†Part 22†

*Yasmin szemszöge*

Még mindig a földön zokogtam mikor két védelmező kéz fonódott karjaim köré és segített fel a hideg földről. James volt az. Ki más? Senkit se érdeklek... Most már Zaynt sem. A szüleim is el fognak menni. Habár nem, mintha ez annyit változtatna a dolgokon. Legalább ehetek ott ahol akarok és amikor akarok... Apró örömök az életben.

- Kisasszony nyugodjon meg - mondta miközben visszavezetett a szobámba.

- Hogy nyugodhatnék meg James? Minden összeomlani látszik körülöttem. Talán meg kéne szöknöm. Amennyi nyelven tudok biztosan megélnék valahol. Mondjuk, lehetnék tolmács - hadartam össze vissza mindent, ami eszembe jutott miközben még mindig könnyeimmel küszködtem.

- Miss Kassar nincs olyan probléma, amit ne lehetne valahogy megoldani.

- Akkor ez nem probléma... Ezt lehetetlen megoldani. Az egyetlen férfi, akit szeretek olyan szinten, mert igen én szeretem Zayn Malikot. Szeretem és nem tehetek róla. Nem érdekel, hogy ez helyes-e vagy nem. Akkor is ezt érzem és erre most kellett rájönnöm, mikor kitépi a szívem... Zayn pedig most vesztette el az összes belém fektetett bizalmát és látni sem akar. Erre nincs gyógymód. Vége. Mindennek. Hát nem érted?

- A szerelem nem lehet helyes vagy helytelen - csóválta a fejét. - Még akkor sem ha egyoldalú. A szerelem tiszta és mindent kibír.

- Én úgy érzem, van, amit nem. Pláne akkor nem ha csak az egyik fél érzi.

- Kisasszony nyugodjon meg. Úgyis minden rendbe fog jönni. Ígérem önnek. A szülei most úgyis elmennek. Lesz egy kis élete és azt tehet, amit akar. Használja ki és gondolkodjon azon, hogy szerezheti vissza Zayn úrfi bizalmát - mosolygott rám biztatóan majd elhagyta a szobát. A párnáimra omlottam és szépen lassan álomba sírtam magam. Szerencsére a szüleim inkább nem zaklattak így nyugodtan tudtam aludni. Most biztos látni sem akarnak... Csak tudnám miért ilyen fontos nekik ez a házasság.

Másnap reggel még arra sem volt elég életerőm, hogy kikeljek az ágyból. Tudom szemtelenség, de mindent behozattam magamnak Jamesszel. Fagyi, csoki, shake, kapucsínó, kaja és miegymás… Úgy döntöttem, hogy filmet fogok nézni ezért berakattam valami jó sírós kis romantikus filmet. Később rájöttem, hogy annyira szarul vagyok, hogy én nem bírok figyelni rá így hagytam a francba az egészet. Inkább elindítottam a kedvenc depis számom a Take Me Awayt… Szóval hallgattam és feküdtem. Egy jó ideig elvoltam ezzel az életformával. Fekvés, evés és közben egy szám folyamatos hallgatása. Idő közben viszont elkezdett hiányozni a cipőm és Zayn… Ó tényleg a cipőm. Az ott maradt. Mindegy majd megkérem Doniyát, hogy hozza át nekem. Zaynre és a cipőmre gondolva már épp útjuknak indultak volna első könnyeim ám az ajtóm csapódása kizökkentett. Ki az az alpári bunkó ember, aki nem bír köszönni?!

- Lányom – hallottam meg apám mormogó hangját. Nocsak, útközben elvesztette az illedelmes oldalát?

- Igen? – tápászkodtam fel akárcsak egy csiga.

- Szedd össze magad és kezdj valamit, mert a dolgok nem maradhatnak a jelenlegi állásuk szerint – parancsolt.

- Értem… - válaszoltam kedvetlenül.

- Nem szórakozok! Normálisan válaszolj és kelj fel abból az ágyból. Ha velem beszélsz, mutass egy kis tiszteletet! – kiabált. Nehezen, de feltápászkodtam biztonságot nyújtó párnáim közül majd elé léptem.

- Megértettem édesapám – mondtam erőteljesen.

- Máris jobb – ejtett el egy gúnyos mosolyt mielőtt elhagyta a szobám. Hál' istennek holnap végre elmennek és egy jó ideig nem kell őket látnom... Úgy döntöttem, hogy az első lépés felépülésem útján az lesz, hogy felhívom Doniyát, hogy hozza el a cipőm. Cipőről jut eszembe ha felállok eszméletlenül fáj a talpam. Eme csodás döntés megtétele után fel is kaptam a telefonom és tárcsáztam.

- Yasmin! – halottam megkönnyebbült hangját. – Minden rendben? Ugye nincs semmi baj? Miért hívsz?

- Neked is szia Do… Azért hívlak mert a múltkor nálatok hagytam a cipőm és szeretném visszakapni. Egész véletlenül nem tudnád elhozni nekem?

- Hát nem… Mikor elmentél láttam, de ma reggel pedig már nem látom sehol. Kérdeztem anyát mivel terveztem, hogy átviszem neked, de azt mondta Zayn elintézi és már elvitte a cipőt…

- O – reagáltam. – Akkor már értem miért nincs itt a cipőm.

- Viszont ettől függetlenül szeretnék átmenni hozzád. Remélem nem bánod.

Ó, dehogyisnem, bánom én hidd el.

- Dehogy. Nyugodtan gyere – hazudtam egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Tudom, hogy semmi kedved most emberekhez – De még mennyire nincs… -, de hidd el jót fog tenni egy kis társaság. Az embernek szüksége van barátokra.

- Oké, oké gyere jó? Csak ne folytasd a szent beszédet…

- Akkor majd nálatok találkozunk. Szia.

- Szia – morogtam majd letettem a telefont. Ezek után Jamest hívattam a szobámba – igen megint -, hogy hozzon nekem egy lavór forró vizet. Miután ez megtörtént a géphez vándoroltam nagy nehezen, leültem a székbe, a lábam az előttem lévő forró vízbe tettem és elkezdtem magam szórakoztatni. Az elején nagyon égette a víz a lábam, de utána egy kellemes érzés vette át a helyét. Attól függetlenül, hogy tudtam Doniya nemsokára betoppan nem mentem el lezuhanyozni vagy esetleg felöltözni. Inkább a köntösömben, lábat áztatva szórakoztam ezekkel a hülye internetes játékokkal. Megmondaná nekem valaki, hogy miért vannak tele még ezek a játék oldalak is a One Directionnel és Zaynnel? Annyira bosszantó! A könnyek hirtelen kezdtek utat törni maguknak és már épp gördült volna le egy-két csepp, amikor is csapódott az ajtó és Doniya lépet be rajta.

- Jaj ne! Ne! Ne sírj! – jött oda hozzám és ölelt át. – Kérlek, ne tedd. Zaynért nem éri meg. Ne sírj, könyörgöm.

- De, hogy ne sírnék? – kezdtem el a zokogást. – Annyira fáj…

- Semmi baj. Semmi baj – simogatta hajam.

- Istenem! Most mégis mi a frászt csináljak?

- Hát most már, hogyha úgyis elkezdted, akkor sírd ki magadból.

- Már tegnap is annyit sírtam…

- Úgy néz ki nem eleget.

- Pedig már azt gondoltam, hogy nem tudok többet sírni.

- Hidd el ilyen helyzetekben előjönnek a tartalék cseppek is - kuncogott.

- Kezdjük ott, hogy nem is kene tartalék cseppeknek lenniük... - bosszankodtam.

- Tudod mire van neked most igazán szükséged? - tolt el kicsit magától.

- Én nem, de te biztosan - szipogtam.

- Egy komoly beszélgetésre egy férfival, akit Liam személyében találsz meg. Hidd el nagyon jó hallgatóság tud lenni.

- De hát nem is vagyok annyira közeli kapcsolatban Liammel, hogy most ide rángassam.

- Sokkal jobb lesz ha meghallgatsz valakit, aki férfi szemszögből látja a dolgokat. Meg kezdjük ott ki mondta, hogy neked kell ide rángatnod? Sokkal hatásosabb lesz ha te mész oda - húzta sunyi mosolyra száját.

Doniya hosszas győzködés után rá vett arra, hogy én ma elautókázzak Liamhez. Körülbelül élet-halál harcot vívtunk mi ketten a szobában. Én türelmesen fújtam az indokaim, hogy mégis miért nem megyek ő pedig a sajátját, hogy mégis miért menjek. A végen már párnával meg minden féle hülyeséggel, amit találtunk dobáltak és ütöttük egymást. Ez egy kicsit felvidított és végre nem csak sírtam hanem nevettem is. Ami viszont furcsa ebben az egészben, hogy én már legalább másfél órája úton vagyok Liam pedig még nem tudja, hogy megyek... Ezért így kicsit megkésve fogtam magam és felhívtam a szükséges személyt. Nagy meglepetésemre felvette. Pedig fogadni mertem volna, hogy Zayn már mindent elmondott neki és ő is kiutált az életéből, de nem!

-  Ő... Szia Liam... - mondtam bizonytalanul.

- Yasmin te vagy az? - érdeklődött értetlen hanggal.

- Igen csak... Csak el vagyok rekedve - köszörültem meg a torkom. - Figyelj... Nem tudnál rám szakítani egy keveset az értékes idődből? - haraptam be alsó ajkam. Kérdésemre csak sóhajtott egyet majd beleszólt a telefonba.

- De persze. Gondolom te teás vagy...

- Öm, igen mert?

- Csak kérdezem... Akkor 3 óra múlva nálam.

- Izé... Ami azt illeti csak másfél körül... 

- Már te is kezded?

- M-mit? - makogtam.

- Hogy az úgymond engedélyem nélkül elindulsz hozzám. Le se tagadhatnátok egymást ilyen terén...

- Mégis kivel?

- Hát Za... - kezdte nagy lendülettel, de mégse fejezte be. - Na én most megyek, várlak, szia!

És letette. Tudom, hogy Zaynt akart mondani kár lenne tagadnia. Viszont a gondolatra, hogy nem csak én vagyok ilyen "figyelmes" hanem Ő is kuncogni kezdtem. Édes istenem... Még ezt a csodát is - gondoltam itt a kocsimra -, az ő segítségével fedeztem fel. Ha ő nincs... De imádom ezt a kocsit és Őt is, sajnos... Vagy talán nem? Ahj, mit tegyek?

Komótosan emeltem a lábaimat Liam ajtaja felé. Totál hülyeségvolt idejönnöm… Hátrafordultam majd megindultam az autóm felé. Valahogy oda határozottabb lépteket tettem. Viszont ha már 3 órát vezettem, akkor most már bemegyek. Döntöttem el és visszafordultam. Már vagy 10 perce ezeket a mozdulatsorokat végeztem, amikor egy hangot hallottam meg magam mögül. Igen megint a kocsim irányába tartottam…

- Eldöntenéd már végre, hogy mész vagy maradsz?

- Öm… Kaphatnék még egy kis időt? – fordultam felé.

- Nem. Eldöntöttem helyetted. Bejössz és kész – mondta majd karon ragadott és elkezdett befelé húzni. Odabent levettem a cipőm majd szépen a többi mellé tettem. Liam a nappaliba vezetett majd a kezembe nyomott egy forró teásbögrét.

- Almás – mosolygott.

- Az egyik kedvencem – kortyoltam bele majd megállapítottam, hogy felettébb ízletes.

- És, hogyhogy ide jöttél? – érdeklődött.

- Igazából Doniya mondta, hogy majd jót fog nekem tenni ha eljövök hozzád és beszélünk.

- Te pedig hallgattál rá… Ugye tudod, hogy csak azért küldött ide, mert remélte, hogy összefutsz az öccsével?

- Most már igen – eresztettem el egy zavart mosolyt.

- De mivel Zayn nincs itt ezért a terve megbukott. Ettől függetlenül szívesen meghallgatlak szóval mesélj.

- Szóval… Rövidre fogom mivel gondolom a lényeget már tudod. Sok-sok évvel ezelőtt a szüleink kitalálták, hogy majd mi összeházasodunk. Nekem ezt már egészen pici koromban elmondták így én fel voltam rá készülve. Egyáltalán nem érintkeztem hím nemű egyedekkel. Viszont Zaynt elfelejtették beavatni a szülei és hát ebből lett az, hogy barátnője van. Mivel betöltöttem a huszadik életévem és Zayn is ezért én idejöttem, hogy megtörténjen a dolog. De közben Zayn világhírű énekes lett egy bandában stb. Szóval nekem az lett volna a feladatom, hogy én elcsábítsam és belém szeressen, hogy aztán összeházasodjunk. Én ezt egyáltalán nem akartam csinálni. Semmi kedvem nem volt szétszedni egy párt, akik teljesen odavannak egymásért. De Doniya mindig beleavatkozott és minden dolgom úgy alakították, hogy együtt legyek Zaynnel. Rengeteg időt töltöttünk együtt én pedig nem tudtam, hogy milyen érzések vannak bennem. Aztán jött az az álom nemrég ahol minden rossz volt te pedig egy csöves voltál és… - és itt szakított félbe.

- V-várj milyen álomról beszélsz?

- Ahol Zayn nem létezett, mert én úgy kívántam…

- Ez hülyén fog hangzani… De én is álmodtam egy olyat.

- Hogy mi?! – akadtam ki.

- Igen. Harry gyilkos volt, Louis meg próbálta segíteni a húgait vagy nem is tudom, te pedig egy gazdag ficsúr felesége lettél. És tudod mikor ezt megálmodtam azt hittem csak az agyam szüleménye ez az egész kényszerházasság dolog, de nem mert mikor Zayn elmondta teljesen lesokkoltam.

- Mindegy most nem ez a lényeg hanem az, hogy akkor miután Zayn felkeltett, rájöttem, hogy én szeretem őt. De ő sosem fog engem szeretni. Sőt most egyenesen utál. Ugyanis kiderült az egész és ő mindenért engem hibáztat. Ja és még a szüleim is azt akarják, hogy én hozzam helyre, mert ez az én hibám… Zayn azt hiszi, hogy itt ő az áldozat, pedig nem! Egy tökéletes élete van egy aprócska hibával velem! Neki minden összejött, nekem pedig nem jutott semmi csak a fájdalom és egy család, akik egyáltalán nem értenek meg.

- Szóval te szereted Zaynt – vigyorgott.

- I-igen… De ezen most miért kell vigyorogni? – háborodtam fel.

- Semmi, semmi csak… mindegy hagyjuk – komolyodott meg, mire én csak felhúztam a szemöldököm. – Egyébként Zayn teljesen össze van zavarodva. Hidd el nem utál… csak kell neki egy kis idő mire kitisztul a feje. Ilyenkor csak dühöng és nem gondolkodik. Most tényleg úgy érzi, hogy teljesen átverték. A szülei 20 éven keresztül hazudtak neki. Nem csoda, hogy ki van szegény. És mivel te voltál hozzá a legközelebb ezért rajtad töltötte ki a mérgét. Hidd el ő se akarta volna azt, hogy így történjen az első csókod vagy csókotok… Csak elborult az agya.

- Te arról is tudsz? – esett le az állam.
- Yasmin kérlek. Én vagyok a banda lelki szemetesládája. Mindent tudok – dőlt hátra a fotelben, mint egy nagy főnök és ebben a pillanatban kattant a zárban a kulcs. Valaki jön. Valaki, akinek kulcsa van az ajtóhoz… De ki a fene az?! – gondoltam miközben kétségbeesetten néztem Liamra. Remélem nem lesz baj, mert itt vagyok…

Itt lenne az új rész :) Remélem tetszett nektek :$ Amint tudom hozom a következőt! Nagyon szépen köszönöm a türelmetek! ^^

Minirigó xX

†Part 21†

*Zayn szemszöge*

Miután Yasmin elrohant erőtlenül dőltem hátra az ágyamon. Rengeteg gondolat cikázott ide-oda a fejemben. Yas, a csók, amit tettek, hogy nem vettem észre, ez az egész kényszerházasság, amiből láthatólag nem kényszer házasságot akartak csinálni… Még mindig alig tudtam felfogni, hogy a szüleim és Yasmin ezt tette velem, ráadásul a hátam mögött. Abba bele se gondoltak, hogy én, hogy fogok ehhez viszonyulni vagy mit érzek? Komolyan mondom néha rá sem ismerek a szüleimre. Egyáltalán ők is, hogy mehettek bele egy ilyen dologba? Azért átgondolhatták volna… Azt hinné az ember ennél már nem lehet mozgalmasabb élete aztán rájön, de igen csak véletlenül ki kell hallgatni a szülei beszélgetését. Fogalmam sem volt, hogy mégis mi a frászt kéne most csinálnom. Költözzek el? Próbáljam megértetni a szüleimmel, hogy én Laylát szeretem? Legalábbis azt hiszem őt szeretem. Igazából nem is lenne előnyös mást szeretnem. Már csak a banda miatt sem. De Layla csak nem lenne képes olyanra, amivel árthat nekünk. Habár a szüleim is megtették. Sőt ahogy érzékeltem Doniya is megtette. Bárki megteheti, akiből ki se nézném. Talán egy időre tényleg el kéne mennem. Könnyebb lenne nekem is és mindenkinek. Nem éppen nyugalmi állapotok uralkodnak itthon és nemsokára úgyis koncertezünk szóval  kényelmesebb, ha valamelyik idiótánál leszek pár napra. Laylához nem mehetek, mert ezer, hogy kiszúrná nincs minden rendben és nem mondhatom el neki a szüleim agyament ötletét.

- Istenem – motyogtam majd két tenyerem végighúztam arcomon. Miért pont nekem kell ilyen normáltalan dolgokba belekeverednem? Épp elég nekem a nagy felhajtás és, hogy nem tudok nyugodtan járkálni az utcán és kötöttségek nélkül élni erre még itt van ez is. Lehet az egész csak egy rossz álom. – Még, hogy egy álom rossz vicc – nevettem fel kínomban. Tessék már magamban is beszélek csodás. Az normális ha legszívesebben törnék és zúznék? A cigim is lefogyott és még Milky Way-m sincs… Szar helyzetbe keveredtél Malik.

- Mi a fészkes fenét csináltál? – rontott be a szobámba az én mindig őszinte nővérecském.

- Pont én vagyok az, aki semmit. Nem értem miért velem ordítasz, mikor anyáékkal kellene – válaszoltam higgadtan. – Oh vagy magaddal.

- Nem értem miért kéne anyáékkal ordítanom, esetleg magammal mikor TE üldözted el Yasmint sírva!

- Mégis miért állsz az ő oldalán? Tudtommal én vagyok az öcséd, vagy ez is hazugság volt?

- Semmi okod nem volt rá, hogy úgy bánj vele, ahogy – halkult le.

- Nem is tudod, hogy bántam vele.

- Biztosan bunkón, mert sírva rohant el.

- Jaj most sajnáljam? – ültem fel majd összetettem a kezeim. Igazából sajnáltam. Nagyon is. Nem, csak azért amit tettem vele… hanem azért is amit az élete során át kellett élnie. Nem lehetett neki könnyű az egyszer biztos. De mégis, hogy a fenében kellett volna mellette lennem, ha nem is tudtam a létezéséről?

- Zayn ne cseszd el.

- Mégis mit? – értetlenkedtem.

- Yasmint. Látom mi van köztetek, ne vágd a fejeket – vágott kissé nyakon.

- Az, ami köztem és Layla között sosem lesz. Barátság. Habár már abban is kételkedem.

- Zayn, Zayn, Zayn – csóválta a fejét. – Ne kiabálj el semmit. A helyedben nem hagynám Yasmint sokáig magára. Ki tudja mit tettél s őt ez mennyire érintette rosszul. Lehet tényleg elmegy vagy megutál. Aztán pedig már nem tudsz, ellenne tenni semmit. Addig üsd a vasat, míg meleg – ütögette meg arcom bíztatóan majd elhagyta a szobán. Most ezen el kéne gondolkoznom? Mert ha igen akkor passzolom nincs hozzá elég erőm. Elővettem a bőröndöm majd elkezdtem belepakolni a fontosabb és kedvencebb cuccaim. Szerencsére nem jött be senki, hogy megpróbáljanak akadályozni a kis kísérletemben. Gondolom úgy gondolták jobb most nekem egyedül, míg megemésztem a dolgokat. De most őszintén ezt, hogy lehet megemészteni? Egy óra múlva elégedetten húztam be a bőröndöm utolsó cipzárját. Előkaptam a telefonom majd tárcsáztam Liamet. Krízis helyzetekben ő a legjobb támasz. Higgyetek nekem.

- Ö… Csá Liam – szóltam bele bizonytalanul miután ő egy „Haló?” kíséretében felvette.

- Zayn te vagy az? – kérdezte.

- Ki más lenne? – forgattam a szemem.

- Bocs, csak máskor tiszta határozott vagy és kicsattansz az életenergiától. Most még a hangod sem az igazi. Ugye nem vagy beteg, vagy hasonló?

- Dehogyis. Az hiányzik. Van épp elég gondom így is… Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem-e tudnál befogadni a hónapban lévő utolsó koncertig?

- Mit törtél el, hogy anyukád egy hétre és – egy kis szünetet tartott – 3 napra elűzött? – nevetett fel.

- Éppenséggel most ők a rosszak nem én. Szóval ott csöveskedhetek erre a pár napra?

- Oh, vagy úgy – lett aggodalmasabb hangja. – Persze. Nyugodtan. Mikor érsz ide?

- Hát, körülbelül 3 és fél óra múlva.

- Szóval még otthon vagy? – csodálkozott.

- Igen…

- Azt hittem megint Londonból hívsz a cuccaiddal, hogy Liam szükségem van rád.

- Nem. Még nem indultam el. Kicsit szét vagyok esve. Most eszembe se jutott, hogy idő előtt elinduljak.

- Mindegy, várlak – mondta majd letettük a telefont. Megragadtam a bőröndöm és hangtalanul kiosontam az előszobához. Felvettem a cipőm és kimentem a kocsihoz. Gyorsan bedobtam a bőröndöm majd indultam is volna, ha nálam lett volna a kulcs.

- Basszus – szitkozódtam majd visszaszaladtam érte. Azonban lefelé megláttam anyámat aki Yasmin cipőjét fogta. Itt van? – estem kétségbe. Csak azt ne.

- Itt hagyta – motyogta szerintem apának, aki épp átment egyik helyiségből a másikba.

- Amilyen gyorsan elrohant nem csoda…

- Majd én visszaviszem neki – kaptam ki a kezéből hirtelen ötlettől vezérelve majd elhagytam a házat. Kocsiba ültem és indultam is Liamhez. Nem igazán tudtam, hogy épp jól vagy rosszul cselekszem, de ahogy a Someday is mondja, valamit rosszul valamit jól teszel, de lesznek még jó napjaid vagy valami ilyesmi... Mindegy ez a mondani valója szóval biztosan én is leszek még olyan felhőtlenül boldog, mint egy-két hónappal ezelőtt. Alig értem Liam házához mikor már nyitódott a kapuja, ügyesen beparkoltam az udvarra, a vállamra kaptam táskám majd elküzdöttem magam az ajtóig. Épp kopogni akartam, amikor az kitárult előttem és két forróteát tartő Liammel találtam szembe magam.

- Tudom, hogy ilyenkor általában sört akarsz lehörpinteni, de gondoltam bepróbálkozok a teával - vont vállat egy bíztató mosoly kíséretében.

- Úgyse fog sikerülni - forgattam a szemem hitetlenül majd beljebb indultunk.

- Már az elején mondtam, hogy nem fog sikerülni - nevettem mikor Liam kezembe nyomta a most oly' szükséges nedűt.

- Azért próbálkozni szabad - mondta majd beleivott én pedig követtem példáját. - Akkor most már mondjad, hogy mi baja a csöpp kis lelkednek - bökött oldalba.

- Túl bonyolult... magam sem értem - ráztam meg a fejem majd hajamba túrtam.

- Talán majd én fogom.

- Nem tudom érezted-e már úgy mintha... á nem is. Bele gondoltál már, hogy milyen lenne Danielle nélkül?

- Háháhá - nevetett fel kínosan mire kissé csúnyán néztem rá. - Nem - rázta gyorsan és komolyan a fejét.

- Na, most én kérdezem, hogy mi történt?

- Előbb te! - parancsolt. - Ha jól tudom te jöttél hozzám nem én hozzád - pufogott.

- Oké... igazad van... - törődtem bele. - Akkor kezdem, előröl. Mielőtt Yasmin mentes életem volt úgy gondoltam, hogy minden tökéletes. A családom, a munkám és persze Layla. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy feleségül vegyem. Már voltam ékszerboltba is nézni neki valami hozzá való gyűrűt. Most nem kell hülyének nézni... De most nem ez a lényeg. Hanem, hogy jött Yasmin és felborított mindent, vagy elsodort, mint egy hurrikán - álltam fel és kezdtem hadonászni, mint egy örült. -, először azzal, hogy csupa gond volt vele aztán pedig a szépségével, a csodálatos megjelenésével, a hangjával mindennel. Egyszerűen kikészít  Úgy érzem, megfulladok ha nem hallom legalább egy napig. De közben ott van Layla meglátom és egyszerűen elvesztem a fejem. Akkor nincs más csak ő és... és én és a szerelmünk. Vagyis azt hiszem ez még az... Egyre jobban megszerettem Yast erre ma kiderül egy olyan, hogy ő azért van itt, hogy én elvegyem! Érted ezt? Ráadásul ezt mind úgy, hogy mindenki tudja a családból, aki 18 felett van csak én nem! Várjál az a poén, hogy először a szüleim simán rákényszerítettek volna, hogy elvegyem, de aztán támadt az a remek ötletük, hogy Yasmin érje el, hogy én beleszeressek és magamtól vegyem el. Szerinted normálisak? És vajon Yas mit gondolt? El sem hiszem, hogy ebbe ő belement...

- Honnan tudod, hogy ő tudta?

- Bevallotta.

- Ohh... ohh... Az már más. De várj! Ha én most felhívnám Yasmint ő is ezt mondaná?

- Nem biztos... Talán bele tenné, hogy ő nem tudta, hogy én nem tudom... és, hogy egész életében rám készült meg ilyesmi. De hol számít ez? Akkor is teljességgel felháborító ez az egész...

- Figyelj Zayn. Láthatóan többet érzel iránta, mint barátság. Szóval lehetséges bejött a terve miszerint hódítsuk-meg-Zanyt-és-lopjuk-el-a-szívét. Tudod azt szokták mondani, hogy, ha két ember van a szívedben mindig válaszd a másodikat. Én már megfogadtam ezt és nem bánom - mosolygott.

- Ezt, hogy érted? - döntöttem oldalra fejem.

- Hát... Szakítottam Danivel - mondta mire csak néztem. - Csukd be, még berepülnek a legyek - csukta be a számat.

- Ez sokkolt... De, hogy? Mikor? Miért?

- Emlékszel még az újévi bulira? - kérdezte mire bólintottam. - Ott bemutattam a régi barátom Shopiet.

- Na ne! - vigyorogtam. - Vele?

- Ja. Daniellel körülbelül két hete szakíthattunk és hát Sophie miatt is.

- Akkor most fasírt van?

- Nincs. Jóban vagyunk. Azóta már voltunk közös buliban és egész jól elvoltunk. Shopieval is próbálnak kijönni... Már amennyire megy - vakargatta zavartan tarkóját.

- Hát sok boldogságot - tettem vállára kezem.

- Kösz haver. A te szerelmi háromszögedre vagy mire kitérve pedig. Jó lenne ha tisztáznád ezt magadban. Layla fontos része az életünknek... ezzel nem akarlak befolyásolni, de tölts egy kis időt Lay-el és gondold át. Mikor Yasminnel voltál mi hiányzott és mi hiányzott akkor mikor Laylával. 

- Ennek mi értelme?

- Majd rájössz - kacsintott - jó éjt - intett majd elment engem pedig magamra hagyott a kusza gondolataimmal. Miért zavar össze engem ennyire mindig ez az ember? Aztán pedig valahogy mindig igaza lesz és kiderül tényleg rá kell hallgatni. Az elején olyan zavaros, de kitisztul. Lehet ez lesz Ayeshával is?

- De hé! - kiáltottam utána, de már nem hallotta így a következő szavakat inkább már csak magamnak motyogtam. - Most akkor szeretem vagy nem?

Reggel még mindig ugyan olyan összevisszaság volt a fejemben, mint mikor lefeküdtem... Semmire nem jutottam. Érzek valamit Yasmin iránt, ami több mint barátság, de kevesebb, mint szerelem... Legalábbis azt hiszem. Aztán ugyan így vagyok Laylával is. De igaza van Liamnek Layla fontos kulcspontja az életünknek és kitudja mit csinálna ha valamelyikőnk is megsértené a női büszkeségét vagy bármi más. Minden esetre arra jutottam, hogy megfogadom Liam tanácsát és eltöltök egy kis időt Laylával. Hátha attól kitisztul a fejem. Viszont első lépésként elmegyek és lezuhanyozok ugyanis tegnap már arra sem volt erőm, hogy beálljak a víz alá. Feljöttem és egyből az ágyban kötöttem ki ruhástól. 

Törölközővel dörzsölve hajam egy másikkal pedig a csípőmön vonultam le szépen a konyhába. Nagy meglepetésemre reggelivel találtam szembe magam. Liam sokszor fogad be, de nagyon ritkán csinál nekem reggelit. Általában Danielle szokta ezt, de ő most nem lehet itt. Legalábbis nem hiszem, hogy Liam hármasba nyomná a két lánnyal. Az durva lenne. Nyugodt szívvel foglaltam helyet a pultnál és kezdtem el majszolni reggeli ínyencségem. Hát igen... Ez biztosan nem Liam műve ugyanis az ő palacsintája közel sincs ilyen jó... Idő közben feltűnt a ház ura is.

- Ó, látom megtaláltad a palacsintát.

- Még szép, hogy megtaláltam - mosolyogtam.

- Hát persze...

- Már nem azért, de te nem csinálsz ilyen palacsintákat, ha egyáltalán azokat annak lehet nevezni... Szóval ki alkotta ezeket?

- Sophie reggel beköszönt, mert úgy volt, hogy ma együtt leszünk mivel szabad nap, de hát inkább nem akart zavarni szóval összedobta a kaját és el is ment.

- Aranyos. De nyugodtan visszahívhatod mivel én ma Laylával szeretnék lenni.

- Hamarabb megfogadtad a tanácsom, mint gondoltam. Mi történt veled Zayn? - tette kezét vállamra.

- Csak tanulok a múltból és abból, hogy neked szinte, hangsúlyozom SZINTE mindig igazad van - tettem fel kezem a vállára.

- Jól teszed - vigyorgott önelégülten.

- Apropó - mutatta fel ujját. - Miért van a cuccaid között egy minimum 10 centis magas sarkú? - nézett furcsán.

- Basszus - csaptam a fejemre. - Az Yasminé...

- Mi a fenét keres nálad Yas cipője?

- Nálunk hagyta én meg kikaptam anyáék kezéből, hogy majd visszajuttatom, de így utólag átgondolva nem kellett volna.

- Minden esetre szép darab.

- Ha láttad volna Yasmin milyen szép volt benne és abban a ruhában - kalandoztak el gondolataim.

- Menthetetlen vagy - csóválta a fejét majd magamra hagyott.

- Ne mondj ilyeneket! Egyébként, köszi a kaját, de én most léptem. Majd estefelé jövök. Az is lehet, hogy csak pár cuccért ugrok be.

- Mi lesz itt - húzogatta a szemöldökét, amit egy szemforgatással díjaztam.

- Semmi rossz - kacsintottam majd elhagytam a házat.

Furcsa módon nem voltam annyira felpörögve és izgatott, mint régen mikor Lay felé tartottam. Befordultam a garázs elé és leállítottam a motort. Megérkeztem... Vettem egy mély levegőt majd kifújtam azt.

- Hajrá Malik! - biztattam magam miközben egy kisebbet ütöttem a kormányra. Végül is a barátnődhöz jöttél mi rossz történhetne? Semmi. Csodás lesz. Átéltek szép pillanatokat. Rájössz, hogy szerelmes vagy belé még mindig és minden újra Happy lesz. Igen ez fog történni. Az ajtóhoz lépve csengetnem se kellett már rögtön nyitották. Szóval hallotta, hogy megjöttem - gondoltam. Hirtelen vékony karok fonódtak nyakam köré. Egy pillanatra Yas törékeny kis teste jutott eszembe, de az elém táruló szőke hajzuhatag visszahozott a valóságba. Plusz Yasmin kisebb...

- Hiányoztál - motyogta nyakamba.

- Te is nekem - mondtam habár nem teljesen volt igaz. Kissé eltávolodtunk egymástól majd ajkaink összeértek. Nem fogott el az a mámoros érzés, mint régen, de úsztam az árral... Mégis egész idő alatt úgy éreztem másra van szükségem...

Fúú... hát jó hosszú idő után, de végre kiizzadtam ezt a részt is :$ Nem tudom mennyre érdekel titeket még a sztori meg mennyire nem, de itt van :D Remélem mindenki megvan vele elégedve ilyen hosszú idő után is :$

Minirigó xX

†Part 20†

*Külső szemszög*

Yasmin szemei hirtelen pattantak ki helyükről majd ugyan ezzel a lendülettel ült fel az ágyban és kezdte kétségbeesetten keresni szobájában ”elveszett” barátját.

- Zayn! Zayn! Zayn! Zayn hol vagy? – kezdte el szólítgatni a fiút és ebben a pillanatban nyílt az ajtó aztán becsapódott a rajta beszáguldó férfi mögött. Kétségbeesetten leült az ágy szélére majd nemrég még alvó lányunk sírva nyakába borult. – Úr isten! Zayn, Zayn, de jó, hogy itt vagy. Ha tudnád mennyire örülök neked. Tényleg te vagy az? Ugye nem csak képzelődöm? – sírt tovább és egyre jobban Zayn mellkasába fúrta arcát.

- Nyugodj meg nincs semmi baj. Itt vagyok, ne sírj – próbálta nyugtatni és hirtelen ötlettől vezérelve ölébe húzta a lányt és szorosan átölelte. Yasmint és Zaynt egyaránt melegség töltötte el attól, hogy ilyen fajta közelségbe kerültek. Egyiken se akartak elválni a másiktól pedig Zayn nagyon jól tudta, hogy nem lenne szabad ezt éreznie és csinálni…

- Azt hittem – szipogta a lány. – Azt hittem végleg eltűntél és soha nem térsz vissza. É-én tényleg azt hittem. Nem akartam, nem akartam rosszat mondani csak… Istenem Zayn, kérlek soha ne hagyj el. Könyörgöm. Ígérd meg, hogy mindig itt leszel.

- Megígérem. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok neked – lehelt egy lágy puszit Yasmin fejére és továbbra is karjai közt tartva próbálta vigasztalni az összetört lányt. Fogalma sem volt, hogy mitől borult ki ennyire, de most ez nem is igazán érdekelte. Szeme előtt csak egy cél lebegett, mégpedig az, hogy karjaiban remegő lány minél hamarabb mosolyogjon.

***

- Egyébként miért jöttél? – kérdezte Ayesha mikor már kellő kép megnyugodott ahhoz, hogy beszélni tudjon.

- Ja! Csak gondoltam végre elkezdhetnénk az órákat – vakarta tarkóját zavartan mire Yasmin arcán egy kis csalódottság jelent meg hiszen legbelül fájt neki, hogy csupán az órák és nem miatta jött most ide. Viszont a fiú melyen tudta, hogy ez másképp van és legszívesebben két keze közé fogta volna a vele szemben ülő gyönyörű arcát és a szemébe mondta volna „A fenébe is hiányoztál!”, de nem tette, az mindent csak felkavart volna és ő ezt egyáltalán nem akarta. Tovább bonyolítani a helyzetet.

- Oh… már minden világos – eresztett meg egy csalódott mosolyt Yasmin. Ezután pár percig néma csend telepedett rájuk, de ez most másvolt, mint az eddigi köztük beállt csendek. Most mind a ketten nagyon kínosan érezték magukat. Végül valaki úgy döntött nem bírja tovább és meg kell törnie a kínos csendet.

- Képzeld – szólalt meg hirtelen Zayn mire a lány kíváncsian kapta felé eltévedt tekintetét. – Megfogadtam a tanácsod és lecseréltem a cigit Millky Way-re. Igaz, hogy még mindig eléggé intenzíven cigizek, de megpróbálom egyre gyakrabban lecserélni a csokira.

- Ohh, tényleg? Ennek örülök. De azért ne vidd túlzásba nehogy elhízz itt nekem a végén – válaszolta a hallgató majd mind a kettejükből jóleső nevetés tört fel. Azonban ez hamar alább maradt, mert tekintetük összeért és elbambultak egymás látványában. Yasmin volt, aki először elkapta tekintetét majd a padlót kezdte vizslatni. Ilyenkor az valahogy mindig jobb szórakozásnak bizonyul bármi másnál.

- Most is van nálam egy. Kérsz? – vette elő Zayn az említett csokit majd női társa felé nyújtotta az immáron kibontott édességet. Yasmin félénken, de azért elvette az egyik rudacskát.

- Köszönöm – eresztett meg egy őszinte mosolyt majd mind a ketten enni kezdték a finomságokat.

- Igazán nincs mit – viszonozta előző tettét Zayn. A fiú nagyon a lány tudtára szerette volna adni valahogy, hogy hiányzott neki, de fogalma sem volt arról ezt mégis mi képen tehetné meg, hogy ne hangozzon annyira furcsán. – Tudod… - kezdte. – Az elmúlt egy hétben… párszor nem bántam volna ha vele... – köszörülte meg a torkát – velünk vagy. Ha kimondja, hogy velem talán túl feltűnő lett volna ezért inkább gyorsan kijavította magát. Mihelyst ezt a lány meghallotta nagyot dobbant a szíve. Úgy tűnik kivette Zayn szavaiból a rejtett üzenetet. Úgy érezte valahogy neki is a fiú tudtára kell adnia, hogy mennyire egyedül érezte magát a társasága nélkül és, hogy igenis sokat gondolt rá.

- Ezt én is mondhatnám… Nélküled – köszörülte meg torkát ő is gyorsan. – Nélkületek elég unalmas.

Erre a tettére a fiú hangosan felnevetett majd Yasmin is társult hozzá.

- Jól van na, nem tehetek róla, hogy mind a kettőben e betű van – lökte meg a fiút játékosan.

- Nem is – nevetett tovább.

- Szemtelen vagy – kezdett el mű durcizni.                                            

- Ohh most megsértődtünk?

- Igen, képzeld el meg – dobott egy párnát a fiúhoz mire egy szórakoztató párnacsata vette kezdetét a két fiatal között.

- Áj, áj, áj, áj, áj – hadarta el gyorsan Zayn mire társa hirtelen leállt az ütögetéssel.

- Mi az? Feladod? – kérdezte egy győztes mosoly kíséretében.

- Egyáltalán nem. Csak tudod már rég megbeszéltük, hogy tanítjuk a másikat, de ehhez képest én még semmit nem tudok és te sem… szóval nem zongoráznánk? – biccentett a zongora felé Zayn.

- Ja, de –mondta Yasmin majd letette a párnát és a zongorához ült. Zayn csak nézte a lányt amint ezeket a mozdulatsorokat végzi és továbbra is az ágyon maradt. Yas megpaskolta maga mellett az ülést mire a fiú felállt és mellé ült. Újra nagyon közel kerültek egymáshoz és még ők is érezték, hogy izzik köztük a levegő. – Szerintem először tanuljunk meg eljátszani egy dalt és aztán… aztán meg úgy ténylegesen vagy nem tudom. Igazság szerint még sose tanítottam zongorázni senkit nem nagyon értek hozzá – vakargatta zavartan tarkóját.

- Figyelj, én nem akarok valami profi zongorista lenni. Nekem elég annyi, ha eltudok játszani pár dalt ami tetszik. Szóval ha azokat megtanítod, nekem az tökéletes lett – villantotta meg ezer wattos mosolyát az énekes.

- Hát, rendben. Mit szeretnél először megtanulni?

- A múltkor mikor elhoztuk a zongorát – kezdte mire Yasmin bólintott annak jeléül, hogy tudja miről beszél. -, megkértelek, hogy játssz valamit a zongorán. A z nagyon tetszett. Megtanulhatnánk azt először?

- Hát persze. Semmi akadálya – mosolygott a lány mire Zayn viszonozta azt. Yasmin félénken a fiú keze után nyúlt majd rátette a billentyűkre. Lassan felcsúsztatta saját kezét Zayn kezének tetejére és óvatosan elkezdte mozgatni az ujjait úgy, ahogy azt kellet ezzel előcsalva az első hangokat a zongorából. Zaynnek nagyon tetszett, hogy képes hangokat előcsalni e csodás hangszerből ám egyszer csak lecsúszott az ujja a megfelelő helyről. – Öm… Talán jobb lenne ha én eljátszanák belőle egy kis részletet te pedig megjegyeznéd.

Yasmin elkezdte játszani a dalt és lenyomott 5 billentyűt, amit tanítványa nagyjából meg is jegyzett. Zayn rájött, hogyha ő megakar tanulni zongorázni, akkor bizony rossz helyen kopogtat és jobban járna ha inkább felvenne egy igazi tanárt, de már nem is igazán a zongora foglalkoztatta hanem az, hogy Yasminnel több időt tölthessen úgy, hogy ne legyen feltűnő barátnőjének és erre a tanulás megfelelő indok volt. Zayn gyorsan lenyomta ugyan azokat a billentyűket, amit Yas pár másodperccel ezelőtt majd így szólt:

- Tudod nekem sokkal jobban tetszett mikro rajtam volt kezed – mondta a fiú majd bal kezével jobb kézfejére tette a lány kezét. Erre Yasmin csak zavartan elkezdett összevissza pislogni és kissé bele is pirult e kis gesztusba.

- De a másik módszer hatásosabb – kapta el a kezét.

- Nem érdekel. Nekem így jobb – rakta vissza.

- De úgy hamarabb megtanulod és az csak jó – vette el újra.

- Nem, baj így akarom –tette vissza mire a lány nagyot sóhajtott.

- Redben… ahogy akarod… - mondta majd elkezdték játszani a többi akkordot is. Így még nehezebben ment a tanulás, mint amúgy, de Zaynt ez nem zavarta sőt már Yasmint se. Mind a ketten kiélvezték, hogy egymás közelében lehetnek. Már vagy két órája szerencsétlenkedhettek, de Zayn még így is csak 40 másodpercet tudott megtanulni a dalból. Persze ebben az is közrejátszott, hogy közben elégszer megálltak csinálni valami mást. Az ágyon ültek épp törökülésben és beszélgettek minden féle dologról.

- Egyébként – kezdte a fiú. – Miről szól ez a dal, amit tanultunk? Mert az angol szavakat belőle megértettem, de ami koreaiul volt abból semmit – nevetett.

- Hát amint te is felfogtad arról is szót ejtenek, hogy van, amit helyesen csinálsz és van, amit nem meg eleshetsz, de aztán állj fel hiszem úgyis lesznek még szép mosolygós napok ezért sose csüggedj. Meg azért van benne egy kis szerelem, hogy épp szakítottál valakivel, de ne törj össze, mert okkal ment ki az életéből és ez vele is ugyanúgy megtörténhet. Meg, hogy nem mindig lehetsz az első olykor veszthetsz is, de ezzel semmi baj mert így van jól. Szóval ilyen inspiráló dal – mosolygott rá Yasmin a fiú pedig viszonozta azt.

- Ez azért elég jó. Gondolom néha eléggé feltudják dobni az embert.

- Hát igen.

Hirtelen felcsörrent Zayn telefonja és egyszerre kapták tekintetük a kis készülékre. Zayn felállt majd kezébe vette a telefont. Meglepődötten konstatálta, hogy anyukája keresi őt. Fogalma sem volt arról, hogy vajon miért keresheti mikor világosan megmondta mielőtt eljött otthonról, hogy Yasminékhez jön, aminek a szülei nagyon is örültek.

- Mit szeretnél anya? – kérdezte a fiú kissé unottan.

- Ne legyél már ennyire érdektelen – kuncogott édesanyja.

- Oké, csak mondjad már… - Zayn nagyon szerette a szüleit viszont olykor teljesen ki tudták őt borítani és ilyenkor őt se a legjobb kedvében kapták el. Most épp azt nem díjazza, hogy minek hívják ha tudják hol van és sietett volna lány társához.

- Szóval arra gondoltam, hogy ma átjöhetne a Kassar család vacsorára – mosolygott a telefonba.

- Felőlem. Végül is a hely az megvan.

- Redben akkor kérlek, hívd meg őket.

- Én? Miért pont én?

- Jó-jó akkor csak Ayeshát.

- Nem szereti ha így hívják.

- Oh… jó tudni. Nekem nem mondta.

- Mert a szülei nem szeretik a Yasmint csak ő később kiharcolta.

- Értem. De akkor elhívod őt? Én pedig beszélek a szüleivel.

- Igen, persze, de hányra?

- Szerintem egy óra múlva jöhettek is.

- Oké. Most leteszem. Szia, anya – mondta majd letette a telefont. Visszamente a szobába és az asztalra helyezte a kis készüléket. Az ágyhoz lépkedett majd leült rá, de most kicsit közelebb Yasminhez, mint azelőtt. – Anya volt az és meghívott titeket vacsorára. Ha minden igaz most beszél a szüleiddel.

- Rendben akkor gondolom készülnöm kell…

- Ja lehetséges, de így miért nem vagy jó? – mutatott rajta végig a fiú. – Ez nem valami puccos hely csak a szomszéd srác otthona.

- Tudod a szü… - kezdte volna Yasmin azonban az ajtü nyitódott és hűséges inasuk James lépett be rajta.

- Kisasszony az édesanyja üzeni, hogy kezdjen el készülődni az esti vacsorára ugyanis a Malik családnál fognak étkezni és örülne neki ha csinosan és nem valami itthoni göncbe menne – mondta pontosan azokat a szavakat mondata végén amit az anyukája is elhangoztatott pár pillanattal ezelőtt.

- Ezért – préselte össze Yasmin az ajkait a fiú felé fordulva. – Köszönöm James elmehet – mosolygott az inasra, aki ezekre a szavakra azon nyomban el is hagyta a szobát.

- A szüleid… – kezdte Zayn, de Yas megakadályozta saját szavaival.

- Furcsák? Parancsolgatósak? Kemények?

- Valahogy úgy.

- Tudom és néha kicsit elegem van belőle, de hát mit tehetnénk? – tárta szét lemondóan kezét mire a fiú csak félre húzta a száját. – Na én most megyek és lezuhanyozok. Te haza mész vagy… ? – sétált a szekrényéhez majd elkezdett valami ruha után kutatni, de reménytelenül így feladta.

- Maradok. Szerintem kimegyek a kertbe és szétnézek még úgyse figyeltem meg jobban.

- Rendben – mosolygott Yasmin majd a törölközőjével és köntösével együtt a fürdőszobába ment. Várt egy kis időt majd visszasietett a szobájába egy fehérnemű szettért.

Zayn egy ideje gyanútlanul mászkált a kertbe. Szemügyre vette a csodálatos rózsabokrokat és a többi virágot. Elégedetten konstatálta, hogy a Kassar család kertje nagyon is szép és gondozott. Minden kis centimétere egy csoda volt. Még a medence is. Ó az a medence. Zayn teljesen emlékszik azokra a pillanatokra mit Yasminnel töltött ott még első alkalommal mikro a banda itt volt. Ahogy pillecukrot ettek, ahogy elkezdték kergetni egymást majd a vízbe kötöttek ki, és ahogy a kelleténél jóval közelebb kerültek egymáshoz. Zaynnek sose esett még olyan jól egy pillecukor, mint az, az utolsó falat. Ez lehetett Yasmin közelsége miatt is és mert a lány elől kobozta el. Zayn a bokor rengetegben felfedezte a vékony kis ösvényt amin Yasmin oly sokszor áthaladt már. A fiú kíváncsi énje előtört majd megindult a szűk úton. Mikor a végére ért szembetalálta magát a növényekkel belepett fallal. Elkezdett tapogatózni majd megérezte a kis fémlapot. Elsöpörte a gazt és a feliratot kezdte vizsgálni.

- The Secret Garden – suttogta miközben végigsimított a feliraton. Épp kezdte volna jobban szemügyre venni ám ekkor egy hang félbeszakította.

- Mr. Malik – hallotta meg James hangját mire gyorsan elindult visszafelé.

- Öhm… igen? – kérdezte zavartan.

- Mrs. Kassar kérdezi, hogy óhajtasz-e valamit inni vagy bármi más?

- Nem. Köszönöm – mondta a fiú mire az inas hátat fordított és megindult. – Vagy is! – szólt utána. – Kaphatnék egy fogót? – kérdezte mire James értetlenül nézett rá. Nem tudta elképzelni miért kérhet az úrfi ilyen szokatlan dolgot.

- P-persze – válaszolta zavartan majd a kisház felé vette az irányt és elővette a kért tárgyat majd Zayn kezébe adta.

- Köszönöm. Lehetne róla szó, hogy ezt ne nagyon hangoztassa?

- Természetesen – bólintott James majd elhagyta az udvart. Zayn gyorsan visszament a falhoz és elkezdte leszedni a fémlapocskát. Már a második tartót szedte le, épp amikor eszébe jutott Yasmin. Gyorsan letette a fogót és visszasietett a lányhoz, aki egy köntösben állt a szekrénye előtt és ruhát keresett.

- Segítsek? – kérdezte Zayn mikor belépett a szobába.

- Biztos? – kérdezett vissza a lány mire Zayn bólintott egyet. Yas elállt a szekrénytől és nézte amint a fiú elkezd egy ruhadarab után kutatni. Végül egy fehér néhány helyen horgolt, pántos kis ruhán akadt meg a keze.

- Tessék – nyomta a lány kezébe.

- Zayn… ez túl rövid – adta vissza a lány miután jobban szemügyre vette.

- Dehogyis – nyomta vissza kezébe.

- De igen – került át újra a fiú kezébe eme csodás ruhadarab.

- Nem – adta vissza. A lány épp szólásra nyitotta volna száját, de Zayn megállította. – Csak vedd fel és meglátjuk – ajánlotta fel Zayn. Yasmin vonakodva, de belement és a fürdőszoba felé vette az irányt. Pár perc múlva a fehér ruhával testén tért vissza. – Gyönyörű.

- Túl rövid – húzta lentebb a ruhácskát.

- Nem igaz.

- És sokat mutat…

- Aj, Yas ne légy már ennyire begyepesedett – forgatta a szemét Zayn.

- Nem is vagyok az! – tiltakozott a lány. – Nem tehetek róla, hogy arra neveltek normálisan öltözködjek…

- Ez is normális.

- De, nem nekem. Levehetem? – kérdezte félénken Yasmin.

- Nem – vágta rá a fiú azonnal.

- Akkor legalább egy zakót had vegyek fel hozzá. Légy szíves – nézett kérlelően barátjára mire az belement. Yas végül egy halványabb rózsaszín zakót választott ki hozzá és így már nem is tűnt annyira borzalmasnak. – Na máris jobb – jelent meg egy elégedett mosoly az arcán.

- Jó, végül is így is nagyon csinos és Yasminesebb – mosolygott Zayn is.

- Pontosan – ütött gyengéden a fiú orrára, ami mind a kettőjüket meglepte kicsit.

- Ez mi volt?

- Nem tudom –rázta fejét az elkövető majd mindkettőjükből kitört a nevetés.

*Yasmin szemszöge*

Még nagyjából rendbe szedtem magam ez idő alatt Zayn pedig nézte a Tv-t. Nagyon jó volt vele ez a kis délután. A napom már-már tökéletes lenne ha nem lett volna az a szörnyű álom… Soha többet nem akarok ilyet álmodni és soha többet nem fogok meggondolatlanul beszélni. Zayn egy ajándék az életembe és úgy néz ki sokkal szebbé és jobbá teszi. A nappaliba vonultunk be épp, hogy elinduljunk, amikor is apa és anya jobban szemügyre vett.

- Ayesha Yasmin Kassar! Mégis mi ez a rövid ruha?! – kérdezte apám csípőre tett kézzel.

- Hát… - hajtottam le a fejem.

- Nem gondolod, hogy egy vacsorára és amúgy is ez talán kicsit túl kihívó? – kérdezte anyám.

- Mr. és Mrs. Kassar szerintem ez egyáltalán nem közönséges, kihívó vagy akármi. Sőt egészen csinos – nézett rajtam végig Zayn mire kissé elpirultam. Ekkor gondolom anyáék minden kétsége elszállt ugyanis ha Zaynnek aki a férjjelölt tetszik amit lát és megengedi akkor nekik semmi beleszólásuk.

- Oh, hát akkor semmi probléma – legyintett anyám. – Menjünk is – mondta majd elindultak a kocsihoz. Zayn és én gyorsan magunkra kaptuk a cipőnket. Én, mint általában most is egy elég magas sarkú cipőt vettem fel ami most rózsaszínben pompázott.

- Így annyival magasabb vagy – mondta Zayn miután már-már egy szintbe kerültünk.

- Tudom. Pont ez a lényeg.

- Jobban bírom ha alacsonyan vagy.

- Miért? – húztam fel a szemöldököm.

- Mert akkor te vagy az én kicsi Yasminem – borzolta össze a hajam mire szúrós tekintettel néztem rá.

- Hé! – igazgattam meg majd elindultunk kifelé.

- Nem sétálhatnánk? – fordult felém Zayn.

- De, persze – mosolyogtam rá. Anyáékat tájékoztattuk arról, hogy mi sétálni fogunk Zaynék házáig ők pedig beleegyeztek majd elhajtottak. Nem igazán tudtam, hogy Zayn miért akar velem sétálni mikor egész úton egy szót se szóltunk a másikhoz inkább élveztük a kellemes csendet és szorosan(?) mentünk egymás mellett. Mikor odaértünk az otthonukhoz Zayn felment szólni a lányoknak én pedig leültem a nappaliba anyáékhoz és a szüleihez.

- Úgy érzem jól haladtok Zaynnel – mosolygott rám az anyukája.

- Már lassan több időt tölt veled, mint Laylával – folytatta Yaser.

- Oh, ezt jó hallani – mosolyogtam. Igazából ennek valahol egyáltalán nem örültem, nem akarok kapcsolatromboló lenni még mindig, viszont egy részem majd meghalt az örömtől, hogy ezt hallom.

- Szerintem nemsokára megtörténhet az esküvő – mondta Patricia.

- Az igazán jó lenne – hallhatóan tetszett anyának az ötlet.

- Szerintem még várnunk kéne ezzel – böktem ki. – Nem valami jó, dolog ez a kényszerházasság… Plusz nekem nagyon furcsa, hogy Zayn egyszer se ejtette szóvá ezt a dolgot…

- Annak oka van – mondta apám.

- Mégis micsoda? – értetlenkedtem.

- Zayn még nem tudja, hogy ez kényszerházasság lesz…

- Mi?! Ki fog borulni, de nagyon ha ezt megtudja… - mondtam.

- Nem, fontos neki ezt megtudnia – mondta anyám.

- Igen, mi egyébként se terveztük, hogy elmondjuk neki csak ha nem mennek simán a dolgok… - mondta Yaser.

- El kell, hogy szomorítsalak benneteket – jelent meg Zayn az ajtóban mire mindenki arcára döbbenet ült ki. Zayn elkeseredett és megvető pillantásai láttán pedig könnyek gyűltek a szememben – Már mindent tudok, és egyáltalán nem támogatom az ötletet! Egyáltalán kinek a fejéből pattant ki ez az agyament ötlet? Ilyen hülyeséget manapság kényszerházasság, pöf… kiejteni is undorító, nem még megtenni és pont nektek! – nézett a szüleire. – Yas belőled se néztem volna ki! Nagyot csalódtam bennetek! Oh, és csak úgy mondom, nem fogok bele menni! Én szeretem Laylát – mondta ki a szavakat, amik tőrként érték a szívemet. –, és szeretni is fogom akármit tesztek. Nem lesz semmiféle házasság! Oh és Yasmin nyugodtan visszamehettek Pakisztánba ugyanis itt már nincs több dolgotok és őszintén szóval nem is látlak szívesen – köpte oda a szavakat és mintha egy könny csillant volna fel a szemében, de ebben nem vagyok biztos ugyanis a szobájába rohant majd becsapta az ajtót maga után. Észre se vettem, de egész idő alatt ott ált a három lány is. A két kicsi értetlen arccal és megszeppenve állt Doniya pedig egy sajnálomot tátogott el ugyanis később jött a testvérei után és ez nagy bajt okozott.

- Mit ülsz ott?! – förmedt rám anyám kétségbeesetten mire összerezzentem. – Menj már utána!

- Nem hallottad?! – álltam fel majd életemben és csak ez alatt a nap alatt ma már másodjára kiabáltam anyámmal. – Látni sem akar! Mi a fenéért kellett idehozni?! Miért teszitek tönkre az életemet?! Ez most nektek mire volt jó?! Utállak titeket! – szökött ki a számon mire anyám felpofozott.

- Ayesha most azonnal menj utána és miután ezt elintézted gondolkozz el azon, amit most mondtál megértetted?! – szűrte ki apám a fogai között mire aprót bólintottam és felsiettem Zayn szobájához. Talán tényleg túlzásba vittem, amit mondtam… Holnap bocsánatot kérek. Felkelek és az lesz az első dolgom. Erőt vettem magamon majd óvatosan bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz így hát életemben először bunkó voltam és engedély nélkül bementem.

- Mit akarsz? – fordult felém idegesen. Még sose beszélt ennyire ellenségesen velem… Nem szeretem ezt.

- Mit? Mit? Most én miért vagyok rossz? Ha? Egy normális indokot mondj!

- Talán azért mert belementél ebbe? Vagy, mert eltitkoltad?

- Szerinted én eltitkoltam? Ki gondolta volna, hogy te nem tudod? Nekem már egész pici koromban elmondták és egész életemben erre neveltek! Szerinted anyáék miért mentek bele abba, hogy ebbe a ruhába jöjjek? Mert te az állítólagos jövendőbelim megengedte. Azt hittem tudod és én csak most tudtam meg, hogy ez nem így van!

- Hogy mehettél bele? Azért annyi eszed csak van, hogy egy ilyet nem teszel meg! Ja és azt is, hogy gondoltad, hogy elválasztasz Laylától? Nem vagy normális! Teljesen megőrültél?!

- Igen! Képzeld meg! Meg, mert 3 éves korom óta minden mozdulatom úgy teszem meg, hogy a szüleimnek megfeleljek és tökéletes feleség legyek számodra! – böktem felé – Mindvégig egyedül két ilyen szülővel! Fel tudod ezt fogni? Habár neked nyilvánvalóan ezt nehéz elképzelned mivel egy szerető családod van testvérekkel, nekem csak James volt és még most is csak ő van! Ohh aztán Laylát nem is említettem és rajta kívül kitudja mennyi lánnyal voltál már együtt. Barátnőd van megtapasztaltál már szinte mindent és én? Egyetlen egy fiú barátom sem volt előtted… Emlékszel, mikor először voltam itt és a fiúk meg akartak ölelni és puszilni én pedig rád néztem?– kezdtek el lefolyni a könnyek az arcomon, Zayn csak bólintott – Az engedélyedre vártam, ugyanis én nem létesíthetek testi kapcsolatot a fiúkkal a te engedélyed nélkül. Ezt anya már nagyon rég a fejembe véste. Majdnem mindenhez a te engedélyed és beleegyezésed kellett volna, de te nem voltál sehol! Az egész eddigi életem tőled függött te pedig ezt figyelembe se veszed. Fáj… fáj, hogy neked bejött minden, élet, család, barátok, barátnő  – kezdtek el folyni a könnyeim –  És igen, itt vagyok 20 évesen és még az első csókomon se vagyok túl és az első puszimat is tőled kaptam érted?! Tőled, aki azt akarja, hogy tűnjek el és mást szeret!

- Most azon az első csókon vagy fennakadva? – nevetett fel gúnyosan mire nekem összeszorult a szívem. – De tudod mit? Itt a csókod – indult meg felém rohamos tempóban majd a falnak nyomott és ajkait erőszakosan az enyémekre nyomta. Most mondhatnám azt, hogy élveztem, de ez egyáltalán nem így volt… Amilyen gyorsan csak tudtam eltoltam magamtól majd kirohantam a szobájából, le a lépcsőn. Csak szaladtam és szaladtam, míg el nem értem a házunkat. Néha már majdnem felestem a lábamban plusz így cipő nélkül nem volt valami kellemes… Mikor beértem sírva az íróasztalomhoz ültem majd lesöpörtem róla mindent. Ideges, csalódott, szomorú és megalázott voltam. Igen Zayn egyértelműen megalázott ezzel a tettével. Miért csinálta ezt? Egyáltalán nem érdemeltem ezt meg… Akkor legalább lökött volna ki a szobából, de ez. Megcsókol ráadásul durván, úgyhogy barátnője van és szereti. Teljesen más érzés volt ez, mint a múltkori kis puszi. Akkor Zaynt is más szándékok vezettek érzem… Csak egy ceruza és a befejezetlen sellő rajzom maradt az asztalomon, elkezdtem rajzolni neki a kisírt szemeket és a boldogtalan arcot. Már-már átszúrtam a papírt annyira nyomtam rá a ceruzámat. Mikor végeztem ellepték a könnyeim a kis papírt. Felálltam és a titkos kert felé igyekeztem azonban félúton a földre estem majd tovább zokogtam…

Életemben most először írtam külső szemszögből szóval elég gyatra lett. Kérlek ezt nézzétek el nekem. Egyébként ez a rész értelmezhető úgymond évadzárónak. Szeptembertől a blogot szüneteltetni fogom. Ez azt jelenti, hogy egy ideig nem lesz új rész. Sajnálom! De új iskolába megyek ráadásul kolis leszek és nem igen lesz időm arra, hogy írjak. Remélem megértitek :)

Minirigó xX

†Part 19†

*Yasmin szemszöge*

A játszótéri eset óta egy hét telt el, ez alatt az egy hét alatt sokat voltam Doniyával és az 1D-s lányokkal, na meg magával az 1D-vel persze Zayn kivételével. Hét nap, én pedig még mindig teljes sokkban vagyok a miatt a kis puszi miatt… Ez teljességgel hihetetlen! Sőt lehetetlen! Ráadásul nem is én hanem Zayn tette meg. Úr isten! Zayn megpuszilt ráadásul szájon! Oké, csak higgadjunk le. Lehet másnak ez nem nagydolog, de én itt voltam HÚSZ évesen és eddig egy fiú se puszilt meg ott. De nem, hogy ott máshol sem… Persze ez nem azért merthogy senki nem akart volna inkább én nem engedtem miszerint nekem Zayn lesz a férjem ezért tartanom kell magam. A gondolataim pedig már megint ott vannak, hogy Zayn meg még be is csajozott. Ez teljességgel felháborító.  Kezdjük ott, hogy puszilhatott meg mikor barátnője van?! Zayn Javadd Malik szégyellheted magad! Oh, és én is mert én meg hagytam… A puszi után egyébként zavartan váltunk el egymástól majd nagy nehezen kinyögte Zayn, hogy azt hiszi vissza kéne mennünk mert a többiek hiányolnak minket. Őszintén szólva örültem neki, hogy ezt mondta és végre nem kettesben leszünk. Hála az égnek még volt időm kitakarítani mielőtt anyáék hazaértek plusz a lányok is segítettek itt-ott. A fiúk persze mihelyst meghallották a takarítás szót már rebbentek is szét. Aztán Liam hívta Daniellet, hogy sürgős banda dolguk akadt a stúdióban és nem volt idejük elköszönni. Szép mondhatom… Egyébként azt sem értem, hogy a fiúknak miért kellett itt aludniuk mikor Zaynék pár utcára vannak innen… Egyébként Zayn is itt aludt csak ő a nappaliba, gondolom a történtek után inkább maradt a szobámon kívül, de jobban is teszi. Azóta egyébként nem is találkoztunk, még csak beszélni se beszéltünk. Na nem baj, túlélem.  Azt hiszem.
Megint azon kaptam magam, hogy megint a tükör előtt állok, bal karom a derekamon, jobb kezemmel pedig az ajkaim fogdosom. Mostanában nem csinálok mást csak ezt… Hirtelen kopogtatást hallottam majd oda kaptam a fejem.

- Igen? – szóltam ki.
- Kisasszony – láttam meg Jamest az ajtóban. – Nemsoká tálaljuk az ebédet.
- Rendben – bólintottam mire ő elindult kifelé. – Ö, James!
- Igen?
- Csak még egyszer szeretném megköszönni, hogy nem árult be a szüleimnek.
- Ez csak természetes Miss Kassar.
- Neked lehet, de nekem nem. Köszönöm – öleltem meg mire ő megpaskolta a hátamat. Nem igazán volt ehhez szokva. Ritkán öleltem meg. Igazából nem is lett volna szabad ”testi kapcsolatot” létesítenem az alkalmazottakkal.  Miután elengedtem egy bíztató mosolyt küldött felém.
- Engedelmével – mondta mire biccentettem ő pedig elhagyta a szobát. Az ágyamhoz bandukoltam majd leültem a szélére.  Mély levegőt vettem aztán hátradőltem. Hirtelen a plafon eléggé jó szórakozásnak tűnt. Miért ilyen kemény az élet? Miért nem lehet egyszerű és könnyen járható? Miért kell ott fent túlbonyolítani mindent? Ahhh... Olyan nehéz. Fejemet rosszallóan rázva ültem fel az ágyamon. Erőt vettem magamon majd nagy nehezen, de végül landoltam az étkezőasztal előtt. Óvatosan kihúztam a széket – hogy még véletlenül, se sértsem fel a padlót, mert azért kinyírnak – aztán pedig helyet foglaltam. Már javában a főételnél tartottunk, amikor apám letette az evőeszközeit majd megköszörülte torkát. Most vagy le fognak cseszni valamiért vagy valami fontosat osztanak meg velem, egy szem lányukkal.
- Ayesha – ne szólíts már így… - Anyád és én két nap múlva elutazunk egy hétre.
- Hova? – érdeklődtem.
- Dubaiba megyünk kicsim – mosolygott anya.
- De mégis miért? És, hogyhogy ilyen hirtelen? – csodálkoztam. Máskor legalább egy héttel az indulásuk előtt bejelentik. Tényleg nagyon, nagyon furcsák mostanában.
- Fontos üzleti dolog miatt. Pihenni is szeretnénk, mostanában nagyon elfoglaltak voltunk, teljesen kimerültünk – ecsetelte apám. Hát akkor én mit mondjak? Idegeim a plafonon vannak. Sose tudok relaxálni kicsit mert Javadd mindig tesz valamit, ami miatt törnöm kell a fejem és egy percre se tudok lenyugodni. Teljes káosz van a fejemben. Nekem is igazán jót tenne egy kis pihenés. Meg aztán úgysem voltam még Dubaiban, meg kéne ragadnom a lehetőséget. – Úgyhogy ez egy kisebb kikapcsolódásnak is betudható. Szóval lehet tovább is maradunk, mint egy hét. Ugye nem bánod?
Nem mindegy az neki? A végén úgyis az lesz, amit ők akarnak, és én le leszek pattintva. Mindig ez megy. Sose maradnak itthon, csak azért mert én kérem. Igaz nagyon ritkán fordult ez elő az utóbbi évek során, de mikor kicsi voltam igenis jól jött volna egy kis szülői szeretet, nem csak a pénzzel kellett volna mindig ”szeretni”. Ha beteg voltam esetleg lázas és nekik, épp akkor volt valami fontos dolguk, amire tényleg muszáj volt ketten menniük anyám még véletlenül sem maradhatott itthon, hogy gondoskodjon rólam. Lehet nem is akart, mindig a dadára bízott. Oké néha… ritkán voltak olyan pillanataik, amikor tényleg sok szeretetet adtak és nekem szentelték az idejüket, ezek voltak az ünnepek, szülinapok, de ezen kívül csak egy gyerek voltam, akit tisztességesen és jó feleségnek kellett nevelni.
- Ayesha! – hallottam meg anyám éles hangját mire összerezzentem. – Figyelj ránk ha hozzád beszélünk! – utasított.
- S- sajnálom – hajtottam le kicsit a fejem. – Megismételnéd még egyszer? – kértem a lehető legbájosabb hangomon.
- Azt kérdeztem, hogy hozzunk-e neked valamit? Ja és örülnék ha édesapád kérdését sem ignorálnád le.
- Ami azt illeti… Szeretnék végre én is veletek menni. Tudom, hogy ez most furán hangzik meg minden, de úgy érzem, hogy eljött az idő, hogy végre én is Dubaiba látogassak. Rám is rám férne már egy kis pihenés. Jó lenne magam mögött hagyni ezt az egész zűrzavart, ami itt van – hadartam, a szüleim pedig alig tudták felfogni mit is mondok.
- Ö… Ayesha – vágott anya és apa sőt még James is értetlen fejet. Ennyire hihetetlen, hogy menni akarok.
- Igen? – kérdeztem.
- Megismételnéd ezt angolul vagy arabul ha lehetséges? Tudod, időközben átváltottál azt hiszem koreaiba – mondta fura fejjel apu.
- Oh… bocsánat – vakargattam a tarkóm. Igen ha nagy szöveget hadarok ez gyakran előfordul, de koreaira még sosem váltottam át. Lehet ez azért van mert nemrég rögzült be normális szinten. Újra elmondtam a kis monológom viszont most végre olyan nyelven, hogy azt anyáék is megértsék.
- Sajnáljuk lányom, de ez most teljességgel lehetetlen – közölte a fájdalmas tényt apám.
- D-de – dadogtam. – Mégis miért?
- Mert. Nekünk most nincs időnk arra, hogy veled foglalkozzunk, – ki hitte volna… - neked pedig nincs időd arra, hogy a pihenéssel, nyaralással, esetleg velünk foglalkozz.
Oké, ezt most nem teljesen értem. Már miért ne lenne időm? Nem csinálok semmit. Tényleg semmi olyan dolog, nincs, amiért ne engedhetnék meg magamnak egy kis kikapcsolódást. Valaki magyarázza már el ezt nekem. Köszönöm!
- Ne vágj ilyen értetlen fejet – kérte anya. – Te is jól tudod, hogy neked most minden energiádat arra kell fordítanod, hogy magad mellé állítsd Javaddot. Mivel még mindig nem tervezitek az esküvőt, sőt szinte semmit nem haladtatok, – ez nem igaz már megpuszilt… - duzzogtam magamban. – neked muszáj itthon maradnod és azon lenni, hogy az a fiú a lehető leghamarabb megkedveljen annyira, hogy hajlandó legyen ott hagyni azt a lányt miattad.
- Tényleg? Tényleg?! – álltam fel a helyemről elég feszülten. Hát ezt nem hiszem el… Miatta? Ez már tényleg sok. – Hát ezt nem hiszem el! A teljes eddigi életemet - oké az első három évemet nem – ez a srác határozta meg! Nem lehetne, hogy a 17 év alatt egyszer, tényleg csak egyszer azt csináljak, amit akarok? Várj! Ne is válaszolj, tudom mi lenne a válasz… - mondtam majd idegesen a szobámba trappoltam, becsaptam magam mögött az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam kulcsra zártam azt. Hassal az ágyamra dőltem majd fejem a párnába fúrtam. Előjöttek az első könnyek a szememben, amik szépen lassan végigfolytak az arcomon. Az első cseppeket követte a többi is szépen sorjában… Pár pillanattal később hallottam a nagy dörömbölést, ami azt jelentette, hogy utánam jöttek.
- Azonnal nyisd ki az ajtót, kisasszony! – ordította anyám azonban, engem most pont nem érdekelt. Felálltam majd bezártam a kerti tolóajtót is és elhúztam a függönyt.
- Ayesha! Nyisd ki az ajtót, ha anyád mondja! – kezdte apa is. – Ayesha Yasmin Kassar! Ne mondjam még egyszer!
Más esetben teljesen halálra rémültem volna, ha apa kiabálja a teljes nevemet, viszont most mintha meg se hallottam volna csak sírtam tovább a párnámba, mint egy ötéves kisgyerek. Anyáék már megint ellenem vannak. Ez fáj, nagyon is fáj… Zayn pedig megpuszil aztán teljes egy hétig nem is keres. Miért csinálja ezt? Mikor azt hiszem végre haladtunk valamit tesz egy ilyet és összerombol mindent, amit eddig felépítettem. Az ő hibája minden! Hogy nem lehet normális életem, hogy ennyire tele van a fejem mindenféle vele, kapcsolatos dologgal… Hogy most nem mehetek Dubaiba. Annak is ő az oka, hogy egyáltalán el akarok oda menni. Ha ő nem lenne, minden sokkal könnyebb lenne. Miért? Miért kell részt venni az életemben?! Ráadásul ilyen nagy szerepben… Sokkal könnyebb lenne ez az egész ha ő nem létezne. Miért kell pont nekem ezt elviselnem? Egyszerűen csak el kéne tűnnie a föld felszínéről. Az lenne a legjobb számomra…

Nehezen emeltem fel tonna súllyal rendelkező pilláim. Egy puha ágyban feküdtem, testem selyem borította. Szemem körbe vezettem a szobán. Ez nem az enyém. Hol vagyok? Gyorsan felületem majd kipattantam a már-már abnormális méretű ágyból. Az erkélyre siettem és körülnéztem. Megkönnyebbülés fogott el amikor felfogtam, hogy még mindig Bradfordban vagyunk. Igaz, hogy egy óriási hotel legfelső és szerintem legnagyobb szobájában is, de legalább Bradford.

- Oh édes felkeltél? - ölelt át hátulról két kidolgozott kar. Rossz érzés fogott el így  hátra fordultam és egy teljesen ismeretlen, félmeztelen emberrel találtam magam szembe. 

- Engedj el! - löktem el magamtól.

- Mi van cica játszani szeretnél?

- Ki vagy te és miért hoztál ide?! Hol vannak anyáék? Egyáltalán hol vagyunk?

- Hé Yas mi történt? Tudom, hogy nem bírod a fejem, de hé, nem tehetsz semmit tudod megállapodtunk - vigyorgott rám. Undorodok ettől az embertől. - Na, gyere ide - mondta majd erőszakosan megcsókolt. Ellöktem magamtól majd azzal a mozdulattal pofon vágtam. - Kurva.

- Hol vannak anyáék?! - üvöltöttem.

- A helyükön a pincében.

- Haza akarok menni a szüleimmel együtt.

- Yas, Yas, Yas hiszen itthon vagy. Tudod mióta a családod csődbe ment és kénytelen voltál hozzám jönni a szüleid pedig nekünk adni a szállodaláncukat - mondta önelégült vigyorral a képén.

- Tudod ez egyáltalán nem vicces!

- Még ha csak egy vicc lenne.

Miután ezt kimondta elkezdtem rohanni a pincébe. A liftben állva elindultak az első könnyeim. Ez nem lehet. Biztosan hazugság... Csak egy rossz vicc ennyi. A pincéhez érve szinte betörtem az ajtót. Odabent anyám mosta a koszos olcsó ruháit valami még olcsóbban apa pedig a rozoga - ágynak egyáltalán nem mondható - helyen aludt. Nem ez nem lehet.

- A-anya? - dadogtam.

- Yasmin te meg mit keresel itt? Max nem lesz boldog ha megtudja - mondta kétségbeesetten.

- Yasmin? Miért szólítasz így? Ki az a Max? Miért viselsz ilyen göncöket? Sose vennél fel ilyet, semmiért. Mi ez az egész anya? - kérdeztem remegő hangon.

- Kicsim már mikor megmondtad, hogy ne szólítsunk Ayeshának. Max pedig a férjed.

- Kómában voltam vagy mi? - suttogtam. - Anya kérlek, meséld el, hogy kezdődött ez az egész.

Nem igazán értette miért kérek ilyet, de mesélni kezdett. Hat évvel ezelőtt úgy tűnt a család pakisztáni vállalkozása csődbe megy és elveszik a házunkat. Sajnos ez nem sokkal később meg is történt... Bradfordba költöztünk, mert úgy tűnt itt akad egy jó üzleti lehetőség. Anyáék persze kaptak az alkalmon és felépítették az első szállodájukat, ami ez volt. Két éve romlott az üzlet és nagy adósságba keveredtünk, ekkor jött Max és az apja. Max szemet vetett rám az apja pedig a szállodára. A szállodát rögtön megszerezték viszont engem nem. Nekünk persze nem volt hova menni a szálloda és a ház elvesztése után így Max felajánlotta, hogyha hozzá megyek a szüleim lakhatnak a szállodájuk pincéjében. A szüleim persze aláírták a szerződést ezzel kényszerházasságra ítélve és megteremtve nekem egy "szebb" jövőt... Szóval megint kényszerházasság... De mi történt Zaynnel?

- Anya mi történt Zaynnel? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Kivel? - értetlenkedett. Tényleg Zaynről és a családjáról egy szót se ejtett.

- Anya nem tudod ki az a Zayn Javadd Malik?

- Még soha életemben nem hallottam róla. Miért ki ő?

- Az nem lehet - ráztam a fejem. - Most mennem kell.

Felpattantam majd elindultam kifelé a szállodából.

- Asszonyom itt az autója - terelt a vezető üléshez egy egyenruhás férfi. Megköszöntem majd gondolkodás nélkül bepattantam. Amilyen gyorsan csak tudtam száguldottam Zaynék háza felé. Mikor odaértem nem láttam mást csak gépeket.

- Maguk mégis mit csinálnak itt?

- Lebontjuk ezt a házat, miért? - kérdezett vissza.

- Hogy miért? Talán mert itt lakik Zayn Malik a híres énekes?

- Itt mar több évtizede nem él senki - Hogy mi? - Mrs. George jól van?

- Maga honnan ismer? - akadtam ki.

- Mr. George az ön férje akarja, hogy lebontsuk ezt a hazát és a mellette levő másik 4-et. Itt lesz az új üdülő.

- És mi lesz a családokkal, akik ott élnek? - akadtam ki.

- Már két hete ki lettem költöztetve.

Ezt nem hiszem el. Ez lehetetlen. Mi történt Zaynnel. Hol van? - Mutatni szeretnék valamit - mondta majd elhúzott jó messzire a háztól.

- Mit csinál, engedjen el – rántottam ki karom a keze közül.

- Rendben lebonthatják – mondta az adóvevőjébe mire én hirtelen megfordultam majd szaladni kezdtem a ház felé, de már csak annyit láttam, ahogy az egész összeomlik. Előttem rombolták le. A két szemem láttára az Ő otthonát. Ez nekem túl sok...

- Nem, nem! Ez nem lehet! – ráztam a fejem majd a könnyeim újra utat törtek önmaguknak.

- Asszonyom most már nyugodjon meg. Ez ellen semmit nem tehet.

- Maga csak ne nyugtasson engem! – ordítottam majd idegesen beszálltam az autóba és elhajtottam. Miközben vezettem könnyeim teljesen ellepték az arcom. Alig láttam valamit. A szállodához érve amilyen gyorsan csak tudtam a recepcióhoz rohantam.

- Asszonyom jól van? – kérdezte a nő.

- Igen minden rendben. Nem tudja, hogy a férjem megy-e el valamikor?

- Tíz perce ment el egy kétórás értekezletre.

- Rendben köszönöm – mondtam majd felszáguldottam a szobánkba.  Rendben összegezzük a dolgokat. A családom teljesen csődbe ment és szétesett. Van egy kényszerházasságom egy bunkó, undorító erőszakos gyökérrel. Zayn sehol, mintha elnyerte volna a föld. Mi a fene folyik itt?! Niall igen, ő és a fiúk biztosan tudnak valamit. One Direction! Mi van a One Direction-nel? Felkaptam az asztalon heverő MacBookot majd beírtam a google-be, hogy One Direction, de semmi. Nem adott ki semmit. Ez nem lehet. Beírtam egyenként a tagok nevét. Mikor Harryt kiadták lesokkolódtam. Börtönben van, több embert is meggyilkolt. Úr isten! Louis egy putriban énekelget és épp, hogy csak el tudja tartani a beteg anyukáját és testvéreit. Niall árvaházban éli mindennapjait. Szüleit 3 évesen vesztette el egy tűzbalesetben. Zaynre semmit nem adott ki. Még a legismeretlenebb emberre is ki ad valamit ez a szar, de Zaynre semmi. Talán… Nem az nem lehet. Nem lehet miattam. Nem tűnhetett el a föld felszínéről olyan nincs, hogy Zayn ne létezzen. Liamről szintén nem találtam semmit. Mit tettem? Friss levegőre van szükségem. Muszáj lélegeznem, mert itt nem kapok levegőt.

Fél óra múlva egy tónál kötöttem ki. Nem volt semmi extra benne sőt. Csak néhány lepukkant pad volt. Leültem az egyikre majd sírni kezdtem. A könnyek csak úgy potyogtak a szememből. Én nem ezt akartam. Egyáltalán nem. Minden sokkal-sokkal könnyebb lenne Zaynnel.

- Yasmin – ült le mellém egy mocskos hajléktalan (?), igen azt hiszem az volt. Azon már meg sem lepődök, hogy mindenki ismer…

- Ki maga?

- Már meg sem ismersz?

- Ne szórakozzon velem. Amint látja nem vagyok a legjobb hangulatomban – mondtam mire az illető levette a kapucnit a fejéről majd rám emelte tekintetét.

- Liam?! – hőköltem hátra. – Te mit keresel itt? Mi ez a ruha? Honnan ismersz?

- Tudod, én vagyok az egyetlen, aki tudja mi volt akkor mikor még Zayn létezett.

- Ezt, hogy érted?

- Tudok a kis „kívánságodról”. Azóta minden megváltozott. Én valahogy hajléktalan lettem, Harry gyilkos, Niall árva, Louis pedig egy gürcölő fiú, aki próbálja eltartani a családját. Bezzeg itt vagy te akit elvett egy nagymenő milliomos. Csak te jártál jól Yas.

- Ez nem igaz! Én, se jártam jól. A nagymenő milliomos egy pincében tartja a szüleimet, akik tönkrementek, bunkó és érzéketlen. Undorodom tőle. Zaynt akarom. Akkor már inkább hozzá megyek kényszerből, mint ehhez a tuskóhoz.

- Apropó, miért is kellett Zaynt a semmibe kívánni?

- Mert úgy gondoltam nélküle könnyebb az élet. Itt volt ez az előre megbeszélt házasság, hogy nekem majd, hozzá kell mennem Zaynhez mihelyt 20 éves leszek, aztán bejött a képbe a híressége és Layla én pedig most harcolhatok azért, hogy belém szeressen. A szüleim mindig is erősen fogták a gyeplőt. Csak egyszerre elegem lett minde…

Minirigó xX