Yasmin szemei hirtelen pattantak ki helyükről majd ugyan ezzel a
lendülettel ült fel az ágyban és kezdte kétségbeesetten keresni szobájában
”elveszett” barátját.
- Zayn! Zayn! Zayn! Zayn hol vagy? – kezdte el szólítgatni a fiút
és ebben a pillanatban nyílt az ajtó aztán becsapódott a rajta beszáguldó férfi
mögött. Kétségbeesetten leült az ágy szélére majd nemrég még alvó lányunk sírva
nyakába borult. – Úr isten! Zayn, Zayn, de jó, hogy itt vagy. Ha tudnád
mennyire örülök neked. Tényleg te vagy az? Ugye nem csak képzelődöm? – sírt
tovább és egyre jobban Zayn mellkasába fúrta arcát.
- Nyugodj meg nincs semmi baj. Itt vagyok, ne sírj – próbálta
nyugtatni és hirtelen ötlettől vezérelve ölébe húzta a lányt és szorosan
átölelte. Yasmint és Zaynt egyaránt melegség töltötte el attól, hogy ilyen
fajta közelségbe kerültek. Egyiken se akartak elválni a másiktól pedig Zayn
nagyon jól tudta, hogy nem lenne szabad ezt éreznie és csinálni…
- Azt hittem – szipogta a lány. – Azt hittem végleg eltűntél és
soha nem térsz vissza. É-én tényleg azt hittem. Nem akartam, nem akartam
rosszat mondani csak… Istenem Zayn, kérlek soha ne hagyj el. Könyörgöm. Ígérd
meg, hogy mindig itt leszel.
- Megígérem. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok neked – lehelt egy
lágy puszit Yasmin fejére és továbbra is karjai közt tartva próbálta
vigasztalni az összetört lányt. Fogalma sem volt, hogy mitől borult ki ennyire,
de most ez nem is igazán érdekelte. Szeme előtt csak egy cél lebegett, mégpedig
az, hogy karjaiban remegő lány minél hamarabb mosolyogjon.
***
- Egyébként miért jöttél? – kérdezte Ayesha mikor már kellő kép
megnyugodott ahhoz, hogy beszélni tudjon.
- Ja! Csak gondoltam végre elkezdhetnénk az órákat – vakarta
tarkóját zavartan mire Yasmin arcán egy kis csalódottság jelent meg hiszen
legbelül fájt neki, hogy csupán az órák és nem miatta jött most ide. Viszont a
fiú melyen tudta, hogy ez másképp van és legszívesebben két keze közé fogta
volna a vele szemben ülő gyönyörű arcát és a szemébe mondta volna „A fenébe is
hiányoztál!”, de nem tette, az mindent csak felkavart volna és ő ezt egyáltalán
nem akarta. Tovább bonyolítani a helyzetet.
- Oh… már minden világos – eresztett meg egy csalódott mosolyt
Yasmin. Ezután pár percig néma csend telepedett rájuk, de ez most másvolt, mint
az eddigi köztük beállt csendek. Most mind a ketten nagyon kínosan érezték
magukat. Végül valaki úgy döntött nem bírja tovább és meg kell törnie a kínos
csendet.
- Képzeld – szólalt meg hirtelen Zayn mire a lány kíváncsian kapta
felé eltévedt tekintetét. – Megfogadtam a tanácsod és lecseréltem a cigit
Millky Way-re. Igaz, hogy még mindig eléggé intenzíven cigizek, de megpróbálom
egyre gyakrabban lecserélni a csokira.
- Ohh, tényleg? Ennek örülök. De azért ne vidd túlzásba nehogy
elhízz itt nekem a végén – válaszolta a hallgató majd mind a kettejükből jóleső
nevetés tört fel. Azonban ez hamar alább maradt, mert tekintetük összeért és
elbambultak egymás látványában. Yasmin volt, aki először elkapta tekintetét
majd a padlót kezdte vizslatni. Ilyenkor az valahogy mindig jobb szórakozásnak
bizonyul bármi másnál.
- Most is van nálam egy. Kérsz? – vette elő Zayn az említett
csokit majd női társa felé nyújtotta az immáron kibontott édességet. Yasmin
félénken, de azért elvette az egyik rudacskát.
- Köszönöm – eresztett meg egy őszinte mosolyt majd mind a ketten
enni kezdték a finomságokat.
- Igazán nincs mit – viszonozta előző tettét Zayn. A fiú nagyon a
lány tudtára szerette volna adni valahogy, hogy hiányzott neki, de fogalma sem
volt arról ezt mégis mi képen tehetné meg, hogy ne hangozzon annyira furcsán. –
Tudod… - kezdte. – Az elmúlt egy hétben… párszor nem bántam volna ha vele... –
köszörülte meg a torkát – velünk vagy. Ha kimondja, hogy velem talán túl
feltűnő lett volna ezért inkább gyorsan kijavította magát. Mihelyst ezt a lány
meghallotta nagyot dobbant a szíve. Úgy tűnik kivette Zayn szavaiból a rejtett
üzenetet. Úgy érezte valahogy neki is a fiú tudtára kell adnia, hogy mennyire
egyedül érezte magát a társasága nélkül és, hogy igenis sokat gondolt rá.
- Ezt én is mondhatnám… Nélküled – köszörülte meg torkát ő is
gyorsan. – Nélkületek elég unalmas.
Erre a tettére a fiú hangosan felnevetett majd Yasmin is társult
hozzá.
- Jól van na, nem tehetek róla, hogy mind a kettőben e betű van –
lökte meg a fiút játékosan.
- Nem is – nevetett tovább.
- Szemtelen vagy – kezdett el mű
durcizni.
- Ohh most megsértődtünk?
- Igen, képzeld el meg – dobott egy párnát a fiúhoz mire egy
szórakoztató párnacsata vette kezdetét a két fiatal között.
- Áj, áj, áj, áj, áj – hadarta el gyorsan Zayn mire társa hirtelen
leállt az ütögetéssel.
- Mi az? Feladod? – kérdezte egy győztes mosoly kíséretében.
- Egyáltalán nem. Csak tudod már rég megbeszéltük, hogy tanítjuk a
másikat, de ehhez képest én még semmit nem tudok és te sem… szóval nem
zongoráznánk? – biccentett a zongora felé Zayn.
- Ja, de –mondta Yasmin majd letette a párnát és a zongorához ült.
Zayn csak nézte a lányt amint ezeket a mozdulatsorokat végzi és továbbra is az
ágyon maradt. Yas megpaskolta maga mellett az ülést mire a fiú felállt és mellé
ült. Újra nagyon közel kerültek egymáshoz és még ők is érezték, hogy izzik
köztük a levegő. – Szerintem először tanuljunk meg eljátszani egy dalt és
aztán… aztán meg úgy ténylegesen vagy nem tudom. Igazság szerint még sose
tanítottam zongorázni senkit nem nagyon értek hozzá – vakargatta zavartan
tarkóját.
- Figyelj, én nem akarok valami profi zongorista lenni. Nekem elég
annyi, ha eltudok játszani pár dalt ami tetszik. Szóval ha azokat megtanítod,
nekem az tökéletes lett – villantotta meg ezer wattos mosolyát az énekes.
- Hát, rendben. Mit szeretnél először megtanulni?
- A múltkor mikor elhoztuk a zongorát – kezdte mire Yasmin
bólintott annak jeléül, hogy tudja miről beszél. -, megkértelek, hogy játssz
valamit a zongorán. A z nagyon tetszett. Megtanulhatnánk azt először?
- Hát persze. Semmi akadálya – mosolygott a lány mire Zayn
viszonozta azt. Yasmin félénken a fiú keze után nyúlt majd rátette a
billentyűkre. Lassan felcsúsztatta saját kezét Zayn kezének tetejére és
óvatosan elkezdte mozgatni az ujjait úgy, ahogy azt kellet ezzel előcsalva az
első hangokat a zongorából. Zaynnek nagyon tetszett, hogy képes hangokat
előcsalni e csodás hangszerből ám egyszer csak lecsúszott az ujja a megfelelő
helyről. – Öm… Talán jobb lenne ha én eljátszanák belőle egy kis részletet te
pedig megjegyeznéd.
Yasmin elkezdte játszani a dalt és lenyomott 5 billentyűt, amit
tanítványa nagyjából meg is jegyzett. Zayn rájött, hogyha ő megakar tanulni
zongorázni, akkor bizony rossz helyen kopogtat és jobban járna ha inkább
felvenne egy igazi tanárt, de már nem is igazán a zongora foglalkoztatta hanem
az, hogy Yasminnel több időt tölthessen úgy, hogy ne legyen feltűnő
barátnőjének és erre a tanulás megfelelő indok volt. Zayn gyorsan lenyomta
ugyan azokat a billentyűket, amit Yas pár másodperccel ezelőtt majd így szólt:
- Tudod nekem sokkal jobban tetszett mikro rajtam volt kezed –
mondta a fiú majd bal kezével jobb kézfejére tette a lány kezét. Erre Yasmin
csak zavartan elkezdett összevissza pislogni és kissé bele is pirult e kis
gesztusba.
- De a másik módszer hatásosabb – kapta el a kezét.
- Nem érdekel. Nekem így jobb – rakta vissza.
- De úgy hamarabb megtanulod és az csak jó – vette el újra.
- Nem, baj így akarom –tette vissza mire a lány nagyot sóhajtott.
- Redben… ahogy akarod… - mondta majd elkezdték játszani a többi
akkordot is. Így még nehezebben ment a tanulás, mint amúgy, de Zaynt ez nem
zavarta sőt már Yasmint se. Mind a ketten kiélvezték, hogy egymás közelében
lehetnek. Már vagy két órája szerencsétlenkedhettek, de Zayn még így is csak 40
másodpercet tudott megtanulni a dalból. Persze ebben az is közrejátszott, hogy
közben elégszer megálltak csinálni valami mást. Az ágyon ültek épp törökülésben
és beszélgettek minden féle dologról.
- Egyébként – kezdte a fiú. – Miről szól ez a dal, amit tanultunk?
Mert az angol szavakat belőle megértettem, de ami koreaiul volt abból semmit –
nevetett.
- Hát amint te is felfogtad arról is szót ejtenek, hogy van, amit
helyesen csinálsz és van, amit nem meg eleshetsz, de aztán állj fel hiszem
úgyis lesznek még szép mosolygós napok ezért sose csüggedj. Meg azért van benne
egy kis szerelem, hogy épp szakítottál valakivel, de ne törj össze, mert okkal
ment ki az életéből és ez vele is ugyanúgy megtörténhet. Meg, hogy nem mindig
lehetsz az első olykor veszthetsz is, de ezzel semmi baj mert így van jól.
Szóval ilyen inspiráló dal – mosolygott rá Yasmin a fiú pedig viszonozta azt.
- Ez azért elég jó. Gondolom néha eléggé feltudják dobni az embert.
- Hát igen.
Hirtelen felcsörrent Zayn telefonja és egyszerre kapták tekintetük
a kis készülékre. Zayn felállt majd kezébe vette a telefont. Meglepődötten
konstatálta, hogy anyukája keresi őt. Fogalma sem volt arról, hogy vajon miért
keresheti mikor világosan megmondta mielőtt eljött otthonról, hogy Yasminékhez
jön, aminek a szülei nagyon is örültek.
- Mit szeretnél anya? – kérdezte a fiú kissé unottan.
- Ne legyél már ennyire érdektelen – kuncogott édesanyja.
- Oké, csak mondjad már… - Zayn nagyon szerette a szüleit viszont
olykor teljesen ki tudták őt borítani és ilyenkor őt se a legjobb kedvében
kapták el. Most épp azt nem díjazza, hogy minek hívják ha tudják hol van és
sietett volna lány társához.
- Szóval arra gondoltam, hogy ma átjöhetne a Kassar család
vacsorára – mosolygott a telefonba.
- Felőlem. Végül is a hely az megvan.
- Redben akkor kérlek, hívd meg őket.
- Én? Miért pont én?
- Jó-jó akkor csak Ayeshát.
- Nem szereti ha így hívják.
- Oh… jó tudni. Nekem nem mondta.
- Mert a szülei nem szeretik a Yasmint csak ő később kiharcolta.
- Értem. De akkor elhívod őt? Én pedig beszélek a szüleivel.
- Igen, persze, de hányra?
- Szerintem egy óra múlva jöhettek is.
- Oké. Most leteszem. Szia, anya – mondta majd letette a telefont.
Visszamente a szobába és az asztalra helyezte a kis készüléket. Az ágyhoz
lépkedett majd leült rá, de most kicsit közelebb Yasminhez, mint azelőtt. – Anya
volt az és meghívott titeket vacsorára. Ha minden igaz most beszél a szüleiddel.
- Rendben akkor gondolom készülnöm kell…
- Ja lehetséges, de így miért nem vagy jó? – mutatott rajta végig
a fiú. – Ez nem valami puccos hely csak a szomszéd srác otthona.
- Tudod a szü… - kezdte volna Yasmin azonban az ajtü nyitódott és
hűséges inasuk James lépett be rajta.
- Kisasszony az édesanyja üzeni, hogy kezdjen el készülődni az
esti vacsorára ugyanis a Malik családnál fognak étkezni és örülne neki ha
csinosan és nem valami itthoni göncbe menne – mondta pontosan azokat a szavakat
mondata végén amit az anyukája is elhangoztatott pár pillanattal ezelőtt.
- Ezért – préselte össze Yasmin az ajkait a fiú felé fordulva. –
Köszönöm James elmehet – mosolygott az inasra, aki ezekre a szavakra azon
nyomban el is hagyta a szobát.
- A szüleid… – kezdte Zayn, de Yas megakadályozta saját szavaival.
- Furcsák? Parancsolgatósak? Kemények?
- Valahogy úgy.
- Tudom és néha kicsit elegem van belőle, de hát mit tehetnénk? –
tárta szét lemondóan kezét mire a fiú csak félre húzta a száját. – Na én most
megyek és lezuhanyozok. Te haza mész vagy… ? – sétált a szekrényéhez majd
elkezdett valami ruha után kutatni, de reménytelenül így feladta.
- Maradok. Szerintem kimegyek a kertbe és szétnézek még úgyse
figyeltem meg jobban.
- Rendben – mosolygott Yasmin majd a törölközőjével és köntösével
együtt a fürdőszobába ment. Várt egy kis időt majd visszasietett a szobájába
egy fehérnemű szettért.
Zayn egy ideje gyanútlanul mászkált a kertbe. Szemügyre vette a
csodálatos rózsabokrokat és a többi virágot. Elégedetten konstatálta, hogy a
Kassar család kertje nagyon is szép és gondozott. Minden kis centimétere egy
csoda volt. Még a medence is. Ó az a medence. Zayn teljesen emlékszik azokra a
pillanatokra mit Yasminnel töltött ott még első alkalommal mikro a banda itt
volt. Ahogy pillecukrot ettek, ahogy elkezdték kergetni egymást majd a vízbe
kötöttek ki, és ahogy a kelleténél jóval közelebb kerültek egymáshoz. Zaynnek
sose esett még olyan jól egy pillecukor, mint az, az utolsó falat. Ez lehetett
Yasmin közelsége miatt is és mert a lány elől kobozta el. Zayn a bokor
rengetegben felfedezte a vékony kis ösvényt amin Yasmin oly sokszor áthaladt
már. A fiú kíváncsi énje előtört majd megindult a szűk úton. Mikor a végére ért
szembetalálta magát a növényekkel belepett fallal. Elkezdett tapogatózni majd
megérezte a kis fémlapot. Elsöpörte a gazt és a feliratot kezdte vizsgálni.
- The Secret Garden – suttogta miközben végigsimított a feliraton.
Épp kezdte volna jobban szemügyre venni ám ekkor egy hang félbeszakította.
- Mr. Malik – hallotta meg James hangját mire gyorsan elindult
visszafelé.
- Öhm… igen? – kérdezte zavartan.
- Mrs. Kassar kérdezi, hogy óhajtasz-e valamit inni vagy bármi más?
- Nem. Köszönöm – mondta a fiú mire az inas hátat fordított és
megindult. – Vagy is! – szólt utána. – Kaphatnék egy fogót? – kérdezte mire
James értetlenül nézett rá. Nem tudta elképzelni miért kérhet az úrfi ilyen
szokatlan dolgot.
- P-persze – válaszolta zavartan majd a kisház felé vette az
irányt és elővette a kért tárgyat majd Zayn kezébe adta.
- Köszönöm. Lehetne róla szó, hogy ezt ne nagyon hangoztassa?
- Természetesen – bólintott James majd elhagyta az udvart. Zayn
gyorsan visszament a falhoz és elkezdte leszedni a fémlapocskát. Már a második
tartót szedte le, épp amikor eszébe jutott Yasmin. Gyorsan letette a fogót és
visszasietett a lányhoz, aki egy köntösben állt a szekrénye előtt és ruhát
keresett.
- Segítsek? – kérdezte Zayn mikor belépett a szobába.
- Biztos? – kérdezett vissza a lány mire Zayn bólintott egyet. Yas
elállt a szekrénytől és nézte amint a fiú elkezd egy ruhadarab után kutatni.
Végül egy fehér néhány helyen horgolt, pántos kis ruhán akadt meg a keze.
- Tessék – nyomta a lány kezébe.
- Zayn… ez túl rövid – adta vissza a lány miután jobban szemügyre
vette.
- Dehogyis – nyomta vissza kezébe.
- De igen – került át újra a fiú kezébe eme csodás ruhadarab.
- Nem – adta vissza. A lány épp szólásra nyitotta volna száját, de
Zayn megállította. – Csak vedd fel és meglátjuk – ajánlotta fel Zayn. Yasmin
vonakodva, de belement és a fürdőszoba felé vette az irányt. Pár perc múlva a
fehér ruhával testén tért vissza. – Gyönyörű.
- Túl rövid – húzta lentebb a ruhácskát.
- Nem igaz.
- És sokat mutat…
- Aj, Yas ne légy már ennyire begyepesedett – forgatta a szemét
Zayn.
- Nem is vagyok az! – tiltakozott a lány. – Nem tehetek róla, hogy
arra neveltek normálisan öltözködjek…
- Ez is normális.
- De, nem nekem. Levehetem? – kérdezte félénken Yasmin.
- Nem – vágta rá a fiú azonnal.
- Akkor legalább egy zakót had vegyek fel hozzá. Légy szíves –
nézett kérlelően barátjára mire az belement. Yas végül egy halványabb rózsaszín
zakót választott ki hozzá és így már nem is tűnt annyira borzalmasnak. – Na
máris jobb – jelent meg egy elégedett mosoly az arcán.
- Jó, végül is így is nagyon csinos és Yasminesebb – mosolygott
Zayn is.
- Pontosan – ütött gyengéden a fiú orrára, ami mind a kettőjüket
meglepte kicsit.
- Ez mi volt?
- Nem tudom –rázta fejét az elkövető majd mindkettőjükből kitört a
nevetés.
*Yasmin szemszöge*
Még nagyjából rendbe szedtem magam ez idő alatt Zayn pedig nézte a
Tv-t. Nagyon jó volt vele ez a kis délután. A napom már-már tökéletes lenne ha
nem lett volna az a szörnyű álom… Soha többet nem akarok ilyet álmodni és soha
többet nem fogok meggondolatlanul beszélni. Zayn egy ajándék az életembe és úgy
néz ki sokkal szebbé és jobbá teszi. A nappaliba vonultunk be épp, hogy
elinduljunk, amikor is apa és anya jobban szemügyre vett.
- Ayesha Yasmin Kassar! Mégis mi ez a rövid ruha?! – kérdezte apám
csípőre tett kézzel.
- Hát… - hajtottam le a fejem.
- Nem gondolod, hogy egy vacsorára és amúgy is ez talán kicsit túl
kihívó? – kérdezte anyám.
- Mr. és Mrs. Kassar szerintem ez egyáltalán nem közönséges,
kihívó vagy akármi. Sőt egészen csinos – nézett rajtam végig Zayn mire kissé
elpirultam. Ekkor gondolom anyáék minden kétsége elszállt ugyanis ha Zaynnek
aki a férjjelölt tetszik amit lát és megengedi akkor nekik semmi beleszólásuk.
- Oh, hát akkor semmi probléma – legyintett anyám. – Menjünk is –
mondta majd elindultak a kocsihoz. Zayn és én gyorsan magunkra kaptuk a
cipőnket. Én, mint általában most is egy elég magas sarkú cipőt vettem fel ami
most rózsaszínben pompázott.
- Így annyival magasabb vagy – mondta Zayn miután már-már egy
szintbe kerültünk.
- Tudom. Pont ez a lényeg.
- Jobban bírom ha alacsonyan vagy.
- Miért? – húztam fel a szemöldököm.
- Mert akkor te vagy az én kicsi Yasminem – borzolta össze a hajam
mire szúrós tekintettel néztem rá.
- Hé! – igazgattam meg majd elindultunk kifelé.
- Nem sétálhatnánk? – fordult felém Zayn.
- De, persze – mosolyogtam rá. Anyáékat tájékoztattuk arról, hogy
mi sétálni fogunk Zaynék házáig ők pedig beleegyeztek majd elhajtottak. Nem
igazán tudtam, hogy Zayn miért akar velem sétálni mikor egész úton egy szót se
szóltunk a másikhoz inkább élveztük a kellemes csendet és szorosan(?) mentünk
egymás mellett. Mikor odaértünk az otthonukhoz Zayn felment szólni a lányoknak
én pedig leültem a nappaliba anyáékhoz és a szüleihez.
- Úgy érzem jól haladtok Zaynnel – mosolygott rám az anyukája.
- Már lassan több időt tölt veled, mint Laylával – folytatta Yaser.
- Oh, ezt jó hallani – mosolyogtam. Igazából ennek valahol
egyáltalán nem örültem, nem akarok kapcsolatromboló lenni még mindig, viszont
egy részem majd meghalt az örömtől, hogy ezt hallom.
- Szerintem nemsokára megtörténhet az esküvő – mondta Patricia.
- Az igazán jó lenne – hallhatóan tetszett anyának az ötlet.
- Szerintem még várnunk kéne ezzel – böktem ki. – Nem valami jó,
dolog ez a kényszerházasság… Plusz nekem nagyon furcsa, hogy Zayn egyszer se
ejtette szóvá ezt a dolgot…
- Annak oka van – mondta apám.
- Mégis micsoda? – értetlenkedtem.
- Zayn még nem tudja, hogy ez kényszerházasság lesz…
- Mi?! Ki fog borulni, de nagyon ha ezt megtudja… - mondtam.
- Nem, fontos neki ezt megtudnia – mondta anyám.
- Igen, mi egyébként se terveztük, hogy elmondjuk neki csak ha nem
mennek simán a dolgok… - mondta Yaser.
- El kell, hogy szomorítsalak benneteket – jelent meg Zayn az
ajtóban mire mindenki arcára döbbenet ült ki. Zayn elkeseredett és megvető
pillantásai láttán pedig könnyek gyűltek a szememben – Már mindent tudok, és
egyáltalán nem támogatom az ötletet! Egyáltalán kinek a fejéből pattant ki ez
az agyament ötlet? Ilyen hülyeséget manapság kényszerházasság, pöf… kiejteni is
undorító, nem még megtenni és pont nektek! – nézett a szüleire. – Yas belőled
se néztem volna ki! Nagyot csalódtam bennetek! Oh, és csak úgy mondom, nem
fogok bele menni! Én szeretem Laylát – mondta ki a szavakat, amik tőrként érték
a szívemet. –, és szeretni is fogom akármit tesztek. Nem lesz semmiféle
házasság! Oh és Yasmin nyugodtan visszamehettek Pakisztánba ugyanis itt már
nincs több dolgotok és őszintén szóval nem is látlak szívesen – köpte oda a
szavakat és mintha egy könny csillant volna fel a szemében, de ebben nem vagyok
biztos ugyanis a szobájába rohant majd becsapta az ajtót maga után. Észre se
vettem, de egész idő alatt ott ált a három lány is. A két kicsi értetlen arccal
és megszeppenve állt Doniya pedig egy sajnálomot tátogott el ugyanis később
jött a testvérei után és ez nagy bajt okozott.
- Mit ülsz ott?! – förmedt rám anyám kétségbeesetten mire
összerezzentem. – Menj már utána!
- Nem hallottad?! – álltam fel majd életemben és csak ez alatt a
nap alatt ma már másodjára kiabáltam anyámmal. – Látni sem akar! Mi a fenéért
kellett idehozni?! Miért teszitek tönkre az életemet?! Ez most nektek mire volt
jó?! Utállak titeket! – szökött ki a számon mire anyám felpofozott.
- Ayesha most azonnal menj utána és miután ezt elintézted
gondolkozz el azon, amit most mondtál megértetted?! – szűrte ki apám a fogai
között mire aprót bólintottam és felsiettem Zayn szobájához. Talán tényleg
túlzásba vittem, amit mondtam… Holnap bocsánatot kérek. Felkelek és az lesz az
első dolgom. Erőt vettem magamon majd óvatosan bekopogtam az ajtón, de nem jött
válasz így hát életemben először bunkó voltam és engedély nélkül bementem.
- Mit akarsz? – fordult felém idegesen. Még sose beszélt ennyire
ellenségesen velem… Nem szeretem ezt.
- Mit? Mit? Most én miért vagyok rossz? Ha? Egy normális indokot
mondj!
- Talán azért mert belementél ebbe? Vagy, mert eltitkoltad?
- Szerinted én eltitkoltam? Ki gondolta volna, hogy te nem tudod?
Nekem már egész pici koromban elmondták és egész életemben erre neveltek!
Szerinted anyáék miért mentek bele abba, hogy ebbe a ruhába jöjjek? Mert te az
állítólagos jövendőbelim megengedte. Azt hittem tudod és én csak most tudtam
meg, hogy ez nem így van!
- Hogy mehettél bele? Azért annyi eszed csak van, hogy egy ilyet
nem teszel meg! Ja és azt is, hogy gondoltad, hogy elválasztasz Laylától? Nem
vagy normális! Teljesen megőrültél?!
- Igen! Képzeld meg! Meg, mert 3 éves korom óta minden mozdulatom
úgy teszem meg, hogy a szüleimnek megfeleljek és tökéletes feleség legyek
számodra! – böktem felé – Mindvégig egyedül két ilyen szülővel! Fel tudod ezt
fogni? Habár neked nyilvánvalóan ezt nehéz elképzelned mivel egy szerető
családod van testvérekkel, nekem csak James volt és még most is csak ő van! Ohh
aztán Laylát nem is említettem és rajta kívül kitudja mennyi lánnyal voltál már
együtt. Barátnőd van megtapasztaltál már szinte mindent és én? Egyetlen egy fiú
barátom sem volt előtted… Emlékszel, mikor először voltam itt és a fiúk meg
akartak ölelni és puszilni én pedig rád néztem?– kezdtek el lefolyni a könnyek
az arcomon, Zayn csak bólintott – Az engedélyedre vártam, ugyanis én nem
létesíthetek testi kapcsolatot a fiúkkal a te engedélyed nélkül. Ezt anya már
nagyon rég a fejembe véste. Majdnem mindenhez a te engedélyed és beleegyezésed
kellett volna, de te nem voltál sehol! Az egész eddigi életem tőled függött te
pedig ezt figyelembe se veszed. Fáj… fáj, hogy neked bejött minden, élet,
család, barátok, barátnő – kezdtek el folyni a könnyeim – És igen,
itt vagyok 20 évesen és még az első csókomon se vagyok túl és az első puszimat
is tőled kaptam érted?! Tőled, aki azt akarja, hogy tűnjek el és mást szeret!
- Most azon az első csókon vagy fennakadva? – nevetett fel
gúnyosan mire nekem összeszorult a szívem. – De tudod mit? Itt a csókod –
indult meg felém rohamos tempóban majd a falnak nyomott és ajkait erőszakosan
az enyémekre nyomta. Most mondhatnám azt, hogy élveztem, de ez egyáltalán nem
így volt… Amilyen gyorsan csak tudtam eltoltam magamtól majd kirohantam a
szobájából, le a lépcsőn. Csak szaladtam és szaladtam, míg el nem értem a
házunkat. Néha már majdnem felestem a lábamban plusz így cipő nélkül nem volt
valami kellemes… Mikor beértem sírva az íróasztalomhoz ültem majd lesöpörtem
róla mindent. Ideges, csalódott, szomorú és megalázott voltam. Igen Zayn
egyértelműen megalázott ezzel a tettével. Miért csinálta ezt? Egyáltalán nem
érdemeltem ezt meg… Akkor legalább lökött volna ki a szobából, de ez. Megcsókol
ráadásul durván, úgyhogy barátnője van és szereti. Teljesen más érzés volt ez,
mint a múltkori kis puszi. Akkor Zaynt is más szándékok vezettek érzem… Csak
egy ceruza és a befejezetlen sellő rajzom maradt az asztalomon, elkezdtem
rajzolni neki a kisírt szemeket és a boldogtalan arcot. Már-már átszúrtam a
papírt annyira nyomtam rá a ceruzámat. Mikor végeztem ellepték a könnyeim a kis
papírt. Felálltam és a titkos kert felé igyekeztem azonban félúton a földre
estem majd tovább zokogtam…
Életemben most először írtam külső szemszögből szóval elég gyatra lett. Kérlek ezt nézzétek el nekem. Egyébként ez a rész értelmezhető úgymond évadzárónak. Szeptembertől a blogot szüneteltetni fogom. Ez azt jelenti, hogy egy ideig nem lesz új rész. Sajnálom! De új iskolába megyek ráadásul kolis leszek és nem igen lesz időm arra, hogy írjak. Remélem megértitek :)
Minirigó xX
Szia! Nem régen találtam rá a blogodra és azt kell mondjam imádom!! :) nagyon jól írsz!! :):) és ez a rész úristen még én is majdnem megkönnyeztem
VálaszTörlésHamar hozd a kövit!! :)
Szia!Nagyon jó lett.Meddig fogod szüneteltetni a blogod?Mi az olvasók nagyon örülnénk(gondolom)ha inkább ritkán hoznád a részt.
VálaszTörlésUi:Sajnálom hogy szünetelteted a blogod.Túl érdekes a történet.Xd(NEM BAJ)
Puszi szeretett olvasód:Aliz
Istenem*-* ez annyira jó lett!*.*
VálaszTörlésIMÁDOM a blogod!!!
Nagyon jó lett !Imádom a blogod..alig tudom kivárni a következő részeket! Szóval siess légyszi ! :D
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett az hogy külső szemszögből irtad.:) nagyon kár hogy szünetelteted.:/ de persze.megértem higy nem tudsz hozni részeket.:) és meddig.lesz szüneteltetve??
VálaszTörléshát, megkönnyeztem, komolyan.. és Zayn milyen bunkó tapló volt.. szegény Yas :(
VálaszTörlésnagyon sajnálom, hogy szüneteltetni fogod, imádom olvasni, ahogy írsz /nagyon megörültem a külső szemlélős résznek :) / olyan valóságosnak tűnik! nagyon tehetséges vagy! :)
de persze megértem /megértjük/ és itt leszünk, amikor újra írsz :)
xx Sophie~ ♥
Te eszméletlenül írsz... komolyan.
VálaszTörlésOlvastam már nagyon jó blogokat de ez meg sem közelíti azokat.
Remélem hamar kibékül Yas és Zayn mert cukik együtt :)
És szeretem mert nem csak arról szól ,hogy hol fekszenek le leghamarabb hanem tényleg valóságos a történet.
Már már azt hinném igazat írsz :P
Kár, hogy szünetelsz... nem lesz amiért várjam a szerdákat :( Térj hamar vissza pls ♥
Amúgy arra értettem azt a meg sem közelítést, hogy a te blogod sokkal jobb :)
VálaszTörlésDrága Bloggerinám!
VálaszTörlésImádtam ezt a részt! A végére el is sírtam magam.. Megértelek, hogy szünetelteted a blogot, hisz én is új iskolába megyek, és ez nagy változás.. Várni fogom a napot amikor visszatérsz!
Ölel, ~fruu.
Szia!
VálaszTörlésNemrég találtam rá a blogodra és el is olvastam az összes részt. Hát, hihetetlen, hogy milyen fantasztikusan tudsz írni! Néha-néha volt egy pár helyesírási hiba de azon kívül hihetetlenül fantasztikus volt egy-egy fejezet! És ilyen történetet se olvastam még! Gratulálok hozzá, hogy ezt kitaláltad!!
Alig várom a folytatást!!