†Part 22†

*Yasmin szemszöge*

Még mindig a földön zokogtam mikor két védelmező kéz fonódott karjaim köré és segített fel a hideg földről. James volt az. Ki más? Senkit se érdeklek... Most már Zaynt sem. A szüleim is el fognak menni. Habár nem, mintha ez annyit változtatna a dolgokon. Legalább ehetek ott ahol akarok és amikor akarok... Apró örömök az életben.

- Kisasszony nyugodjon meg - mondta miközben visszavezetett a szobámba.

- Hogy nyugodhatnék meg James? Minden összeomlani látszik körülöttem. Talán meg kéne szöknöm. Amennyi nyelven tudok biztosan megélnék valahol. Mondjuk, lehetnék tolmács - hadartam össze vissza mindent, ami eszembe jutott miközben még mindig könnyeimmel küszködtem.

- Miss Kassar nincs olyan probléma, amit ne lehetne valahogy megoldani.

- Akkor ez nem probléma... Ezt lehetetlen megoldani. Az egyetlen férfi, akit szeretek olyan szinten, mert igen én szeretem Zayn Malikot. Szeretem és nem tehetek róla. Nem érdekel, hogy ez helyes-e vagy nem. Akkor is ezt érzem és erre most kellett rájönnöm, mikor kitépi a szívem... Zayn pedig most vesztette el az összes belém fektetett bizalmát és látni sem akar. Erre nincs gyógymód. Vége. Mindennek. Hát nem érted?

- A szerelem nem lehet helyes vagy helytelen - csóválta a fejét. - Még akkor sem ha egyoldalú. A szerelem tiszta és mindent kibír.

- Én úgy érzem, van, amit nem. Pláne akkor nem ha csak az egyik fél érzi.

- Kisasszony nyugodjon meg. Úgyis minden rendbe fog jönni. Ígérem önnek. A szülei most úgyis elmennek. Lesz egy kis élete és azt tehet, amit akar. Használja ki és gondolkodjon azon, hogy szerezheti vissza Zayn úrfi bizalmát - mosolygott rám biztatóan majd elhagyta a szobát. A párnáimra omlottam és szépen lassan álomba sírtam magam. Szerencsére a szüleim inkább nem zaklattak így nyugodtan tudtam aludni. Most biztos látni sem akarnak... Csak tudnám miért ilyen fontos nekik ez a házasság.

Másnap reggel még arra sem volt elég életerőm, hogy kikeljek az ágyból. Tudom szemtelenség, de mindent behozattam magamnak Jamesszel. Fagyi, csoki, shake, kapucsínó, kaja és miegymás… Úgy döntöttem, hogy filmet fogok nézni ezért berakattam valami jó sírós kis romantikus filmet. Később rájöttem, hogy annyira szarul vagyok, hogy én nem bírok figyelni rá így hagytam a francba az egészet. Inkább elindítottam a kedvenc depis számom a Take Me Awayt… Szóval hallgattam és feküdtem. Egy jó ideig elvoltam ezzel az életformával. Fekvés, evés és közben egy szám folyamatos hallgatása. Idő közben viszont elkezdett hiányozni a cipőm és Zayn… Ó tényleg a cipőm. Az ott maradt. Mindegy majd megkérem Doniyát, hogy hozza át nekem. Zaynre és a cipőmre gondolva már épp útjuknak indultak volna első könnyeim ám az ajtóm csapódása kizökkentett. Ki az az alpári bunkó ember, aki nem bír köszönni?!

- Lányom – hallottam meg apám mormogó hangját. Nocsak, útközben elvesztette az illedelmes oldalát?

- Igen? – tápászkodtam fel akárcsak egy csiga.

- Szedd össze magad és kezdj valamit, mert a dolgok nem maradhatnak a jelenlegi állásuk szerint – parancsolt.

- Értem… - válaszoltam kedvetlenül.

- Nem szórakozok! Normálisan válaszolj és kelj fel abból az ágyból. Ha velem beszélsz, mutass egy kis tiszteletet! – kiabált. Nehezen, de feltápászkodtam biztonságot nyújtó párnáim közül majd elé léptem.

- Megértettem édesapám – mondtam erőteljesen.

- Máris jobb – ejtett el egy gúnyos mosolyt mielőtt elhagyta a szobám. Hál' istennek holnap végre elmennek és egy jó ideig nem kell őket látnom... Úgy döntöttem, hogy az első lépés felépülésem útján az lesz, hogy felhívom Doniyát, hogy hozza el a cipőm. Cipőről jut eszembe ha felállok eszméletlenül fáj a talpam. Eme csodás döntés megtétele után fel is kaptam a telefonom és tárcsáztam.

- Yasmin! – halottam megkönnyebbült hangját. – Minden rendben? Ugye nincs semmi baj? Miért hívsz?

- Neked is szia Do… Azért hívlak mert a múltkor nálatok hagytam a cipőm és szeretném visszakapni. Egész véletlenül nem tudnád elhozni nekem?

- Hát nem… Mikor elmentél láttam, de ma reggel pedig már nem látom sehol. Kérdeztem anyát mivel terveztem, hogy átviszem neked, de azt mondta Zayn elintézi és már elvitte a cipőt…

- O – reagáltam. – Akkor már értem miért nincs itt a cipőm.

- Viszont ettől függetlenül szeretnék átmenni hozzád. Remélem nem bánod.

Ó, dehogyisnem, bánom én hidd el.

- Dehogy. Nyugodtan gyere – hazudtam egy erőltetett mosoly kíséretében.

- Tudom, hogy semmi kedved most emberekhez – De még mennyire nincs… -, de hidd el jót fog tenni egy kis társaság. Az embernek szüksége van barátokra.

- Oké, oké gyere jó? Csak ne folytasd a szent beszédet…

- Akkor majd nálatok találkozunk. Szia.

- Szia – morogtam majd letettem a telefont. Ezek után Jamest hívattam a szobámba – igen megint -, hogy hozzon nekem egy lavór forró vizet. Miután ez megtörtént a géphez vándoroltam nagy nehezen, leültem a székbe, a lábam az előttem lévő forró vízbe tettem és elkezdtem magam szórakoztatni. Az elején nagyon égette a víz a lábam, de utána egy kellemes érzés vette át a helyét. Attól függetlenül, hogy tudtam Doniya nemsokára betoppan nem mentem el lezuhanyozni vagy esetleg felöltözni. Inkább a köntösömben, lábat áztatva szórakoztam ezekkel a hülye internetes játékokkal. Megmondaná nekem valaki, hogy miért vannak tele még ezek a játék oldalak is a One Directionnel és Zaynnel? Annyira bosszantó! A könnyek hirtelen kezdtek utat törni maguknak és már épp gördült volna le egy-két csepp, amikor is csapódott az ajtó és Doniya lépet be rajta.

- Jaj ne! Ne! Ne sírj! – jött oda hozzám és ölelt át. – Kérlek, ne tedd. Zaynért nem éri meg. Ne sírj, könyörgöm.

- De, hogy ne sírnék? – kezdtem el a zokogást. – Annyira fáj…

- Semmi baj. Semmi baj – simogatta hajam.

- Istenem! Most mégis mi a frászt csináljak?

- Hát most már, hogyha úgyis elkezdted, akkor sírd ki magadból.

- Már tegnap is annyit sírtam…

- Úgy néz ki nem eleget.

- Pedig már azt gondoltam, hogy nem tudok többet sírni.

- Hidd el ilyen helyzetekben előjönnek a tartalék cseppek is - kuncogott.

- Kezdjük ott, hogy nem is kene tartalék cseppeknek lenniük... - bosszankodtam.

- Tudod mire van neked most igazán szükséged? - tolt el kicsit magától.

- Én nem, de te biztosan - szipogtam.

- Egy komoly beszélgetésre egy férfival, akit Liam személyében találsz meg. Hidd el nagyon jó hallgatóság tud lenni.

- De hát nem is vagyok annyira közeli kapcsolatban Liammel, hogy most ide rángassam.

- Sokkal jobb lesz ha meghallgatsz valakit, aki férfi szemszögből látja a dolgokat. Meg kezdjük ott ki mondta, hogy neked kell ide rángatnod? Sokkal hatásosabb lesz ha te mész oda - húzta sunyi mosolyra száját.

Doniya hosszas győzködés után rá vett arra, hogy én ma elautókázzak Liamhez. Körülbelül élet-halál harcot vívtunk mi ketten a szobában. Én türelmesen fújtam az indokaim, hogy mégis miért nem megyek ő pedig a sajátját, hogy mégis miért menjek. A végen már párnával meg minden féle hülyeséggel, amit találtunk dobáltak és ütöttük egymást. Ez egy kicsit felvidított és végre nem csak sírtam hanem nevettem is. Ami viszont furcsa ebben az egészben, hogy én már legalább másfél órája úton vagyok Liam pedig még nem tudja, hogy megyek... Ezért így kicsit megkésve fogtam magam és felhívtam a szükséges személyt. Nagy meglepetésemre felvette. Pedig fogadni mertem volna, hogy Zayn már mindent elmondott neki és ő is kiutált az életéből, de nem!

-  Ő... Szia Liam... - mondtam bizonytalanul.

- Yasmin te vagy az? - érdeklődött értetlen hanggal.

- Igen csak... Csak el vagyok rekedve - köszörültem meg a torkom. - Figyelj... Nem tudnál rám szakítani egy keveset az értékes idődből? - haraptam be alsó ajkam. Kérdésemre csak sóhajtott egyet majd beleszólt a telefonba.

- De persze. Gondolom te teás vagy...

- Öm, igen mert?

- Csak kérdezem... Akkor 3 óra múlva nálam.

- Izé... Ami azt illeti csak másfél körül... 

- Már te is kezded?

- M-mit? - makogtam.

- Hogy az úgymond engedélyem nélkül elindulsz hozzám. Le se tagadhatnátok egymást ilyen terén...

- Mégis kivel?

- Hát Za... - kezdte nagy lendülettel, de mégse fejezte be. - Na én most megyek, várlak, szia!

És letette. Tudom, hogy Zaynt akart mondani kár lenne tagadnia. Viszont a gondolatra, hogy nem csak én vagyok ilyen "figyelmes" hanem Ő is kuncogni kezdtem. Édes istenem... Még ezt a csodát is - gondoltam itt a kocsimra -, az ő segítségével fedeztem fel. Ha ő nincs... De imádom ezt a kocsit és Őt is, sajnos... Vagy talán nem? Ahj, mit tegyek?

Komótosan emeltem a lábaimat Liam ajtaja felé. Totál hülyeségvolt idejönnöm… Hátrafordultam majd megindultam az autóm felé. Valahogy oda határozottabb lépteket tettem. Viszont ha már 3 órát vezettem, akkor most már bemegyek. Döntöttem el és visszafordultam. Már vagy 10 perce ezeket a mozdulatsorokat végeztem, amikor egy hangot hallottam meg magam mögül. Igen megint a kocsim irányába tartottam…

- Eldöntenéd már végre, hogy mész vagy maradsz?

- Öm… Kaphatnék még egy kis időt? – fordultam felé.

- Nem. Eldöntöttem helyetted. Bejössz és kész – mondta majd karon ragadott és elkezdett befelé húzni. Odabent levettem a cipőm majd szépen a többi mellé tettem. Liam a nappaliba vezetett majd a kezembe nyomott egy forró teásbögrét.

- Almás – mosolygott.

- Az egyik kedvencem – kortyoltam bele majd megállapítottam, hogy felettébb ízletes.

- És, hogyhogy ide jöttél? – érdeklődött.

- Igazából Doniya mondta, hogy majd jót fog nekem tenni ha eljövök hozzád és beszélünk.

- Te pedig hallgattál rá… Ugye tudod, hogy csak azért küldött ide, mert remélte, hogy összefutsz az öccsével?

- Most már igen – eresztettem el egy zavart mosolyt.

- De mivel Zayn nincs itt ezért a terve megbukott. Ettől függetlenül szívesen meghallgatlak szóval mesélj.

- Szóval… Rövidre fogom mivel gondolom a lényeget már tudod. Sok-sok évvel ezelőtt a szüleink kitalálták, hogy majd mi összeházasodunk. Nekem ezt már egészen pici koromban elmondták így én fel voltam rá készülve. Egyáltalán nem érintkeztem hím nemű egyedekkel. Viszont Zaynt elfelejtették beavatni a szülei és hát ebből lett az, hogy barátnője van. Mivel betöltöttem a huszadik életévem és Zayn is ezért én idejöttem, hogy megtörténjen a dolog. De közben Zayn világhírű énekes lett egy bandában stb. Szóval nekem az lett volna a feladatom, hogy én elcsábítsam és belém szeressen, hogy aztán összeházasodjunk. Én ezt egyáltalán nem akartam csinálni. Semmi kedvem nem volt szétszedni egy párt, akik teljesen odavannak egymásért. De Doniya mindig beleavatkozott és minden dolgom úgy alakították, hogy együtt legyek Zaynnel. Rengeteg időt töltöttünk együtt én pedig nem tudtam, hogy milyen érzések vannak bennem. Aztán jött az az álom nemrég ahol minden rossz volt te pedig egy csöves voltál és… - és itt szakított félbe.

- V-várj milyen álomról beszélsz?

- Ahol Zayn nem létezett, mert én úgy kívántam…

- Ez hülyén fog hangzani… De én is álmodtam egy olyat.

- Hogy mi?! – akadtam ki.

- Igen. Harry gyilkos volt, Louis meg próbálta segíteni a húgait vagy nem is tudom, te pedig egy gazdag ficsúr felesége lettél. És tudod mikor ezt megálmodtam azt hittem csak az agyam szüleménye ez az egész kényszerházasság dolog, de nem mert mikor Zayn elmondta teljesen lesokkoltam.

- Mindegy most nem ez a lényeg hanem az, hogy akkor miután Zayn felkeltett, rájöttem, hogy én szeretem őt. De ő sosem fog engem szeretni. Sőt most egyenesen utál. Ugyanis kiderült az egész és ő mindenért engem hibáztat. Ja és még a szüleim is azt akarják, hogy én hozzam helyre, mert ez az én hibám… Zayn azt hiszi, hogy itt ő az áldozat, pedig nem! Egy tökéletes élete van egy aprócska hibával velem! Neki minden összejött, nekem pedig nem jutott semmi csak a fájdalom és egy család, akik egyáltalán nem értenek meg.

- Szóval te szereted Zaynt – vigyorgott.

- I-igen… De ezen most miért kell vigyorogni? – háborodtam fel.

- Semmi, semmi csak… mindegy hagyjuk – komolyodott meg, mire én csak felhúztam a szemöldököm. – Egyébként Zayn teljesen össze van zavarodva. Hidd el nem utál… csak kell neki egy kis idő mire kitisztul a feje. Ilyenkor csak dühöng és nem gondolkodik. Most tényleg úgy érzi, hogy teljesen átverték. A szülei 20 éven keresztül hazudtak neki. Nem csoda, hogy ki van szegény. És mivel te voltál hozzá a legközelebb ezért rajtad töltötte ki a mérgét. Hidd el ő se akarta volna azt, hogy így történjen az első csókod vagy csókotok… Csak elborult az agya.

- Te arról is tudsz? – esett le az állam.
- Yasmin kérlek. Én vagyok a banda lelki szemetesládája. Mindent tudok – dőlt hátra a fotelben, mint egy nagy főnök és ebben a pillanatban kattant a zárban a kulcs. Valaki jön. Valaki, akinek kulcsa van az ajtóhoz… De ki a fene az?! – gondoltam miközben kétségbeesetten néztem Liamra. Remélem nem lesz baj, mert itt vagyok…

Itt lenne az új rész :) Remélem tetszett nektek :$ Amint tudom hozom a következőt! Nagyon szépen köszönöm a türelmetek! ^^

Minirigó xX