*Zayn szemszöge*
A kanapén ültem, lábaim a dohányzóasztal tetején helyezkedtek el
rajtuk pedig az édesen szunyókáló Layla buksija. Nem nagyon volt ötletünk, hogy
mit kéne csinálni így hát helyet foglaltunk a tv előtt és Lay valami ritka
unalmas műsorra kapcsolt. Nem is csoda ezek után, hogy így bealudt... én pedig
még mindig szenvedek és ezt a semmit mondó valamit bámulom. Tudom, megtehetném,
hogy elkapcsolom csak hát a távirányító túl messze van innen. Mármint nem túl
messze, de csak úgy érném el ha elkezdek mocorogni meg ilyenek, akkor pedig
barátnőm biztosan felébred... Régen valahogy totál megvoltam azzal a
szórakozási formával, hogy néztem, amint békésen alszik. Órákat is eltöltöttem
volna azzal, hogy csodálom és ujjaim újra és újra végig szántom szőke fürtjein.
Most viszont… - még ha akaratlanul is -, minden egyes pillanatban a barna
selymes haj, azok a tökéletes ajkak és az óriási bambi szemek jutnak eszembe.
Mennyi érzelmet tükröztek már felém ez alatt a kis idő alatt, amit együtt
töltöttünk. Találkozásunk alkalmával a zavartság leplezhetetlenül
megmutatkozott benne aztán mikor Niall meg akarta ölelni felcsillant a félelem.
Mikor a kocsit vettük páratlanul csillogtak a boldogságtól, a London Eye-on
pedig a megértés jeleit véltem felfedezni benne. Mikor megettem előle az utolsó
pillecukrot mérges volt, a játszótéren szégyenlős pillantásait kaptam el,
zongorázás közben mindig olyan nyugodt és békés, ezt viszont nem lehetett
elmondani róla miközben karjaimban tartottam és nyugtattam őt a lidérces álmai
miatt. Akkor rettegett… És, hogy mi volt a legrosszabb? A sírás. Sírt. Méghozzá
miattam. Azt hittem megszakad a szívem miközben gyönyörű barna szemeiből
megindult az óriási könnyáradat és pár pillanatot sem várva, megállás nélkül
követte az egyik csepp a másikat. Nem tehettem semmit. Semmit, mert sértette
volna a büszkeségem… Lehet hagynom kellett volna a francba és oda menni hozzá,
megnyugtatni és elmondani, hogy ne sírjon mert itt vagyok és minden rendbe jön?
De már késő ezen bánkódni. Ami megtörtént az megtörtént… nem tudok ellene tenni
csak helyre hozni. De mikor leszek én képes minden vele szemben ejtett hibám
jóvátenni?
Gondolatmenetemből Pamacs rántott ki, ahogy fejével gyengéden meglökte kezemet.
Gondolatmenetemből Pamacs rántott ki, ahogy fejével gyengéden meglökte kezemet.
- Mit szeretnél? - kérdeztem. Igen egy kutyához beszélek... Nem
baj a kutyás vagy cicás emberek biztosan megértik ezeket a dolgokat. Kicsit
megsimogattam a fülét, amitől még jobban hozzám dörgölőzött. Kis
aranyos. Ha netán elválnának útjaim a gazdájától nagyon hiányozni fog.
- Áh, szóval csak egy kis kényeztetést mi? - vontam fel a
szemöldököm mire aprót bólintott. Nagyon okos kutya. Ami most nekem épp kapóra
jön – gondoltam. Ki hinné, hogy egy kutya segíthet megoldani az ember
problémáit még akkor is ha csak a piciket.
- Pamacs ugye nem szeretnénk, hogy a gazdi felkeljen? Mert szerintem
nem szóval legyél aranyos és hozd ide nekem a távirányítót légy szíves –
mosolyogtam rá miközben még mindig simogattam, de nem reagált semmit.
Ne már!
- Ha ide hozod rengeteget foglak simogatni jó? – próbáltam vele
egyességet kötni mire hirtelen megindult majd szájába vette az említett tárgyat
és az ölembe tette. Micsoda kis sunyi…
- Nyálas – vágtam egy fura fintort majd két újjal jó pozícióba
helyeztem a távirányítót és átkapcsoltam a megfelelő csatornára.
- Okos kutya – vakargattam és simogattam továbbra is. Ezt a
tevékenységet egészen addig folytattam míg Layla fel nem kelt és kezdett ő
foglalkozni a szőrös barátunkkal. De hát erre elég sok időt várhattam…
A kapu kinyílt én pedig lassan behajtottam az óriási udvarra.
Layjel úgy döntöttünk, hogy ma nála töltöm az éjszakát, de hát ahhoz kellenek a
cuccaim. Mert addig okés a dolog, hogy én adok neki ruhát estére ellenben az,
hogy ő ad nekem már korántsem olyan jó ötlet... Szememmel végig futottam az
udvart és egy olyan autón állapodott meg, amin lehet nem kellett volna.
Testemen érzelmek sokasága áradt végig. Most legyek boldog, mert itt van, amit
hiányoltam? - kérdeztem magamtól. Nem, sajnos nem tudok az lenni. Egyáltalán
nem tetszett annak a kocsinak a látványa. Mit keres ő itt?! - bosszankodtam
miközben kezem meg feszült a kormányon. Nem kellett volna ide jönni.
- Minden rendben? - simított végig kezemen barátnőm mire enyhült a
szorításom.
- Persze - mosolyogtam rá. - Minden a legnagyobb rendben van.
Bárcsak minden úgy lenne. Leállítottam a motort és kiszálltunk az
járműből.
- Biztos bejössz? Nem leszek sokáig.
Reméltem, hogy a kocsiban maradásra tudom bírni ezzel meg kímélve
őt és Yasmint is a csodás találkozástól.
- Igen. Már régen láttam Liamet, szeretnék neki beköszönni -
villantott meg egy halvány mosolyt.
- Jól van akkor - válaszoltam lemondóan majd kezén fogtam és
elindultunk befelé. Kimért mozdulatokkal nyomtam le a kilincset és léptem be az
ajtón. Rögtön kiszúrtam Yas egy újabb halálba vezető költeményét és nyeltem egy
nagyot. Egyébként is, hogy a fenébe tud ekkora magas sarkút viselni? Én
biztosan kitörném benne még a nyakam is. Egy is sok lenne nem még annyi, mint
amennyi neki van. Egy élet nem lenne elég megszámolni szerintem…
- Oh - szúrta ki Layla is. - Talán Danielle lenne itt? -
kíváncsiskodott mire csak megrántottam a vállam. Nem én leszek az, aki beavatja
őt a dolgokba. Nem érzek rá felhatalmazást. Liam majd ha akarja szépen bevallja
mindenkinek a dolgokat. Elkezdtük levenni a cipőnket és hirtelen az előbb
említett személy jelent meg előttünk.
- Hellósztok - nyomta meg a két l betűt meglepettségében.
- Bocsi, nem tudtuk, hogy társaságod van - sajnálkozott Layla. -
Nem is tudtam, hogy Daninek új kocsija van.
- Nem is...
- Akkor?
- Az most nem számít - szóltam közbe és ezzel együtt megragadtam a
mellettem álldogáló lány karját. – Menjünk a cuccaimért – mosolyogtam. Igen
szépen feljön velem így nem fog találkozni egy bizonyos aljas nővel… Nem lesz
probléma.
- Igazából – fejtette le karom Liam. – Jobb lenne ha itt maradna.
Régen találkoztunk már ugye? – fordult Lay felé, aki bólintott. – Na látod?
Szóval majd én elleszek itt vele, míg te oda fent vagy. Hidd el nem lesz gond.
Ekkor rájöttem, hogy Yasmin nincs a nappaliban, de akkor hol
lehet? Minden esetre nyugodt szívvel adtam át barátnőm.
- Édesem, akkor te maradj itt, én mindjárt jövök.
Gyorsan megindultam az emelet felé, közben hallottam, ahogy a
házigazda megkínálja új vendégét minden féle hülyeséggel. Magánál van ez? -
gondoltam. Yasmin teljesen össze fog törni, ha netalán tán találkoznak... Vagy
Liamnek épp ez a célja, hogy ők ketten összefussanak? De az istenért! Milyen
cél ez?! Malik most nincs időd ezzel foglalkozni! Csak siess. Az ideiglenes
szobámba trappoltam majd előkaptam a szekrényemből egy kisebb táskát. A szükséges
cuccaim pakoltam csak be. Végül is csak egy éjszakára megyek, még véletlenül
sem ott élni. Szűk 10 perc alatt készen is voltam. Épp mentem volna ki a szobából,
amikor tudatosult bennem, hogy a slusszkulcsom az éjjeli szekrényen hagytam.
Ahogy vettem volna el a nagy sietségben lelöktem a mellette elhelyezett poharat,
ami ripityára tört ráadásul víz is volt benne. Hát ilyen nincs! Iparkodva
kezdtem összeszedni a törött darabokat eléggé kevés sikerrel.
- Aaa! - kiáltottam fel majd elkaptam a kezem. Sikeresen beleállt
egy üvegszilánk... Bassza meg! - szitkozódtam és elkezdtem rázni a sértett
testrészem, hátha attól jobb lesz. - Csak én lehetek ilyen szerencsétlen...
- Úr isten mi történt? - csapódott ki az ajtó és egy barna ciklon
rontott be rajta. - Zayn - makogta és fájdalom suhant át arcán. Szemét végig
vezette rajtam majd vérző kezemen állapodott meg. Aggódó tekintettel szelte át
a köztünk levő távolságot és elkapta kezem. - Jobban kéne vigyázni!
- Ezzel nem segítesz, tudod?!
- Ki mondta, hogy segíteni akarok és nem csak jót derülni a fájdalmadon?
- kérdezte némi megvetéssel hangjában. Én viszont jól tudtam, hogy neki is
legalább úgy fáj, mint nekem.
- Akkor menj. Senki nem kérte még csak azt se, hogy be gyere a
szobába. Sőt arra se kértelek, hogy megjelenj az életemben.
Ezt a helyzetet most pont olyannak éreztem, mint mikor az ember
megkap valamit, amiért évek óta vágyódik és nem fogadja el. Mert nem rég
történt közte és az adakozó fél között valami, amiért az sértené a büszkeségét.
Így inkább bolond módjára szenved és visszautasítja. Még úgy is, hogy tudja
egész életében bánni fogja. De még mindig ott van az a fránya önérzet így
inkább szenved és megtagadja magától azt, ami számára szinte az életet jelenti.
Igen én vagyok az a bolond. De sajnos nem tudok mást tenni. Jelenleg a
büszkeség és a fájdalom, amit érzek, elnyomja a szeretetem…
- Miért gondolod, hogy ehhez a kérésedre van szükségem? - vágott
vissza miközben a fürdőbe sétált egy elsősegély dobozért. Leültetett az ágyra
majd helyet foglalt mellettem és óvatosan elkezdte kezelni az újonnan szerzett
sebemet. Idő közben fel-felszisszentem, ahogy próbálta kiszedni a szilánkot.
- Nem tudnád óvatosabban?! - förmedtem rá.
- Ennél óvatosabban lehetetlen... – nézett mélyen a szemembe. Pár
pillanatig csak néztük egymást, de aztán megszakítva a pillanatot elkaptam a
fejem.
- Neked talán lehetetlen. Egyszerűen nem értesz hozzá!
- Oké - állt fel védekezően maga elé helyezve kezeit. - Szólj a
kis barátnődnek és majd megcsinálja ő! - indult ki.
- Ne! - kaptam ép kezemmel utána. - Azt akarom, hogy te csináld.
Felsóhajtott majd újra helyet foglalt. Kezébe vette az eszközt és
egy váratlan mozdulattal kirántotta mire én ordítottam egy kisebbet erre ő
megforgatta barna szemeit. Most miért kellett ilyen durvának lennie?!
- Neked könnyű, nem a te kezedbe állt bele...
Ezt csak elengedte a füle mellett és elkezdte fertőtleníteni. Erre
én megint felszisszentem, amit ő egy rosszalló pillantással díjazott.
- Nem bírod ki ugye?
- Mit?
- Hogy ne sziszegj! Hány éves vagy 5?
Ezek után már egy hangot nem adtam ki csak figyeltem. Minden egyes
négyzetcentijét tanulmányoztam és rá kellett jönnöm, hogy tökéletes. Igen
számomra ő az.
- Ha nézel, nem tudom csinálni...
- Nem téged nézlek. Azt nézem, hogy mikor leszel kész.
- Most - tette le a kezem majd felállt. Mi? Ilyen hamar?
- Nem köszönöm meg - mondtam egy gúnyos mosollyal.
- Ez csak természetes, hiszen nem kértem - köpte oda majd könnyed
egyszerűséggel ott hagyott egyedül. Tehetetlenségemben egyet rúgtam a
közelemben levő székbe. Itt kellett volna tartanom. Magam mellett… Hülye!
Minden cuccom megfogtam és elindultam lefelé azonban a fürdőszobából halk
szipogást hallottam. Hagyd Zayn, nem a te dolgod - gondoltam majd elhagytam az
emeletet, de szívem majd kiszakadt a helyéről.
- Mindened megvan? - kérdezte barátom miközben vettük fel a
cipőnket.
- Igen. Majd holnap jövök - válaszoltam.
- Hogy tudtad egyedül leápolni? - kérdezte Lay a kezemet fogva.
- Nem volt könnyű, de sikerült... - hazudtam mire Liam sunyi
mosolyra húzta ajkát. Igen Yasmin volt, de Laylanak nem kell tudnia róla.
- Máskor vigyázz jobban! - dorgált.
- Oké anya - mondtam és egy puszit nyomtam az ajkaira. Már
szálltam volna be az autóba, amikor beugrott egy kép, ahogy Yas sír.
- Mégis ott hagytam valamit - vakargattam a tarkóm. - Sietek.
Felrohantam a másodikra és figyeltem a hangokat. A fürdőből még
mindig zokogás jelei szivárogtak ki. Egy határozott mozdulattal benyitottam.
Ayesha volt az. Sírt. Megint miattam.
- Sokkal szebb vagy ha mosolyogsz és azt jobban is szeretem -
vallottam be neki mire ő keserűen elnevette magát.
- Bűntudat? - kérdezte.
- Egyszerű tény - jelentettem ki és megindultam kifelé.
- Zayn! - szólt így megtorpantam. Hátrafordultam és ott állt
szemét törölgetve. Nekem kéne letörölni könnyeit és ölelésembe zárni, míg meg
nem nyugszik. - Azért menj el orvoshoz.
Bólintottam és elhagytam a mai napra végleg azt a szintet. Lent
Liambe ütköztem. Kezét mellkasomhoz nyomta ezzel megakadályozva, hogy
tovább mehessek.
- Szereted - mondta nemes egyszerűséggel.
- Mondj újat - sóhajtottam. Igen, sajnos vagy nem sajnos, de
tényleg szerettem azt a lányt. És, hogy mikor történt? Fogalmam sincs, csak
jött és mindent a feje tetejére állított…
- Ő is szeret - közölte ugyan abban a hangnemben. Szívem erre óriásit dobbant. Nem reagáltam. Nem tudtam mit. Tényleg így lenne? De még ha igaz is és szeretjük egymást... Mit tehetnénk?
- Ő is szeret - közölte ugyan abban a hangnemben. Szívem erre óriásit dobbant. Nem reagáltam. Nem tudtam mit. Tényleg így lenne? De még ha igaz is és szeretjük egymást... Mit tehetnénk?
És befejeztem! Igazság szerint az ötletem megvan, de lusta vagyok leírni :$ Viszont eldöntöttem, hogy mostantól mindig ha lesz egy kis szabad időm rögtön írni fogok valamelyik történetemhez :D Reméljük tényleg így lesz és gyakrabban tudom majd hozni az új részeket ide és a másik blogomra is :) Egyébként kinek, hogy teltek az ünnepek? Nagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy mindig kommenteltek nekem! Igazán hálás vagyok érte :3 Mindig elolvasom és annyira örülök neki, még a koliban is fel szoktam őket olvasni :D Annyira örülök, hogy ennyire tetszik nektek a blogom és, hogy ilyeneket gondoltok róla *-* Mindenkinek csodás 2014-et kívánok! ♥ Apropó, hogy tetszik az új dizi? :$
Minirigó xX
Wáááá!!! IMÁDTAM!!Ez a részhez ennyit füüzök hozzá: PER_FECT!Gyorsan kövit!!!
VálaszTörlésMindig izgatott vagyok amikor meglátom, hogy új részt hoztál! És most nagyon nagyon tetszett ..remélem tényleg gyakrabban hozol részt! Kín szenvedés kivárni...úgy, hogy közben azon kattogok vajon hogy fognak kibékülni!
VálaszTörlésŐszintén nekem az előző fejléced jobban tetszett..sokkal jobban kötődött a bloghoz...de ez sem rossz ! De nem is ez a lényeg, hanem amit a blog tartalmaz és az elképesztő...szóval várom az új részt ! Puszi Xx
Nagyon de nagyon imádooom <3 elképesztően jó ez a rész:) gyorsan kövit! :)
VálaszTörlésRégen olvastam a blogodat de nem mentettem el utána meg nem találtam.De ma elkezdtem újra keresni és MEGTALÁLTAM.Olyan boldog voltam és vagyok már végig olvastam a bejegyzéseidet és olyan jók alig várom h újra összejöjjenek.Alig várom már az új részt:))CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!
VálaszTörlés