Az ajtó kinyílt. És egy barna hullámos hajú lánnyal találtam
szembe magam. Én csak pislogtam rá így neki kellett megtörnie a csendet.
- Ennyire meglepő, hogy itt látsz? - mosolygott mire én arrébb
álltam és beengedtem otthonomba.
- Hát eléggé. Körülbelül ötször találkoztunk - húztam el a szám. -
De természetesen örülök neki, hogy itt vagy - öleltem át miután levette magáról
a cipőjét.
- Hogyhogy te nyitottál ajtót? - csodálkozott. Igen tudom, hogy
meglepő Ayesha Yasmine Kassar ajtót nyitott te jó isten!
- Hát az úgy volt, hogy haza küldtem mindenkit. A szüleim elmentek
- és itt hagytak. Gondoltam hozzá. -, és szerettem volna egy kicsit egyedül
lenni, de jó érzés, hogy meglátogattál - küldtem felé egy biztató mosolyt.
- Akkor jó. Gondoltam jól jönne egy kis női társaság - kacsintott
majd behúzott a konyhába és csak akkor vettem észre a kezében tartott nagy
szatyrot ami immár a konyhapultra került.
- És mit szeretnénk csinálni ezekkel? - könyököltem a szatyor
mellé. Annak ellenére, hogy alig járt még nálunk - a konyhában meg pláne -,
nagyon is otthonosan mozgott. Biztosan sokat szokott a konyhában
sürögni-forogni.
- Sütünk! - mondta vidáman.
- Ühhüm - bólintottam - Micsodát?
- Üdítős sütit. Vanília piskóta, arra a túró - nyalta meg ajkait
ebből pedig leszűrtem, hogy biztosan imádja a túrós dolgokat. -, majd a
tetejére az innivalóból készített zselé. Kivis üdítőt vettem szerintem azzal a
legjobb. Bízz bennem - kacsintott.
- Oda meg vissza vagyok a túrós sütikért - ujjongtam, mire egy bájos
mosoly jelent meg arcán. Nem csodálkozom rajta, hogy Louis őt választotta.
Gyönyörű, lehengerlő, aranyos, kedves, bájos, vicces, megértő, a jelek szerint
ügyes a konyhában és még sorolhatnám. Viszont itt vagyok én... Miért is
szeretne belém Zayn Malik? Fogalmam sincs. Véleményem szerint semmi különleges
nincs bennem, amiért pont engem kéne kinéznie... És, mint tudjuk nem is nézett
ki. Mindegy feldolgozom és túlesek rajta. Úgyis jön majd valaki, akinek
különleges leszek. Eleanor elővett egy nagyobb tálat majd elkezdte bele tenni a
piskóta elkészítéséhez szükséges dolgokat. Elém is lerakott egy tányért és
megkért rá, hogy készítsem el benne a túrót. Az elején igazán igyekeztem, hogy
minél finomabb legyen. Sajnos - vagy nem sajnos -, túlteljesítettem az elvárásaimon
és isteni lett a túró. Ebből kifolyólag csak ettem és ettem. Sőt El is csak
ette és ette. A végen már alig maradt az alkotásomból.
- Aish... - bosszankodtam. - Így most hogy csinálunk sütit? -
biggyesztettem le ajkam.
- Ismerem magam ezért gondolok az ilyen helyzetekre - mondta majd
a szatyorhoz hajolt és elő kapott valamit. - Ta-dah! - mutatott fel egy újabb
zacskó túrót mire elnevettük magunkat.
- Egy zseni vagy El - dicsértem meg majd összepacsiztunk. Miután
újra kikevertük a túrót – szerencsére most sikerült tartóztatni magunkat és nem
megenni az utolsó darabkákat is így meg is maradt -, betettük azt a hűtőbe.
Arra vártunk, hogy megsüljön a csodás piskóta szóval elhelyezkedtünk a pultnál
és mindenféle dologról kezdtünk beszélgetni. Eleanor elmesélte, hogy nemrég
voltak Louis családjánál és, hogy ott mindenki milyen aranyos és mekkora
szeretet veszi őket körbe. Hát ha látná a mi családunk koránt sem ezt gondolná…
Azért remélem ha nekem lesz egyszer családom rengeteg szeretetben fognak
részesülni és nem járnak úgy, mint én. Minden erőmmel azon leszek, hogy a
legjobbat nyújthassam nekik még akkor is ha netalántán elválok az apjuktól, ami
remélhetőleg nem fog megtörténni. De kitudja… A sütő egy kisebb kattanással
jelezte, hogy kész van a süteményünk alapja így El felpattant, magára húzta a
kesztyűt és ki is vette a kész piskótát. A széléből levágtunk egy kicsit, hogy
meg tudjuk kóstolni és, hogy őszinte legyek jóval felülmúlta a várakozásaim.
Isteni volt! Ezt is simán be tudtuk volna nyomni így „meztelenül”, de ehhez már
nem voltak plusz hozzávalóink… Ezek után megint vártunk, hogy egy kicsit
kihűljön majd rátettük a túrót. Már csak a zselé elkészítése maradt hátra így
annak is nekiláttunk. Úgy vettem észre, hogy ennek a sütinek az elkészítése
eléggé a várakozásról szól mivel megint csak oda jutottunk, hogy ülünk a
fenekünkön és minden féle badarságot hordunk itt össze vissza az élet nagy
dolgairól. Addig próbáltuk ilyesfajta módon elütni az időt még annyira ki nem
hűlt a zselé, hogy még lehet önteni, de már nem folyik le a süti tetejéről. És
végre valahára elérkezett ez a pillanat is. Barátnőm öntötte a „koronát” én
pedig a késsel szépen elegyengettem. Az elején kicsit pánikoltam, hogy mégis
milyen színe lesz ennek mivel a lábasban eléggé undin mutatott. Viszont miután
ráöntöttük a túróra elég szép zöld színt vett fel, aminek nagyon örültem. A
kész alkotást betettük a hűtőbe majd a szobámba vettük az irányt.
- Te jó ég mi van itt! – kapta szája elé kezét El mihelyt belépett
a szobámba. Hát igen szerintem is szebb volt mikor beléptél és kiláttál a
csodás kertre most pedig csak a kilátást és kijárást eltorlaszoló fehér
cuccokat látod.
- Az úgy volt, hogy átalakíttatom a kertet és… az a fehér valami
eldőlt most pedig nem tudok kimenni – vakargattam a tarkóm El pedig csak
hitetlenkedett majd az ajtóhoz sétált és megpróbálta elhúzni. Nem igazán ment
neki, de attól még figyeltem, ahogy erőlködik és egyszer-egyszer felnevettem
rajta.
- Elhúztam! – ujjongott, mintha a világot váltotta volna meg,
nekem pedig a padlót verdeste az állam.
- Az lehetetlen – tiltakoztam majd felugrottam és rögtön mellette
termettem. – Ne – csaptam a fejemre.
- Most miért? Sikerült – vigyorgott. Vajon nekem is ekkora siker
élményem lenne ha sikerült volna 5 centi rést kierőszakolni az ajtóból?
- És szerinted mégis mit kezdjek ezzel a kis réssel? – vontam fel
a szemöldököm miközben ő erősen gondolkozó arcot vágott majd mintha
felkapcsolódott volna felette a villany…
- Egy pizza már befér! – mondta mire mind a ketten elnevettük
magunkat.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan – nevettünk tovább.
- Most miért? Képzeld el, hogy egyszer csak elromlik az ajtód zára
és beragadsz. Persze minden féle kaja nélkül. Máris tudsz rendelni pizzát, ami
befér ezen a kis résen – magyarázta.
- Teljesen igazad van. Végül is miért pont ne velem történne meg,
hogy még az ajtóm zára is elromlik, hogy véletlenül se hagyhassam el a házat.
Szerencsére van fürdőszobám. Oh és tudod mi lenne a legjobb? Hogy egyedül még
bele is örülnék a bezártságba, vagy ha egy olyan személlyel lennék bezárva,
akit nem is kedvelek.
- Tényleg! Ez nem is rossz ötlet.
- Mi? – értetlenkedtem.
- Semmi, semmi. Ne is foglalkozz velem – legyintett. Oké,
eljutottam arra a pontra, hogy a hólyagom majd széthasad. Eddig is kellett
volna pisilnem, de úgy gondoltam még bírom viszont most tényleg végem lesz. És,
hogy ezt miért is taglalgatom és miért nem megyek már ki végre? Magam sem tudom…
- Nem is teszem, mert sürgős dolgom akadt a fürdőszobában –
mondtam közben pedig idétlen módon mutogattam a fürdő szoba felé majd a kuncogó
Eleanort magára hagytam és a berohantam. Miután elvégeztem sürgős dolgomat visszasiettem
Elhez. Jobb ötlet híján arra, hogy mivel nyomjuk el az irtó nagy unalmunkat
elkezdtünk x-factor-t játszani. Igen tudom hülyeség meg minden ilyesmi, de
tényleg majd megevett minket az unalom... Szóval én kifestettem és
felöltöztettem Elt, ő pedig elvégezte ugyan ezt rajtam. Az előkészületek
végeztével beizzítottuk a karaoke gépet. Lenyomtunk egy-két csodás előadást,
mikor úgy döntöttem inkább saját zenei aláfestést fogok használni. Királyul
beállítottam a zongorához a mikrofont, helyet foglaltam és csodás énekekbe
kezdtem. Előadásom közben teljesen ellazultam és megfeledkeztem minden
jelenlegi problémámról. Testem melegség és óriási nyugalom járta át. Ezért is
szerettem a zongorát, akármikor problémám volt vagy ilyesmi itt mindig
nyugalomra leltem. Sok-sok év után is biztonságot nyújtott, amiért mindig hálás
leszek. Kis műsorom végen Eleanor eléggé letört lett és panaszkodott, hogy
igazságtalanság mivel én zongorázni is tudok meg még a hangom is jobb az
övénél. Én erre csak annyit feleltem, hogy ő sokkal szebb nálam, de ez
egyáltalán nem volt ínyére szóval inkább hagytuk az egészet. Végül az idő
annyira elhúzódott - miután egyik hülyeségből jött a másik -, hogy El nálam
maradt éjszakára. Egy pillanatra eszünkbe jutott az éjszakai fürdőzés, de mivel
a kert egy csatatér és a medencéből is le van eresztve a víz ezért ez nem
valami megoldható...
- Tudod... - kezdtem mikor már az ágyban feküdtünk és mind ketten
a plafonon levő érdekes mintákat fürkésztük. - Igazából nem is tudom, hogy ezt
most miért mondom el neked - nevettem fel kínosan. El felém fordult én pedig
zavaromban a takaró szélét markolásztam.
- Most már mond el ha belekezdtél! És azért mert barátok vagyunk -
mosolygott biztatóan majd, hogy megerősítse állítását bólintott is egyet.
- Olyan furcsa ezt hallani valaki szájából, hogy barátok vagyunk -
mondtam fájdalmas arckifejezéssel. Rossz volt, rossz volt a tudat, hogy eddigi
életem alatt nem volt senki, akit barátomnak mondhattam volna.
- Yas! - rivallt rám - Itt mindenki a barátod. Még ha te ezt nem
is veszed észre. Igaz nem régóta vagy úgymond az 1D családban, de mi itt mindig
itt vagyunk a családtagoknak és miután 2-3 alkalommal már befogadtál minket és
elnyerted a szívűnk - egyeseknek túlságosan is -, te is családtag lettél.
Fogadd el, hogy vannak, akik szeretnek - mosolygott biztatóan.
- Viszont egyesek egyenesen utálnak - motyogtam szomorúan.
- Zayn se utál... - forgatta a szemét. Tényleg ennyire
kiszámítható vagyok?! Vagy csak kézről-kézre megy ebben a családban az
információ? - Úgy látom nem hiszed el, de nemsoká te is meglátod.
- Szeretem... - mondtam majd mind a ketten oldalra fordultunk és
elvitt minket az álom.
Másnap reggel – na jó, ez durva kifejezés mivel volt az dél is… -,
fáradtan nyújtózkodtunk egymás ellenében éjszakai alvó társammal az óriási
ágyban. Kinyújtotta karjait majd az ágyra nyomta.
- Aaaaaa! Milyen pihe-puha ez az ágyikó – dörgölőzött hozzá, amin
én csak egy jót derültem. Igazán aranyos volt.
- Én is imádom – mondtam mire ő is elnevette magát.
- Nem gondolod, hogy enni kéne? – mosolygott sejtelmesen.
- A süti! – pattantam fel majd mind a ketten a hűtő felé kezdtünk
szaladni. Mikor elé értünk gyorsan kikaptuk belőle a süteményt és felvágtuk.
Mind a ketten egy jó nagy szeletet tettünk a szánkba.
- Mm… ez… nagyon… - próbáltam beszélni a tele számmal.
- Phinom! – fejezte be, de közben neki is potyogtak ki a süti
darabkák a szájából így gyorsan elé kapta a kezét, amin meg elkezdtünk röhögni,
amitől megint jött volna kifelé a kaja, de ezúttal nekem is. Miután sikeresen
egymástól elfordulva elfogyasztottuk az élelmet, egy mély levegő után egymás
felé fordultunk. Próbáltuk megtartani az én-teljességgel-komoly-vagyok formát,
de nem igazán jött össze így már-már sírva és csapkodva borultunk a nappaliban
lévő kanapéra. Azért, hogy ne csak sütit „reggelizzünk” összedobtunk valami
normálisabb kaját is. Szóval épp ennek az elfogyasztásán dolgoztunk, amikor is
megszólalt a csengő.
- Na ez ki lehet? – húztam fel a szemöldököm. Mióta lettem én
ilyen keresett ember? Nem várok senkit, akkor meg? Talán Doniya vagy esetleg
Danielle? – Áthívtad a lányokat? – érdeklődtem Eleanortól.
- Dehogyis – rázta a fejét. – Akkor megkérdeztelek volna előtte.
- Ez igaz… Hm… - gondolkoztam, mire megint megszólalt a csengő.
Megforgattam a szemeim majd felpattantam helyemről és az ajtó felé vettem az
irányt. Újabb csengetés… - Megyek már! Megyek már! – tettem fel védekezően a
kezeim és nagyot sóhajtva kinyitottam azt. Kérdem én, miért mindig egyáltalán
nem várt személyek bukkannak fel az én csodálatos kis ajtómban? Most ő is miért
van itt? Még egyszer-kétszer belém szeretne rúgni?
- Szia – suttogta alig hallhatóan. Szemeivel cipője orrát
kémlelete. Fekete farmer és egy Obey-es felső és sapka volt rajta. Ahhhh! Miért
néz ki ilyen jól? Viszont ami annál is jobban meglepett, hogy itt van az az
volt, hogy a kezében az én magas sarkúim tartotta.
- Oh Zayn! – hallottuk meg El hangját mögülem mire mind a ketten
felé kaptuk a fejünk. – Te, hogyhogy itt? – csodálkozott ám valami mégis furcsa
volt benne. Belül éreztem egy kisebb késztetést arra, hogy a kezemmel fogott
ajtót az orrára csapjam, de valamiért mégse tettem meg.
- Csak… visszahoztam a cipőket – makogta, miközben ide-oda nézett
mintha keresné az említett tárgyakat majd mikor szeme megakadt a cipőkön
gyorsan felemelte és rámutatott.
- Minden világos – mondta El majd beljebb húzta Zaynt én pedig
csak sokkoltan álltam az ajtóban és figyeltem, ahogy El megkínálja sütivel majd
a szobámba tereli. Most ki is itt a házi gazda. Gyorsan megráztam a fejem, hogy
kikerüljek a kábulatból majd Zayn után rohantam a szobámba. Ő a kanapén ült és
már épp szólásra nyitottam volna a szám, amikor El betoppant a tálca sütivel a
kezében.
- Nagyon finom lett. Nyugodtan egyél – tette le elé aztán
megcsörrent a telefonja. Felvette és mondott pár szót. Biztos sietnie kellett
valahova, mert csak annyit mondott, hogy máris ott van. – Sajnálom srácok nekem
most mennem kell, de ti csak beszélgessetek.
- De hát mi történt? – próbáltam kicsikarni belőle egy picivel
több infót.
- Louis hívott, hogy menjek, mert… - mondta miközben egyre jobban
hátrált -, mert… Bocsi – intett majd bezárta maga mögött az ajtóm. Szó szerint!
Kész kulcsra, nincs se ki, se bejárás! Megölöm! Felpattantam majd az ajtóhoz
rohantam és elkezdtem dörömbölni.
- El! Eleanor! Nyisd ki az ajtót! Nyisd ki ezt az átkozott ajtót!
- Sajnálom, de meg kell beszélnetek ezt a dolgot! Majd… majd ha
kibékültetek, akkor visszajövünk! Van rá körülbelül 4 napotok vagy nem tudom…
Sok sikert! Kiabálta majd hallottam távolodó lépteit. Fejem az ajtónak
döntöttem majd kétségbeesetten csúsztam le egészen a földig majd leültem elé.
- Legalább kaját azt hagyott – vont vállat Zayn majd bekapott egy falat sütit. Ezt nem hiszem el!
- Legalább kaját azt hagyott – vont vállat Zayn majd bekapott egy falat sütit. Ezt nem hiszem el!
Bocsánat, hogy csak most tudtam hozni annak ellenére, hogy már kedden megírtam! De sajnos koliban hétköznap nem tudom feltenni, mert nincs laptopom vagy ilyesmi csak a telefon azzal pedig nem tudom teljesen leellenőrizni :\ Tudom, hogy megint elég sokat kellett várnotok és nem nagyon van mentségem... Amint tudom elkezdem a következő részt :) Minden esetre remélem, hogy nem bánjátok, hogy ennyit kellett rá várni és legalább félig-meddig kielégítő részt tudtam írni nektek :$ Mindenkinek csodálatos hétvégét és jó második félévet kívánok :D
Minirigó xX
Szia!
VálaszTörlésNagyon-nagyon tetszett a rész, kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből...:)
Mindenesetre örülök, hogy feltetted a rész, remélem sietsz a következővel! ;)
xxLexii
Szia! Imàdtam, ugyhogy vàrom, a köviit :)
VálaszTörlésSziaa, Steff vagyok :))
VálaszTörlésÚ, fantasztikus rész lett! Olyan sütit mi is szoktunk sütni csak épp fantásan. Siess a kövivel!! Kiváncsivá tettél, vajon mi lesz itt kettőjük között? Csak ketten, bezárva egy szobába :D If you mean what I mean ;)
Nagyon tetszik es remelem hozod hamar az uj reszt!!! :))
VálaszTörlésNgyon tetszett;) kovit!!
VálaszTörlésszia nagyon tetszik én még csak most kezdtem el olvasni de már teljesen hiányban szenvedek hogy nincs új rész :) szóval lécci siess és feliratkoztam neked rendszeres olvasónak :) :P szóval remélem sietsz mert ezt nem szabad befejezni :)
VálaszTörlésszia nagyon tetszik ez a blog és már fel is iratkoztam rendszeres olvasónak.Minden nap megnézem hogy van-e már fent új rész.Lécci siess a következő résszel.Itt az én blogom is ha szeretnéd olvasni bár nem olyan jók mint a te írásaid: http://harryandhope.blogspot.hu/ Kérlek siess a következő résszel.
VálaszTörlésSzia van egy meglepetésem!...:)http://overcarterliamandzayn.blogspot.hu/p/dijak.html
VálaszTörlésSzia.
VálaszTörlésLesz mostanában új rész?