2013. július 3., szerda

†Part 14†

/Zayn szemszöge/
Doniya szólt fel a földszintről. Erőt vettem magamon és nagy nehezen kikeltem az ágyból. Letrappoltam az emeletről mivel minél hamarabb visszaszerettem volna érni a biztonságot nyújtó szobámba.
- Elviszed a lányokat fagyizni és megy veletek Yasmin is. Szia! - intett majd gyorsan felszaladt, hogy még csak ellenkezni se tudjak. Legszívesebben utána rohantam volna leordítani a fejét, hogy megint nekem kell ezzel a lánnyal tölteni az időt, de nem tettem mivel a két húgom kiskutyaszemeket meresztett rám.
- Manók nincs kedvetek mondjuk elmenni holnap? - néztem le rájuk kérlelő tekintettel. Nem akartam ezt a délutánt azzal tölteni, hogy Yasminnek jó pofizok és mini bogyókat eszegetek. Már nem mintha azok a mini bogyók nem lennének isteniek, de most nem volt hozzájuk kedvem. Plusz a mai napom pihenéssel akartam tölteni a tegnapi együttes elfoglaltságok kipihenése végett.
- Nem Zaynie - rázta a fejét legkisebb családtagunk.
- Ma akarunk enni és ma is fogunk - jelentette ki Waliyha.
- Légyszíves! Már olyan régen voltunk együtt valahol - mondta kérlelő tekintettel Safaa.
- Igen és legalább Yasmint is jobban megismerjük - mosolygott Wali.
- Rendben... - adtam be a derekam.
- Nekem nem fontos menni. Komolyan, otthon is van elég dolgom, szóval nyugodtan menjetek hárman - mondta Yas, de Waliyha és Safaa rákattantak és nem engedték haza.
Hogy ne keltsünk nagy feltűnést Ayesha autójával mentünk. Nem engedte, hogy én vezessek. Ez rendesen szíven ütött. Én vagyok a pasi nekem kéne vezetnem még akkor is ha nem az én autómmal megyünk...

Már vagy tíz perce utaztunk néma csendben, vagyis nem egészen mivel a húgaim bekapcsoltatták a rádiót és egész úton az éneklésükkel boldogítottak. Néha elgondolkozom rajta, hogy nekem vajon miért csak lány testvéreim vannak? Most komolyan ez tiszta kicseszés... Ha lenne legalább egy fiú sokkal jobb lenne és úgy legalább egyenlőség lenne a családban. de nem nálunk a nő nemű emberek dominálnak. Nem is tudom apa, hogy bírja ezt az egészet. Habár ő általában meghúzza magát az egyik sarokban és csak bólogat. Nagyon ritkán szokott belefolyni a vitákba. Inkább kimarad a dolgokból. Viszont ha beleszáll akkor már tényleg nagy a gond. Ha lenne egy öcsém az jó lenne. Habár most is van mert ott van Niall, Harry és Liam, de az csak 99%-ban olyan. Nem élnek velünk. Most így belegondolva jobb is, hogy nem élnek velünk. Anya és... maradjunk a senkinél. Igen a senki lesz a legjobb. Senki nem tűrné, hogy Harold meztelenül szaladgáljon a házban. Nem örülnének neki ha a kanalakat két kilométerrel arrébb a háztól kéne tartani és ha valaki megenné az összes kaját ezzel éheztetve a többieket. Oh és ott van Louis, igaz ő a bátyám lenne, de nem baj. Egyébként vele alapvetően semmi gond csak néha olyan mintha egy 5 évessel beszélnél és eléggé répa mániás. Lenne egy teknősünk akit répával etetnénk. Fura lenne, nagyon fura... Na jó nem ilyen elviselhetetlenek a srácok néha vannak normális pillanataik is. Viszont turné alatt már van olyan, hogy szó nélkül megyünk el a másik mellett mert meguntuk a másik hülyeségét.
- Szóval Yasmin - törtem meg a csendet kettőnk között.
- Szóval Zayn - mondta elhúzva az ó betűt fura fejjel. - Ma nem volt pillecukrom.
- És ez engem miért is érdekel?
- Mert miattad fogyott el!
- Hé, hé, hé. Mi az, hogy miattam fogyott el?
- Az, hogy miattad fogyott el. Te loptad el az utolsó darabot. Egy óvatlan pillanatban nem figyeltem, próbáltam nem a víz alá juttatni szegény pufi édességet erre te elcsened előlem mint valami...
- Mint Niall - vágtam közbe.
- Mi mint Niall? Most ezt miért mondod?
- Niall tipikusan olyan ember aki imád enni és hát ha úgy van szívesen elcseni mások orra elől a kaját. Tudtad, hogy már nem egy evőversenyt is megnyert?
- Komoly?
- Aha. Imád enni és rengeteg kaja fér bele.
- Mégse hízik. Ez kész csoda. Muszáj megtudnom mi a titka.
- Már miért? Tökéletes alakod van - mondtam ki és csak pillanatokkal később eszméltem rá, hogy mit is mondtam. Úr isten Malik, neked barátnőd van! De csak megdicsértem az alakját. Ez csak nem baj. Legalábbis remélem.
- Öö... Köszi vagy mi.
- Szerintünk egyébként egy fekete lyuk van a hasában és így akármennyit is eszik nem telik meg - tereltem a témát.
- Nekem is be kell szereznem egyet.
- Egy fekete lyukat? - kérdeztem mire bólintott

Most vajon a hasába kell neki a fekete lyuk vagy csak simán  a szobájába, hogy dolgokat dobálhasson bele. Például engem. De várj. Miért akarna ő engem bedobni egy fekete lyukba? Mik ezek a hülye gondolataim? Nem aludtam eleget biztosan csak az bajom. Nagyon fáradt lehetek ha ilyen abnormális gondolataim vannak. Szedd össze magad Malik! - ráztam meg a fejem azzal a céllal, hogy hátha elűzöm ezeket a fura gondolatokat. Yas leparkolt a lányok pedig már pattantak is ki az autóból. Nemhogy játszanának előtte vagy mennének valami hülyeségre ami itt van a parkban, nem nekik rögtön azok a kis bogyók kellenek. Megjegyezném nincsenek egyedül. Ők előre futottak mi pedig hátul sétáltunk Yasminnel.
- Holnapra tervezel valamit? - érdeklődtem. Minél hamarabb beszeretném fejezni a gitároktatását így el kellene végre kezdenünk vagy sose végzünk...
- Kéne vennem zongorát. Szóval lehet azután fogok kutatni. Mert?
- El lehetne már kezdeni a gitároktatást.
- Értem. De szerintem a zongora vásárlást hamar letudom szóval... Hé nincs kedved... - kezdte volna, de elhallgatott.
- Mit nincs kedvem?
- Semmi - legyintett. Utálom! Utálom ha valaki elkezd mondani valamit aztán befejezi. Felkelti a másik érdeklődését aztán pedig nem mondja el. Idegesítő. Minek kezdi el ha aztán nem fejezi be?
- Most már mond ha elkezdted.
- De hülyeség.
- Nem érdekel. Hallani akarom.
- Már pedig nem fogod.
- Csikis vagy? - érdeklődtem. Remélem nem kapcsol és válaszolni fog.
- Igen mert?... Ó, hogy. Franc.
- Hamarabb kellett volna kapcsolnod. Szóval vagy elmondod, hogy mit akartál vagy csiki rohamban részesítelek - húztam győztes mosolyra a számat.
- Nyilvános helyen vagyunk.
- Az engem hol érdekel? Fullcapben és napszemüvegben vagyok - mutattam az említett dolgokra.
- Elméletileg olyan nagy sztár vagy, akkor gondolom abból is kiszúrnak, hogy mind a két húgod itt van.
- Mégsem vagy olyan buta mint gondoltam, de nem érdekel. Felülemelkedik ezen a kíváncsiságom - tártam szét a karom.
- Úgyse mersz megcsikizni.
- Csak figyelj - mondtam majd elkezdtem csikizni mindenhol ahol csak csikis pontot találtam. Ő csak nevetett, nevetett és nevetett.
- Oké, oké elmondom csak hagyd abba.
- Varázsszó?
- Miféle varázsszó?
- Sajnálom, de anélkül nem fejezhetem be - mondtam és még mindig csikiztem. Ő pedig levegő után kapkodva végre kimondta.
- Légyszíves.
- Látod? Tudod te mi is az a varázsszó.
- Úgy kezelsz mint egy gyereket.
- Nem baj - nevettem. - Szóval mit akartál mondani?
- Nincs kedved elkísérni zongorát venni? - kérdezte meg félve. Na erre nem számítottam. Még sose volt rá példa, hogy Ayesha magától hívott volna el akárhová is. Viszont most megtette. És jól meg is lepett vele. Viszont most mit tegyek? Visszautasítani bunkóság lenne, de nem nagyon van kedvem megint vele vásárolgatni. Habár a múltkor is elég volt egy üzlet. Oh miért vagyok ennyire kíváncsi? Habár mostanában nem is olyan rossz társaság. Minél többet vagyok vele annál jobban elvagyunk. De akarom én a társaságát? Bajom lehet belőle később. Viszont egyre jobban kijövünk és nem is olyan szörnyű mint gondoltam. Aaa Malik most mit fogsz csinálni?

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de mostantól ráállok a blog írására és nem lesz több késés ígérem :) Várom a véleményeteket és a pipákat is ;) 

Minirigó xX

7 megjegyzés:

  1. Imádtam. Ebben a részben már tapasztalhatók Zayn-en a változások. Ha nem is a viselkedésében, de "belül" már elkezdődött valami. Gyorsan a kövit! :) xx

    VálaszTörlés
  2. Decukiii ^^ <3 gyorsan kövit :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett! Remélem még leszem ilyen ‘tiltott‘ pillanataik amiket ők sem akarnak de megtörténnek :D
    Köviit!

    VálaszTörlés
  4. Juj nagyon jó lett, imádtam!*-* :) gyorsan a köviiit!!!:)

    VálaszTörlés
  5. *__________* IMÁDOM:D Nagyon nagyon jó lett:) Siess a kövivel!:)♥

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett! :) Imádom! Hozd hamar a kövi részt! :D

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok vár rátok egy kis meglepi:*
    http://siblingreverge.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés