről olyan nincs, hogy Zayn ne létezzen. Liamről szintén nem találtam semmit. Mit tettem? Friss levegőre van szükségem. Muszáj lélegeznem, mert itt nem kapok levegőt.

Fél óra múlva egy tónál kötöttem ki. Nem volt semmi extra benne sőt. Csak néhány lepukkant pad volt. Leültem az egyikre majd sírni kezdtem. A könnyek csak úgy potyogtak a szememből. Én nem ezt akartam. Egyáltalán nem. Minden sokkal-sokkal könnyebb lenne Zaynnel.

- Yasmin – ült le mellém egy mocskos hajléktalan (?), igen azt hiszem az volt. Azon már meg sem lepődök, hogy mindenki ismer…

- Ki maga?

- Már meg sem ismersz?

- Ne szórakozzon velem. Amint látja nem vagyok a legjobb hangulatomban – mondtam mire az illető levette a kapucnit a fejéről majd rám emelte tekintetét.

- Liam?! – hőköltem hátra. – Te mit keresel itt? Mi ez a ruha? Honnan ismersz?

- Tudod, én vagyok az egyetlen, aki tudja mi volt akkor mikor még Zayn létezett.

- Ezt, hogy érted?

- Tudok a kis „kívánságodról”. Azóta minden megváltozott. Én valahogy hajléktalan lettem, Harry gyilkos, Niall árva, Louis pedig egy gürcölő fiú, aki próbálja eltartani a családját. Bezzeg itt vagy te akit elvett egy nagymenő milliomos. Csak te jártál jól Yas.

- Ez nem igaz! Én, se jártam jól. A nagymenő milliomos egy pincében tartja a szüleimet, akik tönkrementek, bunkó és érzéketlen. Undorodom tőle. Zaynt akarom. Akkor már inkább hozzá megyek kényszerből, mint ehhez a tuskóhoz.

- Apropó, miért is kellett Zaynt a semmibe kívánni?

- Mert úgy gondoltam nélküle könnyebb az élet. Itt volt ez az előre megbeszélt házasság, hogy nekem majd, hozzá kell mennem Zaynhez mihelyt 20 éves leszek, aztán bejött a képbe a híressége és Layla én pedig most harcolhatok azért, hogy belém szeressen. A szüleim mindig is erősen fogták a gyeplőt. Csak egyszerre elegem lett minde…

Minirigó xX